Miközben az idei évben GT3-as autókkal született újjá – vagy igazából maradt életben – a sorozat, sokan sírják vissza a német túraautó-bajnokság (DTM) aranykorait, például a 2000-es évek elejét. Ebből az időszakból árulnak egy C-osztályos Mercedes-AMG DTM-et a RaceCarsDirect.com-on, méghozzá nem is akármelyiket.

Hanem azt, amelyikkel az 1998-as és 1999-es Forma-1-es világbajnok Mika Häkkinen versenyzett a királykategória után. A finn versenyző ráadásul nem is szerepelt rosszul vele a bajnokságban töltött első évében, 2005-ben, második futamán ugyanis dobogóra állt, a következőt pedig meg is nyerte. Végül az ötödik helyen végzett az egyéni összetettben, így az első volt egyben a legeredményesebb szezonja is.

F1-es világbajnok nyert ezzel a versenyautóval, most eladó 1

A képre kattintva galéria nyílik!

A 05-12-es számú karosszériát 4,0 literes, V8-as motor hajtja, melyből nagyjából 475 lóerős teljesítményt lehet kifacsarni. Képes lenne többre is, de még a korábbi előírásokból fakadóan benne van a szabályozó automatika is. Hogy a gyakorlatban ez mit jelent, arra az Autoevolution összehasonlítása adhat választ.

Häkkinen 2005-ben 2 perc 13 másodperc alatt ért körbe a Forma-1-es Belga Nagydíjnak is otthont adó spái pályán, míg a tavalyi, még az ehhez közelebb álló Class One-szabályoknak megfelelően épített Audi RS5 Turbóval René Rast 2:04-es pole-időt rakott össze. Vagyis 15 év alatt valamivel kevesebb mint 10 másodperccel vált gyorsabbá a DTM a fejlesztések eredményeként.

F1-es világbajnok nyert ezzel a versenyautóval, most eladó 2

A részletekbe belemélyedve láthatjuk, hogy ezen a C-osztályos DTM-Mercedesen minden elég szilárd ahhoz, hogy bírja egy-egy versenyhétvége valamennyi gyűrődését. Az erőátvitelt szénszálas kardántengely, három tárcsás, szénből készült kuplung, valamint hatfokozatú szekvenciális sebességváltó biztosítja.

Ekkor még kipörgésgátló (ASR) és blokkolásgátló (ABS) sem segítette a versenyzők dolgát, tudásukon kívül például arra hagyatkozhattak, hogy a karbonfékekkel meg tudják fékezni a 18 colos kereket, és azokkal együtt a 475 lóerős fenevadat is.

Häkkinen Mercedese egészen hét évvel ezelőttig a stuttgartiak motorsportrészlegét díszítette, majd eladták egy csapatnak az Egyesült Királyságban, jelenleg is ott található a modell. Az árát nem verik nagy dobra, de aligha lenne megdöbbentő, ha egy ilyen darab már milliós tétel lenne – angol fontban.