Japán közlekedésének jellegzetes darabjai a törpe teherautók, vagyis a Keitora járművek. Ezek a kei car-szabályokhoz igazodva tényleg apróak, maximum 3,4 méter hosszúak és 1,48 méter szélesek, motorjuk legfeljebb 660 köbcentis, tömegük körülbelül 700 kilogramm.

(Csak zárójelben: Valahol itt kellene kapirgálni Európában is, amikor a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését hajhásszuk, és elfelejteni a kéttonnás szabadidő-autókat!)

Ezeket a japán kertészek, kertépítők is előszeretettel használják, és évente egyszer a platókra épített díszkertekkel mérik össze szaktudásukat, a Japán Tájépítők Szövetségének megmérettetésén. Saját kisteherautójukkal érkeznek a versenyre, és ott, a helyszínen építik meg alkotásukat. A helyi versenyszellem pedig elképesztő dolgokat szül, a növények mellett különböző díszítőelemekkel is ellátják az alkotásokat, így egy miniszökőkút vagy a különböző szobrok szinte természetes kiegészítői a kerteknek, vannak, akik még akváriumot is terveznek az összképbe.

A kisteherautós platókertészet egy létező dolog Japánban 1A kisteherautós platókertészet egy létező dolog Japánban 2A kisteherautós platókertészet egy létező dolog Japánban 3A kisteherautós platókertészet egy létező dolog Japánban 4A kisteherautós platókertészet egy létező dolog Japánban 5A kisteherautós platókertészet egy létező dolog Japánban 6A kisteherautós platókertészet egy létező dolog Japánban 7A kisteherautós platókertészet egy létező dolog Japánban 8