Idén lesz tíz éve, hogy a japán Motomachi üzemben megkezdődött a Lexus LFA gyártása és a sportautóhoz harminc különböző árnyalatot álmodtak meg a márka színtervezői. Ezek közül tíz a gyártás első évében állt a vásárlók rendelkezésére, további húszat viszont csak a 13. hónaptól tettek elérhetővé. Népszerűek voltak a fehér és a szürke különböző árnyalatai, sokan választották a feketét és a kéket, a merészebbek sárgában vagy narancssárgában képzelték el autójukat.

A szín, amelyet csupán egyetlen vásárló választott 1

Voltak azonban olyan árnyalatok, amelyek csak tervezőjük fejében harmonizáltak a javarészt szénszálas panelekből felépülő karosszéria vonalaival. Ilyen volt a Brown Stone (9J1 színkódú) fényezés, amelyet a feljegyzések szerint csupán egyvalaki választott az alapáron 375 ezer dollárért kínált autóhoz (mai árfolyamon ez 114 millió forint).

Hogy vajon utólag kapott-e dorgálást az a dizájner, aki a népszerűtlen tónust kikeverte, nem tudjuk, az viszont bizonyos, hogy most, tíz évvel később legalább egyvalakinek elnyerte a tetszését az árnyalat: nem sokkal azután, hogy az autó megjelent egy ritkaságokra szakosodott amerikai kereskedés honlapján, máris felkerült a hirdetésre a Sale Pending („értékesítés folyamatban”) felirat, azaz megvan a vevő a hivatalosan sötétbarna, de a fényképekről megállapíthatatlan színű autóra.

A szín, amelyet csupán egyetlen vásárló választott 2

Az ár nem nyilvános, de az elmúlt években folyamatosan emelkedett a Lexus LFA értéke: az alapkivitelű, 560 lóerős modellek ma már megbízhatóan 400 ezer dollár fölött cserélnek gazdát, a korlátozott példányszámban, 571 lóerőre növelt teljesítménnyel kínált Nürburgring-csomaggal szerelt verziók ára pedig lassan eléri az egymillió dollárt.

A most bemutatott autót egyébként nemcsak az egyedülálló fényezés teszi különlegessé, hanem makulátlan állapota is. Eredeti és máig egyetlen tulajdonosa mindössze 507 mérföldet (816 kilométert) tett meg vele, az a tény pedig, hogy mindkét lábtérben érintetlen a gyári védőfólia, arra enged következtetni, hogy eleve befektetésnek vásárolta az autót, azaz a minimális használat során is rendkívül gondosan bántak vele.

A szín, amelyet csupán egyetlen vásárló választott 3

Az értékesítési csomagnak egyébként az eredeti megrendelés és adásvételi szerződés is a része. Így jól látható, hogy emberünknek valóban a barna lehetett a kedvenc színe: a speciális fényezés mellett őzbarna bőrkárpitozás és sötétbarna dekorelemek uralják a belső teret. Mindez együtt 13 ezer dollárjába került, ami abszolút értékben jelentős összeg, de az autó 375 ezer dolláros vételárát figyelembe véve szóra sem érdemes.

A szín, amelyet csupán egyetlen vásárló választott 4

A Lexus LFA 4.8 literes, V10-es szívómotorját a Yamaha bevonásával fejlesztették, amelyet hivatalosan is Guinness világrekorderré választották, mint a világ leggyorsabban felpörgő belső égésű motorját: alapjáratból mindössze 0,6 másodperc alatt éri el a 9500/leszabályozási határt.

A szín, amelyet csupán egyetlen vásárló választott 5

Forrás: Smarter Media
Kapcsolódó címkék: barna eladó lexus lfa LFA spotautó szín