106 darab készült belőle és minden idők legjobb autójának is szokás hívni a McLaren F1-est. Ettől persze az összes példány elképesztően drága és nagyjából lehetetlen két egyformát találni. De még az F1-esek között is van néhány különleges darab, mint a 018-as alvázszámú, mely 1994-ben épült egy japán megrendelő számára. Ekkor még sötétkék színben és fekete bőr kárpitozással. A következő évben egy McLaren F1 nyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, de a harmadik, negyedik és ötödik helyen is F1 GTR-ek futottak be.

Gordon Murray alapkoncepciója az volt, hogy legyen könnyű és persze rettentően erős, mellette még olyan tényezőt is bedobott a kalapba, mint a tartósság. Így lett a McLaren F1 a világ első szériagyártású autója karbon monocoque-kal. A szénszál erősítésű műanyag mellett olyan anyagokat használtak, mint a titánium, az arany vagy a magnézium. A Le Mans-i futam után az angolok elérhetővé tették a versenygépben használt technikát az utcai autókhoz is.

Ez a legjobb McLaren F1 2

1999-ben egy német gyűjtő vette meg a McLaren F1-est, ami a következő évben már vissza is került az angliai Surreybe, hogy a McLaren Special Operations részleg kezelésbe vegye. Természetesen a Le Mans utáni csomaggal szerelték fel az autót, két felvonásban. Ennek keretében került rá a High Downforce Kit, vagyis a nagyobb leszorítóerőt biztosító orrkialakítás és a hatalmas hátsó szárny is.

Ez a legjobb McLaren F1 3

Korlátozás nélkül 680 lóerőre emelkedett a V12-es szívómotor teljesítménye, így már indokolt volt két extra hűtőt szerelni az autóba, további egyet kapott a váltó is. Módosított kipufogórendszer és a GTR 18 colos felnijei is jártak a csomaghoz, melyekre Michelin Pilot Sport gumikat szereltek. A versenygép gátlói és rugói kerültek a futóműbe, melyet a lehető legpuhább beállítással szereltek be, hogy utcai használatra még épp megfeleljen. Ezen kívül gázkisüléses lámpák, CD lejátszó és korszerűbb klíma került az F1-esbe.

Ez a legjobb McLaren F1 4

Ha már ekkora átalakításon megy keresztül az autó, akkor belefért az is, hogy Platinum Silver színűre fényezzék, a belterét pedig bézs bőrrel és alcantarával húzták be. Mindössze két olyan F1-es van, melyet az MSO szerelt fel a Le Mans csomaggal, ez közülük az egyik. 21 500 kilométer van benne és csodálatos. 386,4 km/órás sebességgel még mindig a világ leggyorsabb szívómotoros autója.

Ez a legjobb McLaren F1 5

Forrás: RM Sotheby's