Még 1893-ban született Battista Farina, aki már az autózás hajnalán, kisgyerekként is nagy érdeklődést mutatott a négykerekűek iránt, ezért már 12 évesen elkezdett tevékenykedni bátyja karosszériaműhelyében. 1930-ban pedig megalapította a ma csak Pininfarina néven emlegetett műhelyt, mely máig a világ legismertebbje. Már az ’50-es évek elejétől dolgozott a Ferrarinak, ez a kapcsolat az olsz sportkocsigyártóval pedig még hosszú évtizedekig fenn is maradt.

Így lehet, hogy saját autója is egy Ferrari 275 GTB volt, mely nem véletlenül viselte a Speciale nevet. Ez az autó ugyanis egyike a legelső prototípusoknak, melyre nem Scaglietti, hanem Pininfarina karosszéria került. Az autó ma is gyönyörű, így az is érthető, hogy miért szerepelt 1965-ben a frankfurti, párizsi és Torinóban rendezett kiállításokon.

Bár Pininfarina műve nagyon hasonlít a többi 275-ösre, de a finom részletek teszik ezt az autót annyira különlegessé és egyesek szerint sokkal arányosabbá is a többinél. Szemből a fényszórók és a hűtőrács, valamint a motorháztető, oldalról az ablakvonal árulja el, a legjellegzetesebb elem azonban a hátulján lévő diffúzor a kétszer két kipufogóvég között. Az autó motorja is igazi klasszikus, a Colombo féle 60 fokos hengerszögű V12-es 3,3 literes változata hajtja, melynek teljesítménye alulról súrolja a 300 lóerőt.

Nem sokkal 1966-os halála előtt adta el a különleges Ferrari 275-öst, azóta pedig számos tulajdonost megjárt, a legutóbbi egészen 1993-tól birtokolta az autót, melynek természetesen aukción keresnek gazdát. A Gooding & Company becslése szerint az igazán egyedi Ferrari akár 9 millió dollárnál is többet érhet tulajdonosának, ami bő 2,3 milliárd forintot jelent.