A világ más részein a Suzuki és a Toyota régóta kínál párhuzamosan szinte azonos autókat saját név alatt, de 2020 óta Európában is van két ikermodelljük. Nálunk a Suzuki Across testvére a Toyota RAV4, a Corolláé a Swace. Utóbbi modellek nemrég megújultak, így 2023 elején a Suzuki Swace is átesett az E210-es Toyota Corollát elérő modellfrissítésen. Kívülről szinte ugyanolyan maradt, de a technika fejlődött, az új hibridgeneráció jobb autóvá tette a csak egyféle hajtáslánccal kapható kombit.

Külső

Nem ez az a Suzuki, amely az első Vitara, a vasaló Swift Sport vagy a 2006-os SX4 örököse lesz karakteres formatervével. Itt a karosszérián és a kormánykeréken lévő emblémák cseréjével, más típusfeliratokkal, picit más orrmaszkkal és eltérő első lökhárítóval született Suzuki a Toyotából.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 1

Feketeöves különbségkeresőnek kell lenni ahhoz, hogv felfedezzük az eltéréseket a modellfrissítés előtti és utáni Suzuki Swace között. Ha mind a kettő LED-es lámpás, akkor a LED-es nappali menetfény (DRL) és az irányjelző egybeolvadását, illetve a DRL csíkjának megnyúlását fedezhetjük fel.

Hátul sem könnyebb a dolgunk, a lökhárító szélén a krómfényes díszeken kívül csak az izzósról LED-esre váltó irányjelzőre hagyatkozhatunk a két sorozat megkülönböztetésében. A minimálfacelift valószínűleg nem a Suzukin múlt, a Minor Change, a szó szerint kis átdolgozás nem módosított többet a Corollán sem.

Ennek is van jó oldala, csereszabatosak lesznek a ráncfelvarrás előtti és utáni autók bontott karosszériaelemei. A módosított Suzuki Swace hossza 4655, szélessége 1790, magassága 1460 milliméter, a tengelytáv változatlanul 2700 milliméter.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 133

Balra az eddigi, jobbra a frissebb Swace fara. A lökhárító szélén a krómfényes díszre és az izzósról LED-esre váltó irányjelzőre hagyatkozhatunk megkülönböztetésükben

Belső tér

Belül sem érzékelhetnek jelentős fejlődést a típust jól ismerők Suzuki Swace tesztautónkban. Más az üléskárpit anyagának mintája, a műszerfal feletti, 8,0” képátlójú központi érintőkijelzőn egy tekerőgomb maradt csak meg a kettőből a hangerőnek és a ki-bekapcsolásnak.

Eltér az eddigitől a 7,0 hüvelykes digitális óracsoport grafikája is. Erre a felületre a menüből elhelyezhetjük a fordulatszámmérőt is, a megjelenítés stílusa háromféle lehet. A Toyota nem adja át a Suzukinak a gazdagabban felszerelt Corollák 10,1 collos középső képernyőjét és 12,3” képátlójú óracsoportját, de nekünk egyik sem hiányzott a tesztautóval töltött egy hét alatt.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 134

Módosult a 7,0 hüvelykes digitális óracsoport grafikája,a műszerfal feletti, a 8,0” képátlójú központi érintőkijelzőn egy tekerőgomb maradt csak meg a kettőből

Összesen négy USB-C-csatlakozó lehetne az autóban, sajnos a GL+ felszereltségi szinten nem járnak a hátsó töltőaljzatok és hiányzik a Qi-szabvány szerinti vezeték nélküli telefontöltés is, ami a gazdagabban felszerelt a GLX-ben adott.

Van viszont a második üléssorban tágas hely a lábnak és a fejnek is, kapunk továbbá kényelmes, magasságba hajló kartámaszt a csomagtér felől távnyitással lehajtható üléstámlából.

Nagyon kicsik a hátsó ajtótárolók, az elsők sem nagyok, és sajnos máig kísért az ázsiai autógyártók elkeserítő gyakorlata, a vetetőülés háttámlájáról lehagyott kenguruzseb. Emiatt csak a jobb első ülés erszényébe rámolhat a hátul ülő.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 135

A nagy alsó üregbe kényelmesen elhelyezhető a kivett kalaptartó és az első ülések mögé is rögzíthető védőháló, jut hely teljes méretű pótkeréknek is

Bal- és jobbkezeseknek is jut mélyedés a csomagtérfedél lehúzásához. A csomagtartó nemcsak méretében kiemelkedő 596-1606 literes térfogatával, de átgondoltságával is a kategória legjobbjai között van. Az oldalfalak kiszedésével a nagy alsó üregbe kényelmesen elhelyezhető a kivett kalaptartó és az első ülések mögé is rögzíthető védőháló, alul teljes méretű pótkeréknek is van hely.

Technika

Mivel az autót a Toyota gyártja nagy-britanniai üzemében, a Swace is profitál a Corolla modellfrissítésekor továbbfejlesztett hibridhajtásból. A hibrid hajtásrendszer csúcsteljesítménye 140 lóerőre nőtt, ami 18 lóerővel jobb az eddiginél.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 136

180 km/óra végsebesség, a gyorsulás 9,4 mp 100-ra, ami 1,7 másodperces javulás

Nőtt mindkét villamos gép, a hajtó villanymotor és a benzines négyhengerest újraindító generátor-indítómotor teljesítménye és 14 százalékkal csökkent a lítiumion akkumulátor tömege. Javult a továbbfejlesztéssel az akkuk hűtése, ami azonban továbbra is az utastér levegőjével működik, tehát a bal hátsó ülés alatti légrostélyok porszívózása, állatszőr-mentesítése továbbra is fontos feladat.

A 2ZR-FXE kódjelű, Atkinson-ciklussal takarékosabbá tett, szívócső-befecskendezős, 1798 köbcentis benzines nyomatékmaximuma 142 Nm és csúcsteljesítménye is csak 72 kW vagy 98 lóerő, de nem önmagában kell mozgatnia az autót. Erősen megtámogatja ebben a hajtó villanymotor. Az eddigi 53 kW (72 LE) teljesítmény 70 kW-ra vagy 95 lóerőre nőtt, 163 helyett 185 Nm a villanymotor nyomatéka.

Változatlan a tesztelt Suzuki Swace 180 km/órás végsebessége, ennyit enged az elektronikus szabályozás. A gyorsulás ideje 9,4 mp 100-ra, ami 1,7 másodperces javulás az eddigihez képest.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 137

Olcsó pálca tartja a motorházfedelet, de a technika fejlett. Sokkal erősebb lett a villamos gép. A 2,0 literes hibrid Corolla orrában nincs hely a 12 voltos akkunak, a 140 lóerősre 1,8-asra épülő Suzuki Swace-ben elfér

Mivel a Swace az 1,8-as szívómotorra épülő hibridet örökölte, orrában jut hely a 12 voltos akkumulátornak. Az erősebbik Corolla hibridben a 12 voltos akku hátul, a csomagtér padlója alatt elvesz némi helyet, ezért annak 596 helyett 584 literes a csomagtartója.

Corolla-klónként a Swace is a GA-C-padlólemezt veszi át. Ebből fakadóan az első MacPherson futóműhöz független, kettős keresztlengőkaros hátsó kerékfelfüggesztés társul, adaptív lengéscsillapítás nem rendelhető.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 138

1400 kilót nyom, hossza 4655, szélessége 1790, magassága 1460, a tengelytáv 2700 mm

Vezetés

Indítás után a benzines motor sokszor néma, Ready felirat jelzi a menetkészséget. A szerkesztőségi garázsból többnyire hajtó villanymotorja gördítette ki az autót, amikor nem volt szükség a nagyfeszültségű akkumulátor töltéséhez a benzines járatására.

Bár a hajtásvezérlés felülbírálása összességében növeli a fogyasztást, de jó funkció az elektromos üzemmód. Az üzemmódváltó billenőkapcsoló mellől, gombnyomással kapcsolható EV üzemmódban a benzines beindulás nélkül lehet kiosonni a teremgarázsból, elindulni az óvoda mellől.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 139

Eco, normál és sportos üzemmód van a gombnyomásra kapcsolható elektromoson kívül

Van ugyan tolatókamera a ki-beálláshoz, de a kameraképen megjelenő irányvonalak statikusak. Nem követik a kormányzást és nem segítenek egy erre rászoruló vezetőnek azzal, hogy a kormányzással együtt mozgó vonalak legalább nagyjából megmutatják, hol tud még elfordulni az autó, ha valaki ezt nem érzi, nem látja a tükörből.

Óriási előrelépés az optikailag alig módosított Swace-ben a Toyota ötödik generációs hibridhajtásának működése. Az autó lelkesen és az eddiginél könnyedebben gurul a villamos géppel hajtva. A megerősített villanymotor sokkal egészségesebb gázadásokat elvisel a benzines ráindítása nélkül, még enyhe emelkedőkön felfelé is elboldogulhat egyedül.

Örvendetesen sokféle adat lekérhető a műszerfali kijelzőre, csak átlagfogyasztásból vagy háromfélét tud mutatni az autó. A leolvasható értékek egyike az utak végén a benzines deaktiválásával megtett út aránya.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 140

Kütyütöltési csatlakozó GL+ felszereltséggel nincs, légbefúvás van a tágas hátsó sorban

Ha élünk a hibridhajtás lehetőségeivel és figyelünk a gázpedál feljebb engedésére egyenletes tempónál, városi forgalomban 42-91 százalék közötti elektromos hajtásarányt láthatunk attól függően, milyen töltöttséggel indultunk útnak és mennyi lejtő jutott az útvonalra. Ez nem külső töltés eredménye, hanem a fékezéskor, gázelvételkor más autókban veszendőbe menő mozgási energiából összekukázott elektromos energiát hasznosítjuk!

Érezhetően javult a rekuperáció hatékonysága, a sokszor bejárt lejtők aljára érve szembeszökő a teljes hibridrendszer működési ábráján az akkutöltöttség megugrása. A tesztelt Suzuki Swace hajtáslánca rendkívül hatékonyan működik és jó példa arra, mennyivel több szén-dioxid légkörbe okádását lehet megspórolni, ha a szűkös akkucella-kínálatban egy 60-80-120 kilowattórás akkucsomagot nem egyetlen villanyautó hajtására pazarlunk el, hanem ezt az akkukapacitást 40-50-80 full hibridre osztjuk le.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 141

Jó példa arra, mennyivel több CO2 légkörbe okádását lehet megspórolni, ha a szűkös akkucella-kínálatban egy 60-80-120 kilowattórás akkucsomagot nem egyetlen villanyautó hajtására pazarlunk el, hanem ezt a kapacitást 40-50-80 full hibridre osztjuk le. Kép: Magyar Suzuki

Nagyon sokat enyhült a hibridbégetés a hajtásrendszer átprogramozásával. Padlógáznál a fordulatszám fokozatosan, több lépcsőben nő 4800 fölé, nem ugrik azonnal a maximálisra és időközben a zajszigetelés is alaposabb lett és a fordulatszám valamelyest arányosan nő a fokozódó sebességgel, mint egy kézi váltós autóban, amivel harmonikusabb az egész.

Sztrádák gyorsítósávján besorolva sincs már fülsértő motorzaja a hibridrendszernek, a villanymotor érezhetően a Swace hóna alá nyúl erejével. Konstans 130-nál csendes az utastér, ha beállt az áttételezés az egyenletes sebességre, mindössze 1800-as percenkénti fordulatszámmal tartja a tesztelt Suzuki Swace a 130-at.

Ha megpróbálsz gyorsan autózni, a Swace elfogadhatóan fokozza a tempót, de ez az egész idegen tőle, hiába segíti az eltalált futómű és a jól tartó vezetőülés a gyors kanyargást. A felugró fordulatszámmal ez sehogy nem passzol a hibrid kombihoz, hiányzik a gyors vezetés élvezeti értéktöbblete.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 142

Már nem bömböl a motor padlógázt adva. 130-nál 1800 a percenkénti fordulatszám egyenletes sebességnél

Sokféle vezetőtámogató segédrendszer jár alapáron, többek között van ütközésmegelőző rendszer (PCS), sávban tartó asszisztens (LTA), jelzőtábla-felismerés (RSA), adaptív tempomat (DRCC), holttérfigyelő (BSM) és tolatáskor a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető eszköz is (RCTA).

Közös bennük a túlzott óvatosság, az ütközésveszélyt jelző szisztéma is hajlamos alaptalanul pánikot kelteni, de érzékenységük mérséklésével a legtöbb funkcióval együtt lehet élni. ha így is sok, kikapcsolhatók a menüből, ahonnan az autó rengeteg részfunkciója személyre szabható, kedved szerint alakítható, ha rászánsz egyszer 10-20 percet megérkezés után. Például műszeregységnek van okos, alkalmi és sportos stílusa, de választhatsz hibridrendszer-visszajelzőt vagy fordulatszámmérőt középre.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 143

Távnyitással, a csomagtér felől is lehajthatók az üléstámlák, a csomagtartó 596-1606 literes

Apropó megérkezés: nagyon kár a motor leállítása után azonnal elnémítani a rádiót vagy beszélgetés közben a telefon-kihangosítást, ezen rég túl kellett volna lépnie az ázsiai márkáknak.

Az adaptív tempomat autópályán hasznos segítség, a táblafelismerés sebességkorlátjával is kombinálható sebességtartó maximum 5 km/órás eltérést enged a sebességhatártól felfelé és lefelé is, ami túl szűk tartomány. Okos viszont a tempomat ugrásainak beállítása lépésenként vagy a gomb nyomva tartásával a sebességváltozás lehet 1-5-10 km/óra.

Költségek

Háromszori teletankolás után 4,7-5,0 liter/100 km-es átlagfogyasztást mértünk. Városban is hozza a tesztelt Suzuki Swace az 5 literen belüli fogyasztást, ha élünk a hibridrendszer lehetőségeivel.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 144

4,7-5,0 liter/100 km-es átlagfogyasztást mértünk, ez nagyon jó

Egyedül autópályán eszik valamivel többet, de 5,5-6,2 liter is jelentéktelen ahhoz képest, amit ez az autó nyújt. 700-800 kilométer jut két tankolás között, ami a csupán 43 literes tankkal igen szép hatótávolság.

Nincs GL alapverzió a Swace-ből. A kormánykerékfűtéses, a vezető oldalán motoros deréktámaszos GL+ a láblendítésre nyíló csomagtérfedélen és a kulcsérzékelős, szabadkezes ajtónyitáson-záráson kívül mindent megad, ami kellhet egy mai családi autó kényelméhez, biztonságához, ideértve a sokféle vezetőtámogató segédrendszert, amik többnyire idegesítőek, de egyszer nagyot menthetnek.

Listaáron is kedvező az érte kért összeg, de a 900 ezer forintos központi árkedvezménnyel a tesztelt Suzuki Swace ára a hűségprogramhoz csatlakozó ügyfeleknek 11 550 000 forintra esik, ami a tébolyítóan megdrágult autók között ezért a technikáért és használati értékért jónak számít. Comfort felszereltséggel a Corollában már benne lenne a nagyobb középső kijelző, a fejlettebb digitális óracsoport és helytakarékos pótkereket is kapnánk.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 145

Fűthető a kormánykerék, a vezetőülés deréktámasza motorosan feszíthető

A márka modell  és vetélytársai – Listaár, forint
Ford Focus Kombi 1,0 Hybrid Titanium aut. (48V kisegítő hibrid, 155 LE) 10 240 000
SEAT Leon Kombi 2,0 TDI DSG Style (150 LE) 11 578 105
Suzuki Swace 1,8 Hibrid GL+ (140 LE, full hibrid) 12 450 000
Toyota Corolla Touring Sports 1,8 Hybrid Comfort (140 LE, full hibrid) 13 555 000

Garanciális védelemben a Suzukinál megvett Corolla kombi igen sokat nyújt. Hibridgaranciája 3+7 évre vagy 200 000 km-ig érvényes és a motor, a villamos gépek, az erőátvitel vagy a hibrid rendszer hibája, a nagyfeszültségű akkumulátor zárlata esetén érvényes. Szerencsétlen módon a Suzuki leírása szerint a védelem a sebességváltóra vonatkozik, jóllehet ebben az autóban sincs sebességváltó, fokozatmentes erőátvitele sem CVT-sebességváltó, szerkezetileg más.

Értékelés

Ameddig a teljesen elektromos autózás még Magyarországon belüli célpontokig is kínos vergődés a kis hatótáv és a lassú töltők szorításában, a városi kilométerek legalább felét villanymotorjával megtevő Suzuki Swace nagyon élhető megoldás.

Jobb lehet egy Suzuki egy Toyotánál? 146

Nem szárnyal, nem tündököl, nincsenek benne parasztvakító megoldások sem. A Suzuki Swace az új hibridhajtással a mindennapok hőse

Nincsenek különösebben lelkesítő vonásai és idegesítő megoldások is vannak benne, de összességében a hibrid kombi használati értéke kiugróan jó a valóban madárétkű hajtáslánccal és az eltalált, kényelmes futóművel.

A Toyota kompakt kombijának klónjaként a Swace értelemszerűen nem tud jobb autó lenni a Corollánál. De akit hidegen hagy az erősebbik hibrid hajtáslánc és a Corolla sokkal magasabbra emelhető felszereltsége, jobban járhat a Suzuki-emblémás, alacsonyabb árú kombival.

Mellette – Ellene
 
  • Átgondolt, egész estét betöltő csomagtartó
  • Tágas belső tér
  • Kifinomultan működő hajtáslánc
  • Nagy arányú villanymotoros üzem
  • 5 l/100 km alatti valós tesztfogyasztás
  • 10,4 méteres fordulókör
  • Értékes, 3+7 éves hajtásrendszer-garancia
  • Sokféle vezetőtámogató rendszer
  • Kedvező ár
  • Várhatóan jó értéktartás
 
  • Nincs karosszéria- és motorválasztéka
  • Japános, kellemetlen részletmegoldások (egy ülészseb, elnémuló rádió és kihangosító motorleállításkor)
  • Pánikolásra hajlamos vezetői segédrendszerek
  • Nem rendelhetők külön extrák és nincs hátsó oldallégzsák
  • Csak az Apple CarPlay fut vezeték nélkül, az AndroidAuto kábeles
Hogy tetszik a Suzuki Swace GL+?
átlag
7.93
szavazat
782
Hogy tetszik a Suzuki Swace GL+?