Szeretek a nemzetközi bemutatókon, menetpróbákon, amikor először látjuk az új autót, leülni vele szemben pár percre, és csak nézni. A rohanásban ez a kis szünet sokat jelent, mert be tudom fogadni az új modell látványát. Ahogy Koppenhága forgalmas kikötőjében lazulunk a volkswagenes Andrással és az autónavigátoros Andrással, próbáljuk mindhárman felfogni, mennyire menő a Buzz. De sosem látjuk teljesen, mert folyamatosan járókelők, turisták, helyiek járkálnak körülötte, és imádják. A hamarosan induló, felfoghatatlanul óriási Disney Wish óceánjáróra igyekvő amerikaiak is meg-megállnak mellette, annyira vonzó. Nekik kicsit keserédes, hogy még két évet kell várniuk rá. Nekünk viszont megérkezett a hippibusz tökéletes reinkarnációja!

Külső

Élénken él az emlék a fejemben, amikor 2001-ben még az Auto-Motort lapozgatva megláttam a Microbus tanulmányautót. Némi szögletességgel, de tök jól hozta a Typ 2-es hangulatát, azután hónapokig csak azt rajzolgattam a füzeteimbe. Semmi nem lett belőle (ezt nevezte Peter Schreyer a legkeserűbb csalódásnak a VW-s éveiből), a tanulmány pedig vissza-vissza tért 2011-ben, aztán 2016-ban is, végül 2017-ben jött az ID. Buzz, először tanulmányautóként, de a legbiztosabb ígérettel. Aztán itt vagyunk 2022-ben, a Volkswagen villamosítási hulláma dübörög, az MEB-platformra épülő modellek sora pedig egyre csak nő, de valahogy rengetegen a Buzzt várták, köztük én is.

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 1
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 2

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 34
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 35
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 36
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 37
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 38
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 39
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 40
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 41
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 42
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 43
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 44
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 45
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 46
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 47
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 48
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 49
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 50
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 51
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 52
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 53
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 54
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 55
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 56
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 57
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 58
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 59
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 60
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 61
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 62
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 63
Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 64
Fotó megosztása:

Bombajó a forma! Kis, buci mikrobusz, amilyen a T1-es is volt. Ha nem lenne mihez hasonlítani, ha ez a forma előd nélkül érkezett volna meg, akkor is élne rajta a retrohullám. Kétszínű fényezésével, mélyre húzott fehér orrával, nagy emblémájával és jókora üvegfelületeivel szörnyen aranyos tárgy. Első lökhárítójának hűtőrácsához semmi nem hasonlítható, a hátsó oszlopon pedig megidézték kicsit a farmotoros régi modellek légrostélyait. Nagy sík felületek, letisztult modern vonások, 19 colos felnik kerültek rá. Semmi csicsa vagy emelés, körbeműanyagozás, crossoveresítés, ez egy mikrobusz.

Egyelőre ez a legnagyobb európai modell, ami az MEB platformra készült (a kétféle kínai ID.6 hosszabb). 4712x1938x1985 milliméteres, vagyis messze nem olyan pici, mint gondolnánk, és pár éven belül lesz nyújtott tengelytávú kivitel is. Tengelytávolsága 2988 milliméter, az első túlnyúlás 820, a hátsó pedig 904 mm, vagyis amennyire lehet, kitolták a kerekeket a sarkokba. Két oldalsó tolóajtót kap a hátsó sor számára, a csomagtér fedele egyben nyílik fölfelé, természetesen akár motorosan is. Kicsit kicsit fura helyzet ez, hiszen a Multivan stílusa nagyon hasonló az ID. Buzzéhoz, így két nagyon hasonló modellnek tűnnek, de a Multivan azért még mindig látványosan nagyobb szerzet, a Buzz másra termett.

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 66

Koppenhágában mindenfelé T3-ba botlottunk, az ID. Buzz lehet a jövő mókás foodtruckja és camper vanje

Belső

Az ID. modellcsalád nem arról híres, hogy a belső látványvilága felpezsdítő lenne. Az ID. Buzzé sem az, a formák nagy része ismerős már, sok újdonságot nem kapunk a dizájn terén, hacsak nem nézünk körbe elég alaposan. Mert az utastér számos ponton különleges easter eggeket, kis meglepetéseket tartogat, mint például a hátsó ülések aljának oldalán, vagy a csomagtérben található könyöklőkbe vésve. Ezeken megjelenik a klasszikus modell vagy a Buzz sziluettje. És itt máris kitérnék egy fontos részletre, ha már szó esett a harmadik sor könyöklőiről, a Buzz egyelőre ötülésesként mutatkozott csak be, de úton a hétüléses és a hosszított verzió, azokban lesz létjogosultsága a hátsó könyöklőknek.

Kell az utastérnek a vidám, világos szín, vajszínű ülésekkel és sárga betétes szövetkárpitokkal jó hangulatú, ha már a formai játékokban nincs nagy bugi. Buszos a fazon, de a vezetési pozíciót igyekeztek személyautósítani, ezért a vezető nagyon messze ül a szélvédőtől, kb. úgy, mint egy BMW i3-ban. Az óriási üvegfelületek miatt fantasztikus a térérzet, a tolóajtók és a hatalmas hátsó lábtér miatt pedig mikrobuszos a miliő. Eközben nem akkora a tér, hogy elvesszenek a hangok, valójában a Buzz a jelen és jövő kor MPV-je. Mennyivel kívánatosabb ilyen formában!

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 67

A hangulat nem rossz, de még a világos utastér is hideg kicsit, ezzel együtt is jó itt ülni

A forma óriási előnye, hogy nem csak oltári nagy a tér, hanem utánozhatatlanul praktikus is. Az ötüléses ID. Buzz csomagtere minden beleszámolt literrel együtt 1121 illetve 2123 literes, ha lehajtjuk a második üléssort, vagyis ordenáré nagy. Ebben érdemes rendszerezőket használni, de egy érdekes dupla padlós emelvényt is alkotott hozzá a VW, ami alá fiókok is beférnek. Tárolókkal is jól ellátták a belsőt, nagyok az ajtózsebek, legelöl középen lenyitható egy tároló ajtaja, rajta pohártartókkal, a műszerfalon pedig polcokat találunk kulcsnak, apróságoknak és mobiltelefonnak, utóbbi egy kis zseb, benne a vezeték nélküli töltővel.

Multimédiája ismerős egység, az ID. modellcsalád mindegyikében ez fut. Gyors, szép megjelenésű, látványosan sok grafikai elemmel és színes tematikával. A rendszert nem nehéz használni, de már a próbaút során sem volt gördülékeny a menük közti váltás. A kormány mögött kis, 7 colos kijelző szolgál műszeregységként, ennyi pont elég, minden szükséges információ elfér rajta.

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 68

Óriási a hátsó tér, buszos, de nem akkora, hogy visszhangozzon

Anyagminőségben nincs nagy elvárás, a szint viszont eléggé rendben van. Puhított műanyagokból sokat kapott, a legtöbb kéz alá kerülő felület, kormány, könyöklők tárolók jó minőségű anyagból készültek, minden más mellékes, de semmi nem ordítóan rossz. Tolóajtóra ritkán tesznek lehúzható ablakot, pedig ideje lenne, sajnos az ID. Buzznak is nélkülöznie kellett, csak a két legelső húzható le, aminek nem fognak örülni azok, akik egy légkondiellenes sofőr mellé kénytelenek beülni.

Technika

Azért jó az új villanyautók felépítési filozófiája, mert szinte bármit lehet konstruálni egyetlen platformra. Míg az MQB-nél vannak megkötések, addig az MEB-nél nem túlzottan, így lehet, hogy az ID.3-tól az ID. Buzzig minden ID. erre készül, és még rengeteg fazon lesz. Az MEB (Modularer E-Antriebs-Baukasten) egy gördeszkaszerű padlólemez, aminek a nagy része akkumulátor, az első és hátsó futóművek bölcsői ehhez csatlakoznak és mindkét végén lehet motor. Alapesetben az ID-modellek hátul hajtanak és farmotorosak.

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 69

421 kilométert tehet meg egy töltéssel a gyártó szerint

Az ID. Buzz egyelőre csak farmotoros, 204 lóerős és 310 Nm nyomatékú változatban érhető el. Ennek gyorsulása 0-100 km/h-ra 10,2 másodperc, végsebességét 145 km/h-ban limitálták. Akkumulátora 82 kWh bruttó, 77 kWh nettó kapacitású, amivel a WLTP szerinti gyári hatótávolság egy töltéssel 421 kilométer. Töltése váltóáramról legfeljebb 11, egyenáramról viszont akár 170 kilowattal is történhet, a Volkswagen ID. modelljei közül eddig ez a legnagyobb teljesítmény – az eddigiek 150 kilowattos töltést fogadnak legfeljebb.

Terhelhetősége 541 kilogramm és a Buzz vontathat is, fékezett utánfutót 1 tonnás súlyig, fékezetlent pedig 750 kilogrammig, a vonóhorog pedig 50 kilóig terhelhető kerékpárokkal. A terhelhetőséget és a vontatási képességet a gumikkal is alátámasztották, az ID. Buzzra elöl 235, hátul 255 mm széles abroncsok kerülnek 18 és 19 colos felnikkel is.

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 70

Rövid az orra, de a sofőr messze ül a szélvédőtől

Majdnem 20-féle vezetéstámogató rendszerrel tömték meg, lényegében nincs olyan, amit az eddig ismertek közül ne kapna meg. Van sávtartó, adaptív tempomat, holttérfigyelő, vészfékasszisztens, ráfutásgátló és a gyalogosokra is ugyanúgy figyel, mint az autósokra vagy a kerékpárosokra.

Volkswagen ID. Buzz Cargo

Ahogyan az eredeti, a Bogárnak jutó Typ 1 kód után Typ 2-nek nevezett Volkswagen-mikrobuszból, úgy a Buzzból is készült teherszállító haszonjármű. Az ID. Buzz Cargo hasonlóan vidám, épp csak hiányzó oldalablakai buktatják le, minden más tekintetben ugyanúgy kérhető szép fényezéssel és nagy felnikkel is.

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 71

Kérhető a személyautó összes fényezése hozzá és a modern extrák is

A Cargo rakterét úgy képezték ki, hogy két szabványos euroraklap (120×80 cm) beférjen egymás mögé. Literben számolva ez 3900 litert jelent, az utastér pedig háromfős. Ezzel együtt az anyagok olcsóbbak, egyszerűbbek, de vezetéstámogató rendszerekből a villanyfurgon sem kap kevesebbet. A rakteret okos rendszerezőkkel, akasztókkal, fülekkel és gyári tárolótáskákkal is fel lehet szerelni, valamint egyedi berendezés is kialakítható. Műszaki tartalma azonos, vagyis teljesen elektromos, hátsókerék-hajtású, 204 lóerős és a gyártó szerint 420 kilométerre elég hatótávot képes tarolni az akkumulátorban.

Vezetés

Általában egy külföldi rendezvényen is sokkal több időnk jut vezetésre annál, mint ebben az esetben, így rengeteg apróság, a valódi viselkedés a hazai utakon fog kiderülni a Buzzról. Ahogyan az sem releváns, hogy a koppenhágai hibátlan, vagy épp a Malmö külterületeinek lehetetlenül sima (foltozgatott!) útjain a futóműnek esélye sincs megszólalni, a karosszériának dübbenni, vagy a 19 colos kerekeknek zörögni, de még gumizaj sem létezik. Lehet legyinteni arra, hogy nyugaton, jelen esetben északnyugaton minden jobb, de az biztos, hogy az aszfalt földöntúli minőségű, a javításaik pedig pont olyanok, mintha csak felfestették volna őket.

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 72

A jókedv mindkettőben adott

Ilyen körülmények között aztán semmi nem derül ki egy új autóról, ami itthon releváns információ lenne, és az ID. Buzz már most, az első kör után is kiköpött ugyanúgy viselkedik, mint az eddigi ID. modellek, valójában semmi különbség nincs azon kívül, hogy 10 kilométer után a 110-es autópályán haladva is tiszta bogár lett az orra. Mármint nem olyan Bogár, hanem élő, vagyis pont, hogy nem. Ez van, ha ennyire meredek az orra egy autónak, a 0,29-es alaktényező sem védi meg a szúnyogokat.

Úgyhogy beszéljünk inkább arról, milyen a hangulat az ID. Buzzban! Vagy épp vele, körülötte, mert az biztos, hogy ezzel mindenki észrevesz. A dánok amúgy sem félősek, de ennyi helybélivel és turistával még sosem beszélgettem sajtóúton. Megállnak mellette a biciklisek, a gyalogosok ujjal mutogatnak rá, a lakóbuszosok meg kiesnek az ablakon, ha meglátják. Temérdek T3-as lakóautóssal futottunk össze, ők aztán tudják, miről van szó. Ami pedig egyszer nekik is jó hír lesz, hogy az ID.BUZZ-ból is készül kempingautó, vagyis nem csak a látszat van meg, de idővel csatlakozik hozzá az eredeti életstílusa is, és ettől önkéntelenül is vigyorognom kell.

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 73

Ezen a kis, 7,0″ képátlójú kijelzőn minden hasznos infót látunk magunk előtt

Hogyan lesz belőle kirándulós autó 400 kilométeres hatótávval? Valójában kevés gonddal, egyel több tervezést igényel majd a túra, töltőpontokat kell találni. De ha úgyis benne alszol, főzöl, akkor valójában minden pont kéznél van, ami a töltés idejére hasznos lehet. Szimpatikus, hogy a célközönség számára éppen ezt demonstrálta a Volkswagen Amerikában, egyik fejlesztőjük 12 000 kilométeres túrát nyomott le vele, hetekig benne aludt és közben a helyi lakóautós közösség oszlopos tagjait kutatta fel. Szerintem ennél jobb reklám aligha kell.

Hangtalanul suhan, és ettől végtelenül ártatlan a belvárosi csúcsforgalomban is. Hiányolom az üvegtetőt vagy a lehúzható ablakokat, a kibillenthető hátsókat, egyszerűen kellene ahhoz, hogy meglegyen a szabadság érzete. Kicsit túl steril ez ahhoz, hogy fesztelenül érezzem magam, a modern Volkswagenek mind ilyenek, és végső soron itt is minden a megszokott építőelemekből állt össze, a szigorból nem engedtek a németek, így is csoda, hogy megszülethetett ez a forma. Mekkora öröm lehetett a dizájnerek között, amikor jóváhagyták a terveket!

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 74

A kilátás fantasztikus a hatalmas ablakokon keresztül

Be kell látni, hogy az ID. Buzz egy menő termék, de attól még termék, ami sajnos lelketlen fogalom. Mindenesetre inkább ezzel legyen tele az utca, mint bármi mással, egyszerűen jó ránézni, tudni, hogy a Volkswagennél valaki még érzi a poént, meg azt, hogy mivel lehet megfogni az emberek szívét, bevonzani a vásárlókat. Valószínűleg ez lenne az első és talán az egyetlen villanyautó, amiért pénzt adnék. Semmi elfogultság, ez a cucc egyszerűen vonzó és kész.

Költségek

Mivel az ID. Buzz alapvetően mikrobusznak számít, a Cargo pedig teherautó, a Volkswagen haszonjárműves részlegéhez tartozik mindkettő, mint a Multivan. A Buzz alapára jelenleg 24 640 540 forintról indul, a Cargóé pedig bruttó 23 164 915-ről. Június óta mindkettő 1,5 millió forinttal drágult, így erre sajnos jelenleg nem lehet alapozni, de az árlista most ezeket az összegeket mutatja.

Rajongás tárgya lesz? – Volkswagen ID. Buzz 75

2001 óta hitegetnek, hogy készül az új hippibusz, most megkaptuk

Fényezése alapvetően egyszínű szürke (a Cargo fényezetlen lökhárítós és csak egy tolóajtós alapáron), vannak 0,5 és 1 milliós tételű árnyalatok is a feláras listán, a felül fehér, alul színes kéttónusúakért 1 milliót kell fizetni pluszban. A világos belsős, sárga betétes kárpitozású csomag 2 millió forintos extra, ebben elektromos mozgatású ülés, fehér kormány és egy rakás kényelmi extra is szerepel, így lényegében minden belekerül, amit kényelemben tud a Buzz. Fejlettebb multimédiával, IQ.Light LED-es fényszórókkal, vezetéstámogató rendszerekkel megszórva a fotókon szereplő Buzz ára több mint 30 millió forint.

Értékelés

Őszintén jó ránézni, a T1-es pontosan olyan formában született újjá, amilyenben kellett. A Multivan elég nagy lett volna erre a célra, és bár a törekvés ott sem volt rossz, viszont ebben a formában az igazi. A fenntartható jövőt szolgálja, miközben a formájában benne van a mókázás, a szabadság, a buli. Messze más lesz a célközönség, mint a T1 idején, a világ nagyot változott. A Buzz jelenlétét most nem dobos hippikörök és masszív fűszag fogja meghatározni, hanem hipszterek és az e-cigik jellegzetes szaga. Hogy őszinte legyek, borzasztóan élném! És ezt – sajnos – kevés új autóról mondanám el.

Mellette – Ellene
 
  • Vonzó külső
  • Tágas utastér
  • Hatalmas csomagtér
  • Variálhatóság
  • Tolóajtók
  • Több mint 400 km hatótáv
  • Erős villanymotor
  • Kényelmes ülések
 
  • Vérszegény utastér
  • Lehúzhatatlan hátsó ablakok
  • Magas ár

Szavazás

Hogy tetszik a Volkswagen ID.Buzz?
átlag
7.55
szavazat
224
Hogy tetszik a Volkswagen ID.Buzz?