| Röviden – Kia Picanto 67 DPI | |
|---|---|
| Mi ez? | A Kia 2004-ben mutatta be az első Picantót, amit 2011-ben a második, 2017-ben pedig a jelenleg is futó harmadik változat követett a sorban, ami 2020-ban még egy ráncfelvarráson is átesett |
| Mit tud? | Pici, élhető kis városi gyösz, apró motorral, fura váltóval |
| Mibe kerül? | A Picanto alapára a lélektani 4 millió forint alatt van, egészen pontosan 3.849.000 forintért vihető haza a legszerényebben felszerelt változat, a robotváltó felára 300 ezer forint |
| Kinek jó? | Akik városi közlekedésre tenyésztett, ügyes kisautóra vágynak, jól járhatnak vele. De a robotváltót próbálják ki, mielőtt kifizetik, mert nem való mindenkinek! |

A Kia kínálatának legkisebb darabja, az apró Picanto már nem fiatal, 2017 óta van velünk és az időközben megejtett ráncfelvarrás után is volt már bő egy éve lábadoznia a modellnek. Akkor a hűtőmaszk és a lámpák változtak az autó külsején, bent pedig kellemesebb tapintású, új anyagok tűntek fel, a műszerfal digitális egységgel egészült ki és okosabb, szebb lett a fedélzeti rendszer kijelzője is. Megújultak a háromhengeres motorok is, de minket most egy másik újdonság jobban érdekel: ez pedig a frissen debütált ötfokozatú robotváltó. Megnézzük, megéri-e a 300 ezer forintos felárat az amúgy 4 millió forint alatti belépőáron kínált Picantóban.












