Röviden – Peugeot e208
Mi ez?Elektromos verzió a második generációs Peugeot 208-ból, egyfokozatú erőátvitellel, 50 kilowattórás akkumulátorral, csak ötajtós karosszériával. Új padlólemez, 136 lóerős villanymotor.
Mit tud?Takaros és jól vezethető kisautó, gyors a villámtöltése, hatásos az akkumulátor-temperálása és felárért AC-ről is tud egész gyorsan tölteni.
Mibe kerül?75 lóerős benzinessel és kézi váltóval a 208 4,5 millió forintról indul. Az e208 listaára 11 865 000-13 815 000 Ft, akciós ára 10,5 és 13,2 millió Ft közötti. A tesztelt Allure kedvezményes ára 11 765 000 Ft. A Faro sárga fényezés alapfelszerelésként jár.
Kinek jó?Aki meg tudna venni egy új villanyautót, saját pénze egy részét az is adófizetői támogatással helyettesíti, ha lehet. Jelen helyzetben az e208 azoknak jó, akik támogatás nélkül hajlandóak kifizetni a 12 milliót a modern és vonzó elektromos kisautóért.

2020 júniusában hamar odalett az állami támogatás elektromos autók vásárlásra, az elterjedésüket segítő szubvencionálás szünetel egy időre. A villanyautók terjedése ettől lassul ugyan, de nem áll meg. Az idén érkező elektromos autók közül a Peugeot e208 tölthetősége sok jót ígér, amit a tesztautó igazolhatott.

Külső

Típusjelzését leszámítva nem sokban tér el a zöld rendszámos a többi új Peugeot 208-tól. Az oroszlános embléma zöldeskék árnyalatú az elektromos verzió orrán, nincs rajta kipufogó és kékeszöld színű e emblémák díszítik a C oszlopát. 200 ezer forintos extra a tesztautó Vertigo kék metálfényezése, míg a csodás Faro sárga alapáron járna.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 1

Nincs rajta kipufogó és kékeszöld színű e emblémák díszítik. Méretei nem változtak a villamosítással, hossza 4055 , szélessége 1745, magassága 1430 mm

Méretei nem változtak a villamosítással, a 4055 mm hosszúságú, 1745 mm szélességű és 1430 mm magasságú Peugeot 208 93 mm-rel hosszabb elődjénél. A nyújtásból sok jutott az orrnak, nemcsak a motorház hosszabb az elődjénél, de a szélvédő is hátrébb került, ami a három centiméterrel kisebb magassággal együtt javít az autó arányain. A tesztautó sima halogénfényszórós volt, de a későbbi gyártásból érkező modellek már a felszereltségi lista szerint járó, egyzserűs LED-es lámpát kapják.

Reggelente a kocsit tekinteteddel megsimogatva szinte rá lehet könyökölni egy magára találó, öntudatos autómárka kisugárzásra. Jó kiállású, magabiztos autó, remek ízléssel megrajzolva és összeállítva, az Allure kivitelben 16-os alufelnire és 195/55 R16-os gumikra állítva.

Belső tér

Szép, elegáns és eredeti. Nehézkes, bonyolult és szűk. Mindkét mondat igaz a 208 belső terére, amely nem fél megosztani a vevőkört azokra, akiknek ez sok, és nem szánnak némi időt megbarátkozni az autó sajátosságaival és azokra, akiknek tetszik az egész. Ők akkor is szeretik, ha a légkondicionálásból csak a belsőlevegő-keringtetésnek van külön gombja és a hőmérsékletállításért az érintőképernyőt kell nyomkorászni.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 2

Megértést és türelmet igényel pár megoldásával, viszont szép, ötletes és elegáns a belső tér. A fedél mögött található a vezeték nélküli telefontöltő, a középkonzolon USB-C és egy hagyományos, USB-A töltőcsatlakozó is van

Műszeregysége menő, anyagai kiemelkedően igényesek a kiskategóriában, elöl igazán jó szép az élet, viszont hátra beszállni is nehéz a kis ajtókon, ott kevés a hely és 265 literrel nagyon kicsi a csomagtartó. Egy Zoé pont ekkora kívülről és 338 literes a csomagtere. Elválasztópolc híján a takaros táskába helyezhető, Type2-csatlakozós AC-töltőkábel és a 230 voltos háztartási töltőkábel is a csomagtérben hányódik. A részleteket a belső térről már megírtuk korábban.

Technika, töltés

A PSA-csoport kifejlesztett egy elektromos hajtásrendszert a 100 kW (136 LE) csúcsteljesítményű villanymotorral, amit különféle kapacitású akkumulátorokkal skáláznak a francia-kínai konszern autóiban, köztük az elektromos Opelektől a DS3 Crossback E-Tense-ig. Mivel előre senki nem tudja, melyik hajtásra mekkora lesz a piaci igény, a közös technikára a 208 kaphat benzines, dízel vagy elektromos motort.Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 3

136 lóerős a háromfázisú, állandó mágneses szinkron-elektromotor, ami 100 kilowattA háromfázisú, állandó mágneses szinkron-elektromotor teljesítménye 100 kW (136 LE) 3673 és 10 000/perc fordulat között, a legnagyobb nyomatéka 260 Nm 300 (nem elírás!) és 3673/perc között.

A nagyfeszültségű akkumulátor a padlóburkolat alatt van, két részre osztva. Nagyobbik egysége az üzemanyagtartály helyét foglalja el a hátsó ülések és részben a csomagtér alatti. A kisebbik az első ülések alatt van keresztben, lásd itt. Az akkumulátor az első ülések alatti dudorokat leszámítva nem vesz el helyet az utastérből, viszont a megfelelő burkolattal védett akkucsomag csökkenti a hasmagasságot. Részletek Gajdán Miklós cikkében.

50 kilowattóra a nagyfeszültségű akkumulátor kapacitása, ami bruttó érték és kicsit megtévesztő, mert ebből nem az egész használható az autó hajtására, csak nagyságrendileg 47 kilowattórányi. Az elektromos Peugeot e208 fő értéke a folyadékhűtésű akkumulátor. Akkucsomagját átszövik a fémből készült folyadékcsatornák, ezek fűtő- és főleg hűtőhatása révén lehetséges a villámtöltés akár 100 kW töltőteljesítménnyel.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 4

Csökkenti a hasmagasságot az akkucsomag. Van védőburkolata, de figyelni kell rá

Nem önmagában ez az elméleti csúcsérték a nagy szám, hanem hogy ennek elég jelentős részével és valóban stabilan tölthető az akkumulátor, még nyáron is. 59 százalékos töltöttséggel beállva az 50 kilowattos egyenáramú töltőről 18 és fél perc alatt 10,2 kilowattórát szívott magába az akku a 80 százalékos határig. A kinti 24 fokból a kicsit hűvösebb mélygarázsba leállva kb. 89 százalékig nem lassult látványosan a töltés.

Lemerült akkumulátorral és megfelelő töltőkapacitással bő fél óra alatt valóban lehetséges nagyjából 200 km hatótávot beletankolni. Ez egy benzines vagy dízel kisautó felől nézve szánalmas vergődés, de az elektromos kis és kompakt autók között kiváló és elismerést érdemel.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 5

Folyadékhűtésű akkujával akár 100 kW-tal villámtölthető az e208. A kép illusztráció, ez a DC-töltő csak 50 kW-os. A képgalériában találtok fotókat a villámtöltés menetéről és lassulásáról 59 és 99 százalékos töltöttség között. Az első öt percben 3,8 kilowattórányi töltést vett fel az autó, a teljes töltés határán 17 perc telt el 0,06 kWh áramért

Az igazán gyors töltést lehetővé tevő folyadékhűtéssel az e208 alapáron a dupláját tudja a léghűtésű akkus Renault Zoéban felárért kapható, 50 kW csúcsteljesítményű villámtöltésének. Az akkuk élettartamának és az autó várható értéktartásának is jót tehet a hatékony temperálás. Arról nem beszélve, hogy a gyártó garanciális akkucseréit is ritkábbá teheti.

A tesztautóból hiányzott a 11 kilowattos teljesítményű váltóáramú töltő. Ez a 11 kW úgy jön ki, hogy a három fázist, a fázisonként 16 ampert és a 230 voltot összeszorozzátok. A kétfázisú töltővel elérhető 7,4 kW töltőteljesítmény csak a harmada annak, amivel egy Zoé és a Caméléon-töltőt felárért megkapó Smartok táplálkoznak AC-ről.

Aki júliusi gyártástól rendeli meg az elektromos 208-ast, 200 ezer forintért vehet 11 kilowattost. A kettőnek a hardvere is más, nem lehet majd utólag a net bugyraiból kinyert trükkel gyorsítani a szériafelszerelésű AC-töltőn, de ez abból is valószínűsíthető, hogy a kétféle megoldást különböző időponttól gyártják.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 6

Izgalmas a műszerfal fentről vetített képe is

Elöl MacPherson a kerékfelfüggesztés, hátul csatolt hosszlengőkaros a futómű, mint a Honda e és a MINI kivételével a legtöbb kisautóban. Felszereltségtől függően 195/55 R16 vagy 205/45 R17 a kerékméret. Az Allure-é 16-os, már könnyűfém felnivel. Sajnos a zöld rendszámos 208-hoz semmilyen pótkerék nincs, míg a dízelekhez szükségpótkerék rendelhető, a benzinesekhez teljes méretű is.

Vezetés

Nem volt lehetőségem kipróbálni, de elvileg a telefonos My Peugeot-alkalmazással 21 Celsius-fokra előtemperálható az utastér és elindítható a töltés is. Az indítógombot megnyomva sokszor nem volt világos, hogy az autó csak életre kelt vagy menetkész is. Utóbbit a Ready felirat teszi egyértelművé, ha sikerül fellelni az óracsoportban.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 7

Tetszett az üléshelyzet és jópofa a kis volán. A kilátás oldalra és hátrafelé sem jó

Dicséretesen alacsony az üléshelyzet, a kilátás viszont oldalra és hátra is erősen korlátozott, kellett tekergetnem a fejemet. 10,4 méteres fordulóköre megegyezik a benzinesével, amely kereken 300 kilós súlyelőnyével még jobban vezethető, de érzésre az elektromos 208 is kezes és agilis autó.

Szokatlanul szintetikus a kormányérzet, szimulátorokhoz hasonló. Az alvázra csavarozott akkucsomag érezhetően jó hatással van az autó súlypontjára, a nem különösebben sportos Michelin Primacy 4 gumiabroncsokon a tesztautó jól tűrte a gyors kanyarokat.

Eco üzemmódban járva nem csökken zavaró mértékben a lehívható teljesítmény, erőmódban viszont nemcsak a hirtelen meglódulás örömteli, hanem a 260 Nm forgatónyomatékkal a gyorsulás maga is örömöt ad. 8,1 mp elég jó eredmény nulláról százra, a finoman dolgozó kipörgésgátlással nem kell egy helyben esztergálni gyorsítás helyett, és kanyarból kigyorsítva sem mászkál az orra a kipörgő kerekek miatt.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 8

10,4 méteres fordulóköre megegyezik a benzinesével, amely kereken 300 kilós súlyelőnyével még jobban vezethető, de érzésre az e208 is kezes és agilis

Forgatónyomatékával az e208 a dízelt is megelőzi, és 136 lóerejével a 208-asok közül az elektromos a legnagyobb teljesítményű. Persze a 130 lóerős benzines súly-lóerő aránya sokkal jobb, mert nem 1455, hanem 1205 kilós. A zöld rendszámos 208 lazán gyorsult végsebességéig, a sebességmérő 152 km/óránál állt meg, ami 150 a valóságban.

Egyelőre nagyon bizonytalanul működik a hatótávkijelzés. Volt, hogy elindultam 150 km hatótávval, a légkondicionálás kikapcsolásával rögtön lett belőle 160 km, gurultam lefelé a Budakeszi úton 2,5 kilométert, amivel ez felugrott 240 kilométerre, majd a Déli pályaudvarhoz érve már csak 220 volt. 90 km kilengés városi forgalomban túl sok a nem egészen öt kilométeres távon belül.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 9

Okosak a vezetőtámogató rendszerei, a táblafelismerés villogó nyíllal és piros kiemeléssel figyelmeztet a sebességtúllépésre

Hosszabb utakon higgadtabb a kijelzés, amely 10 kilométeres sávokkal írja ki a megtehető utat, tehát kereken 120 vagy 270 kilométert ígér és csak 50 km alatt hagyja el a kerekítést. Jó is lenne így, mert felesleges elbizonytalanítani a vezetőt állandóan változó hatótávolsággal, csak a kerekítés mellett pontosabb becslésre lenne szükség. Ez a korai modellek hibája lehet, szoftverfrissítéssel orvosolható utólag is.

Normál használatban 200-220 kilométeres minimummal bátran kalkulálhattok, alattunk a zivataros, nem túl meleg nyárban 280-310 km maradt meg a WLTP-mérés szerint megtehető 340 kilométerből. Az átlagfogyasztás 15,6 kWh/100 km lett a lendület megőrzésével és az értelmetlen túlgyorsításokat elkerülve, de életszerű sebességgel és jó svunggal haladva.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 10

Ha teljesen kinyitott töltőfedéllel túl rövid a villámtöltő tüskéit takaró gumikupak vezetéke, akkor sikerült fordítva a helyére tenni és amiatt szorul. Ismétlődő bosszúság adódhat vele

D-ben járva alig van motorfék és visszatermelés, amíg nem léptem a fékre, a választókart B-be hátrahúzva erős, de nem túlzott lassulással rekuperált az autó, a mozgási energiából áramot visszatermelve. A fék pedálérzete csak tolatáskor volt idegen, menet közben feltűnésmentes. Tetszett a Peugeot e208-ban a zajszigetelés is, a hangszigetelt szélvédővel a szélzaj is kellemesen csekély autópályán, a kerékzaj pedig nagyban attól függ, milyen az útburkolat, A harsogó aszfaltszakaszokat elhagyva megnyugtató csendben futott a tesztautó.

A Zoé kétszer, de inkább háromszor olyan gyorsan tölt váltóáramról, ezért az itthon és Európa-szerte leginkább elterjedt töltőkön is előnyben van. Amikor először állsz oda egy töltőhöz, ahol egy Zoé 2-2,5 óra alatt feltöltődik, az e208 meg hét órát állna ott, az mindennél jobban kidomborítja, miért hasznos a 22 kilowattos váltóáramú töltő és miért érdemes áldozni a Peugeot-ban a 11 kilowattos AC-töltési opcióra.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 11

Egy Renault Zoé kétszer, de inkább háromszor olyan gyorsan tölt váltóáramról, mint az e208 a 7,4 vagy 11 kW-os AC-töltővel

Hosszabb távokra utazóknak jobb lesz a Corsa és a 208, mert egyenáramról minimum kétszer olyan gyorsan tölthető. A minimum arra a 100 és 50 kW töltési csúcsteljesítményre vonatkozik, amit a gyártók megadnak, de a PSA-technika a folyadéktemperálással nagy hidegben és nyári melegben is jobban bírja, ha árammal tömjük az akkumulátort, mint a Zoé egyszerűbb hűtésű, de nagyobb kapacitású akkumulátora. Ahol lesz elég szabadon álló DC-villámtöltő az utak mentén, ott az e208-cal lesz könnyebb átszelni az országot, amíg ez nem adott, és sok helyen út közben is váltóáramról kell tölteni, addig a Zoéval könnyebb messzire utazni.

Költségek

Az elektromos autókra itthon is akkor van kereslet, ha valaki (általában az adófizetők) megkönnyítik megvásárlásukat annak a tehetős rétegnek, amelyik a nagyobbrészt második autóra rá tudja szánni másfél-két benzines kisautó árát.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 12

2020 júniusában, az állami támogatási keret gyors kimerülésével az e208 ára nem 7 990 000 forintról indul, hanem nagy engedménnyel is 10 490 000 forintról. A tesztelt modell listaára 12 365 000 Ft

Mivel Magyarországon nem egészen másfél napig lehetett pályázni „Megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár (robogó) beszerzésének” 2,5 millió forintos állami támogatására, a keret kimerülésével a tesztelt Peugeot e208 ára nem 7 990 000 forintról indul, hanem nagy engedménnyel 10 490 000 forintról.

Ez az akciós alapár, a belépőmodell listaára 11 865 000 Ft lenne. Bár a 11 milliós határ értelmetlenné vált, információink szerint az importőr nem fogja holnap eltörölni a kedvezményt és visszaemelni az autó árát, legalábbis amíg a forint árfolyama nem zuhan még mélyebbre.

A Peugeot e208 és vetélytársai – Listaár, forint
Honda e (136 LE)10 999 000
MINI Cooper SE M (184 LE)11 664 700

Peugeot e208 Allure (136 LE)

Peugeot 208 Allure 1,2 EAT8 automata(130 LE, benzines, automata)

12 365 000

7 325 000

Renault Zoé Z.E. R135 (136 LE)11 849 000

Vezetőtámogató rendszerekből és biztonsági felszerelésekből jól áll a 2020-as Év Autója címet elnyerő 208. Az összes elektromos 208-ban van automatikus vészfékezés gyalogos-felismeréssel, jelzőtábla-felismerés, kameraalapú, de a vezetési idővel is kalkuláló fáradásfigyelés, vontatmánystabilizálással dolgozó ESP, hat légzsák és hátul is överő-határolás. Extraként választható állóra fékező és újrainduló adaptív tempomat is.

Támogatás híján: mit tud egy villanyautó Magyarországon? 13

Erős, gyors, olcsón üzemeltethető, remek a töltési háttere, de szubvenció híján nagyon sokba kerül

Fájó tétel az e-GT csúcsmodellt kivéve mindegyik verzión 80 000 forintba kerülő ülésfűtés, viszont a hőszivattyús hűtés-fűtés és az automatikus légkondicionáló alapáras, az Allure-ben már nem egy, hanem négy USB-töltő van (egy sima és három USB-C). A hőszivattyús fűtéstől ne ijedjetek meg, viszonylag csekély fűtőképessége miatt kiegészítésképp van elektromos fűtés is.

2+3 év/100 000 kilométeres garancia érvényes az autóra, ami több lépcsőben és 480 500 forintig terjedő költséggel kiterjeszthető 2+6 évre vagy 160 000 kilométerre. Az akkumulátorra 8 év/160 000 kilométer a garancia két határpontja, ami az eredeti kapacitás 70 százalékának megőrzésére vonatkozik. A gyári WLTP-hatótávval számolva ez teljes töltéssel elméletileg 241 km a szabvánnyal megegyező közlekedést feltételezve.

Értékelés

Egyenáramú villámtöltésével és váltóáramról is korrekt tölthetőségével az e208 erős szereplő az elektromos autók között. Csábos karosszériája funkcionális szempontból több sebből vérzik és hatótáv-kijelzése is szoftverfrissítésért kiált, de fenntartom, hogy ha ugyanezt az autót Audi A1-nek hívnák, nem tűnne rangon alulinak sem belső kivitele, sem szolgáltatásai, sem technikája alapján.

Mellette – Ellene
 
  • Egyedi formaterv
  • Nemes belső tér
  • Folyadéktemperálású akkumulátor
  • Hatékony villámtöltés
  • 7,4/11 kW váltóáramú töltés
  • Nívós biztonsági felszereltség
  • Élvezetes vezethetőség
  • Takarékos működés
  • Jól eltalált üzemmódok
 
  • Bizonytalan hatótáv-kijelzés
  • Megszokást igénylő kezelőszervek
  • Szűk hátsó utastér
  • Kis csomagtér
  • Támogatás nélkül magas ár
Hogy tetszik az elektromos Peugeot 208?
355 szavazat - átlag: 6.05 (10-ből)
Hogy tetszik az elektromos Peugeot 208?