Forma

Jó testű kupé-kabriót rajzolni mindig is nehéz feladatnak számított. A lenyitott, termetes fémtetőt valahol el is kell rejteni, így a sors a legtöbb hasonló kategóriájú autót furcsa, hatalmasra hízott hátsóval verte meg. A Volvo azonban más, nyitva, csukva egyaránt kiegyensúlyozott, arányos formájú járgány. Nem vitás, hogy nyitva látványos az autó, de csukott tetővel, leeresztett ablakokkal is remekül néz ki.

A korábbi modell visszafogott formájánál sokkal merészebb lett a ráncfelvarráson átesett kocsi külseje. Elöl hátul újak a lámpák, már LED-ek is kerültek az izzók mellé, illetve a lökhárítók, valamint a márkajelzés is hangsúlyosabbá vált az autón. A motorpaletta változatlan, három benzines és két dízel van a listán.

Kinyitva

Négy évszakos kabrió

Négy évszakos kabrió


A három részből álló keménytető gombnyomásra, fél perc alatt nyílik, és rejtőzik el a csomagtartó mélyére. Nem túl fürge a mechanizmus, de ezalatt legalább van időnk nézegetni a felfoghatatlan bonyolultságú karok, huzalok, szervomotorok kusza rendszerének komótos táncát, amint eltüntetik az autó tetejét. Kicsit kényelmetlen, hogy csak álló helyzetben, taposott fékpedállal működik, és végig nyomni kell a tetőnyitó gombját is, de ugye tudjuk, hogy a Volvónál a biztonság a legfontosabb. Meg amúgy is mennyire ostobán nézne ki a kocsi, félig fel, vagy lenyílt tetővel araszolva. Mint valami ostoba bogár.

Pakolnivaló

Négyszáz literrel gazdálkodhatunk

Négyszáz literrel gazdálkodhatunk


Egy kabrió csomagtartójától ne várjunk tornaterem méretű teret. Felcsukott tetővel 404 literrel gazdálkodhatunk – a pótkerék is komoly helyet foglal el – szép széles, könnyen pakolható térben. A csomagtérfedél nem nyílik túl magasra, de a mosógépet úgysem ezzel az autóval fogjuk hazavinni a műszaki boltból.

Lenyitott tetővel már szomorúbb, de korántsem reménytelen a helyzet. A biztonságosan megpakolható teret lenyitható műanyagkeret jelzi, ezen kívül nem lehet csomag, hiszen a fémtető kérlelhetetlenül elfoglalja a saját, neki kijelölt helyet. Segítség a rámolásban, hogy gombnyomásra az összehajtogatott tetőt kicsit kiemelhetjük a helyéről, így könnyebb alápakolni.

Kárpótlásként a kisebb holmiknak az utastérben is találhatunk zárható tetejű – így a menetszél sem ragadja ki a kocsiból – tárolórekeszeket.


Télen is ledobjuk a felsőt: Volvo C70 1

Fogyasztás

Nem evett sokat

Nem evett sokat


Az autón meg sem kötött a magyar rendszám, kilométerórája még szinte alig mutatott valamit, amikor elhoztuk. A friss motor rögtön autópályán kezdte az életét, bő ezer kilométernyi, kényelmes tempójú menet várt rá a hétvégén. A fedélzeti számítógép 7,3 literes átlagot mutatott az utolsó tankolásnál, ami egy ennyire új motortól nem rossz. De nem hiszünk feltétel nélkül az autónak, így papíron is kiszámoltuk a fogyasztást, és így is hasonló, 7,5 literes gázolajfogyasztás jött ki. Csak zárójelben jegyzem meg, a gyár vegyes használat mellett 7,4-es fogyasztást ígér. Eszerint a svédek nem hazudnak.

Ingermentes környezet

A világ legkevesebb gombú távirányítója

A világ legkevesebb gombú távirányítója


Egy Volvo belseje a skandináv dizájn egyik mintapéldája. Semmi felesleges nincs benne, ami elterelné a vezető figyelmét. A végletekig letisztult, szinte már túl steril a belső, mégsincs különösebb hiányérzete benne a sofőrnek a pörgő-forgó színes kacatok iránt. A műszerfal egyszerű, de minden minket érintő dolgot megtudhatunk tőle és a fedélzeti számítógép üzeneteinek előhívásához sem kell programozói tudás. Minden ott van, ahol keresnénk, legfeljebb a lebegő középkonzol apró gombjai közti navigáláshoz kell egy kis rutin.

Nem tudom, hogy a skandináv dizájnnak, a márkának, vagy csak a hosszú útnak köszönhető, de Volvóban az ember nem kapkod. Az automatikus váltó és nyomatékos dízel duójával a szép kényelmes, uras tempó tűnik alapértelmezettnek. Az autót így is mindenki megnézi, nem kell vele feleslegesen parádézni.


Télen is ledobjuk a felsőt: Volvo C70 2

A 180 lóerős öthengeres kellemes hangon duruzsol, de ha kell, nagyot lódít a közel 1700 kilogrammos csatahajón. A négyszemélyes, hosszú kasztni nem lesz a kanyargós utak királya, de ez a kocsi, a sokkal inkább kényelmes, mint sportos futóművével nem is erre termett.  

Zavaróan jó anyagok

Sokgombos kormány

Sokgombos kormány


Szinte minden autóban, legyen az akármennyire is prémium kivitelű, mégis találni olyan apró részletet, amin látszik a spórolás, vagy olyan, amit szimplán nem tartottak annyira fontosnak, hogy rendesen, tisztességes anyagokból készítsék el. A C70-esben nem találtunk ilyen részletet. Pedig nagyon kerestük. Azon nem lepődünk meg, hogy azok a részletek, amelyekhez az ember gyakrabban hozzáér az autóban kellemes tapintásúak, szépek, de az olyan apróságnak tűnő dolgok is, mint a belső tér világításának kapcsolói is nagyok, határozottan működnek.

A fehér bőrülések ötszáz kilométer után is kényelmesek, nem csúszkálnak és valószínűleg tűző napon sem melegednek fel túlzottan.

Nem hoz zavarba

Nem hoz zavarba


Illetve van valami, amibe mégis bele lehetne kötni. A kormányon lévő temérdek gomb lehetne olyan is, hogy ne kelljen ránézni ahhoz, hogy tudjuk mire is való. Például a hangerőszabályzó gombjai lehetnének kicsit domborúak, homorúak, attól függően, hogy hangosítják, vagy halkítják-e a zenét, és ezt a sémát a sebességtartó automatika is megkaphatná.

Nem kabriós idő

A tesztautó a márciusi tél utolsó napjaiban járt nálunk, de egy kabriót muszáj nyitva is kipróbálni. Egy rövidebb autózás erejéig sikerült megtölteni az autót. Míg elöl országúton is teljes a szélcsend, addig a hátsó sorban már lobogott a haj rendesen. Ha csak ketten utaznak az autóval, akkor érdemes a gyári szélfogót is elővenni a csomagtartóból, és akkor a hosszabb kabriós menet sem okozhat problémát. Csak az ülésfűtést kell beizzítani. Aki négyszemélyes, négyévszakos kabrióra vágyik és meg tudja fizetni a C70-es 9 990 000 forintos indulóárát, az szánjon rá egy órát és nézze meg maga is egy kereskedésben. Megéri.


Műszaki adatok -Volvo C70 D5 Summum
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm)2400
Furat x löket (mm)81 X 93,15
Hengerek / szelepek száma5/20
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)132(180)/4200
Max. nyomaték (Nm/ford.)350/1750-3250
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)9,5
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km)10,3
Lakott területen kívül (l/100 km)5,8
Vegyes (l/100 km)7,4
CO2 kibocsátás (g/km) 193
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm)4615/1847/1400
Tengelytáv (mm)2640
Csomagtér (liter)404
Menetkész tömeg/terhelhetoség (kg)1684/406
Üzemanyagtank kapacitás (liter)60
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint)11 390 000
Tesztelt autó ára (forint) 14 325 000
A szériafelszereltség fontosabb tételeiItt olvashatóak
ÉRTÉKELÉS
Pontszám (max. 10) 8,25 pont