Sokunk kedvence
Az utóbbi időben annyi Mazda6-os járt a szerkesztőségénél, hogy talán a két kezemen sem tudnám megszámolni. Ennek ellenére mi mindig tudtunk örülni neki, sőt mi több, rendszeresen harcoltunk egymással a slusszkulcsért.
Az ok rendkívül egyszerű: az új Mazda6 jelenleg az egyik legjobban sikerült középkategóriás autó a piacon. Nem csak a saját véleményemet árulom el akkor, amikor azt írom, hogy én majdnem biztosan ezt választanám most a Mondeo, a Passat, az Avensis, az Accord, vagy az Insignia kárára. Pedig ezek mindegyike szerethető, és bizonyos szempontból ésszerű választás. Akkor mégis miért?
Nem fogdosni kell, vezetni
Nem kizárólag a kézzel fogható dolgok nyomnak ilyenkor a latba, sőt, ha ez alapján vizsgáljuk a Mazda6-ost, biztosan nem is végezne az első helyen. Vannak hibái. A műanyagok kicsit olcsónak tűnnek, a kezelés néhol feleslegesen túlbonyolított, a hátsó lábtér pedig az egyik legszűkebb a kategóriában. Persze, ez mind csak megszokás kérdése.
| Biztonságról: | |
| Bár a Mazda6-os az új, szigorúbb EuroNCAP törésteszteken is ötcsillagosra vizsgázott, azért nem teljesített hibátlanul. A vezető lábára veszélyes volt a kormányoszlop és a középkonzol környékén is lehetne finomítani, míg az anyósülésen ülőt a kesztyűtartó bántalmazhatja frontális ütközésnél. Szintén nagy terhelés érte az utasokat az oszloptesztnél, de ennek ellenére is jár a kitűnő osztályzat. Gyermekeink viszont tökéletes biztonságban ülhetnek a Mazda6-osban. A részletes töréstesztet százalékokkal, adatokkal itt találják meg. |
Ha egy 180 centis utas vígan el van hátul egy ennél magasabb vezető mögött, akkor nagy baj nem lehet, mint ahogy a fogyasztást is csak egyszer kell előtúrni a menüből, utána meg fogjuk találni. Ha nem zörög a csúnya műanyag, akkor már az sem igazán zavaró, fogdosni-kopogtatni úgyis csak a kákán is csomót kereső autós újságírók szokták a műszerfalat. 
De mit csinálunk biztosan egy autóval? Vezetjük. És vezetni nagyon jó az új Mazda6-ost, pláne, egy baromi erős és egyben takarékos dízelmotorral. Az előző Mazda6-osból ez valahogy hiányzott, és ennek semmi köze a sebesség iránti vágyhoz. Egyszerűen nem volt annyira jó kormányozni, mint a Honda Accordot vagy a Ford Mondeót. Nem volt annyira egyben, nem volt annyira közvetlen, valahogy nem állt ennyire kézre.
A legerősebb
Sokszor leírtuk, biztosan sokan fújják már kívülről, hogy a 2,2 literes dízelből három változat készül. 125, 163 és 185 lóerővel lehet választani, mi most utóbbit próbáltuk. A tekintélyes számú lóerőhöz 400 newtonméteres nyomaték is párosul, ami szintén bőséges. A legszebb az egészben, hogy a két véglet között mindössze egy deci különbség van a fogyasztásban (vegyesben), és a károsanyag-kibocsátásban is mindössze 2 gramm a különbség. A hülyének is megéri.
| A 2,2 literes dízelről | |
| Az új motor 6 kilóval nehezebb a korábbinál, de csendesebb, és ugyanolyan takarékos, mint a kétliteres előd. Az ok az alumíniumot is tartalmazó motorblokkban, az alulra toldott extra kiegyenlítőtengelyben és finomított turbóban keresendő. A befecskendezőrendszer plusz lyukakat kapott, és a gázolaj nyomását is 2000 barra emelték. |
A 8,3 másodperces gyorsulást nyílván ritkán használjuk csak ki, sokkal jobb ennél, hogy a bőséges nyomaték miatt rendkívül rugalmas a motor, szinte bárhonnan húz, ahol már nem akar lefulladni. 1500-as fordulat körül már vígan elvan, de dízelhez képest jól tűri a forgatást is, meglepően sportosan veszi a fordulatot. A 218 km/órás végsebesség pedig még a német autópályára is elég lenne, nemhogy idehaza.
Egy erős motor persze nem minden, szerencsére van más is, amiben érezhető a fejlődés. A japán autókból rendre hiányzik az a masszív érzés, amit most sikerült az új hatosban elérni, és mindezt egy olyan futóművel párosul, amire inkább csak egy német konkurensben számítanánk. A sportos vezetést éppúgy szeretni, mint a lassú döcögést, közben egy sokkal kisebb autóban érezzük magunkat, mégis nagyobb biztonságban a korábbinál. Ezzel a Mazdával már lehet élvezetesen is autózni, lehet vele élesen kanyarodni, a közértbe menet.
Közel 10 millió
Aki azt gondolja, hogy egy remek autóhoz elég 6-7 millió forint, az téved. A Mazda6-os 185 lóerővel 9,2 millió forintba kerül, ami nem kevés egy középkategóriás ötajtósért, és kifejezetten drága egy családi autóhoz mérten. 2010-től a kiadást tetézi a százezer forint körüli vagyonadó is, ami a 170 lóerő feletti autókat sújtja jövő évtől. A 163 lóerős változat is remek, higgyék el, kérdés, hogy a 8-9 milliós autónál számít-e évi 50 ezer forint.
| Típus, modell |
Árak |
| Ford Mondeo Titanium – 5 ajtós 2.2 TDCi (175LE) M6 DPF | 8 681 000 Ft |
| VW Passat Highline Business (170 LE) | 9 096 750 Ft |
| Opel Insignia Edition 2.0 CDTI (160 LE) | 8 940 000 Ft |
| Toyota Avensis Sedan 2.2 D-Cat 180 Premium (180LE) | 9 625 000 Ft |
| Műszaki adatok – Mazda 6 2,2 GTA | |
| MOTORADATOK | |
| Lökettérfogat (ccm) | 2183 |
| Furat x löket (mm) | 86 X 94 |
| Hengerek / szelepek száma | 4/16 |
| Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) | 136(185)/3500 |
| Max. nyomaték (Nm/ford.) | 400/3000 |
| MENETTELJESÍTMÉNYEK | |
| Gyorsulás (s, 0-100 km/h) | 8,3 |
| Végsebesség (km/h) | 218 |
| FOGYASZTÁS | |
| Város (l/100 km) | 7,1 |
| Lakott területen kívül (l/100 km) | 4,7 |
| Vegyes (l/100 km) | 5,6 |
| CO2 kibocsátás (g/km) | 149 |
| MÉRETEK | |
| Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 4755/1998/1440 |
| Tengelytáv (mm) | 2725 |
| Csomagtér (liter) | 510 |
| Menetkész tömeg/terhelhetoség (kg) | 1495/2110 |
| Üzemanyagtank kapacitás (liter) | 64 |
| Gumiméret | 225/45 R18 |
| ÁR, KÖLTSÉGEK | |
| Alapár (forint) | 9 169 900 |
| A szériafelszereltség fontosabb tételei | Ez egy link! |
| ÉRTÉKELÉS | |
| a vezess.hu véleménye | A kategória csúcsát képviseli, sajnos árban is. |
| Pontszám (max. 10) | 8,25 pont |







