A motorja téboly

Kifekszik az óra, ha él a motor

Kifekszik az óra, ha él a motor


Még egyszer utoljára szabadjára engedem a háromliteres dízelt. A turbók tömik a hengerekbe a levegőt, a precíziós befecskendezés kiszámítja, hogy hány gázolajcseppel tehet boldoggá, aztán az 535d-ben és az X3 3,0 sd-ben is körbeugrált motor ismét csodát tesz. Szavát is alig venni, miközben irdatlan erővel löki túl a kupét a kétszázon, aztán még tovább, mintha a gyári végsebességhez 3-4 henger is elég volna. Észbontó.

Ha nem én volnék az egyetlen motorizált élőlény az autópályán, jó volna a többieknek odapörkölni egyet a kipufogóhanggal, ám a 635d-vel ez nem működik. Az erő ott van, a nyomaték még veri is a V8-as benzinesét, de motorzene egy turbódízelből nem jön és a kipufogó sem javít a hangulaton.

De minek a dízel?

Nevetséges a fogyasztása, ahhoz képest, ahogy megy

Erejéhez képest nevetséges a fogyasztása


Most kezdem megérteni, miért azzal kaptuk meg a tesztautót, hogy a dízelt a 6-osban még szokni kell. Mit kellene megszokni a világ talán legjobb dízelmotorján? Örüljünk neki és felejtsük el az összes többit, mert vagy sokkal drágább és alig erősebb, vagy jóval gyengébb – hittem én, akit az éjjellátó berendezés felára is elsápaszt, nemhogy az egész kocsié.

Pedig az érdi Shell-kútnál is a meglepődés az első: “Hatosból csak benzinesek járnak hozzánk, csupa 645i” – meséli a kutas, és tényleg. Reggelenként én is egy 650i mellett megyek el, mert akinek 20-30 milliója van egy kupéra, annak jut benzinre is. Be is ugrott egy Cayenne-tulajdonos, aki azt hitte, elromlott valami, mert autója egyre többet fogyaszt. Mindig húszezerért tankol, amiből mind kevesebbet autózik. A szervizben megtudakolták, mennyire követi a benzinárakat? Semennyire, mert nem érdekel – hangzott a válasz.

Lemez alatt ötös BMW

Nem a 7-es, hanem az 5-ös BMW-re épül

Nem a 7-es, hanem az 5-ös BMW-re épül


Ezen a szinten mindegy lehet a fogyasztás, de a biztonság kedvéért 635d ebben is parádézik. 11,4 literrel jártunk vele, ebben karácsony előtti dugótól döngetős autópályáig és nyugodt suhanásig volt minden.

Műszakilag a 6-os az 5-ös sorozat rokona, de nemcsak ritkasága és teltebb árcédulája miatt nagyobb luxus az ötösnél. Biztosan van a törékeny nők és a gyerekek között, aki elfér hátul, de én ránéztem a tetőívre, majd a lábtérre és meg sem próbáltam bejutni.

Meglepő ajánlatra  késztetett  két becsípett nőt a 635d, továbblépés a kettesre kattintva


Belül brrr

Belül nem ettől csalódás a 6-os. Most disznóvágási szezon van, friss emlékeim szerint a kormány nagyjából véres hurka átmérőjű, tehát vaskos. Így sem rejtheti el a mögüle előmeredő négyféle csápot, ami nagyon rút. A pohártartónak a kardánalagút oldalában vágtak lyukat, oda kell beakasztani az egy szál pohártartót, amin ketten osztoznak. Az már csak nyavalygás, hogy a BMW legalább a kupéban megtarthatta volna a vezető felé forduló középkonzolt.

Csinosnak nem mondanám

Csinosnak nem mondanám


Na jó, elég a nyafogásból. A 6-os egy rendes Gran Turismo, magyarul túraautó, tehát izmos, nagyon gyors és két embernek maradéktalanul komfortos.

A 6-osban az üléshelyzet sportautós, egy végtelen motorházat látni, vagyis inkább sejteni a mély és varázslatos kényelmű, órákig állítgatható sportülésből. Eggyé forraszt az autóval, meghazudtolva az uralt technika súlyát, árát és méreteit.

Megy ez nekünk!

19,6 millió forinttól megy felfelé

19,6 millió forinttól megy felfelé


Az aktív kormánnyal nehéz volt összeszokni, pedig a változó kormányáttétel elvileg jót tesz. Parkoláskor vagy utcasarkon befordulva alig kell fordítani a kormányon, gyorsabb menetnél viszont ugyanakkora mozdulatra sokkal kevesebbet mozdulnak a kerekek. Kellett pár nap, amíg ráéreztünk, mikor mennyit módosul az áttétel, hogy ne olyan szögletesen mozogjunk, mint egy kezdő.

Máskülönben a minden feláras jóval kikupált BMW technikai arzenálja elhiteti az emberrel, hogy ott a helye Stig és Hamilton mellett. A 635d-ben elég nyomni a gázt, kanyar előtt valamelyest lassítani és az autó megcsinálja. Ritkán átélhető az a fölény, ami a hatosban magától értetődővé teszi az abnormális sebességet kanyarban és autópályán is.

Valahogy mégse

A világ talán legjobb dízelmotorja

A világ talán legjobb dízelmotorjával


A mindent ellenőrző és összehangoló elektronika impresszív fejlettségi szinten működik, szépen a háttérből, de villámgyorsan. Nyálkás téli úton az 580 Nm-es nyomatékból épp annyi marad, amennyit még épp átadhatunk, de ez aligha menne ilyen szuverénen a Bridgestone téli gumik nélkül.

Összes tudománya ellenére a 6-os kupé nekünk (tehát: minekünk) véletlenül sincs olyan vonzó, mint egy 330xd, egy X3, a 335i Cabrio vagy a 130i, hogy a házon belüli élményeknél maradjunk. Nekem például kívülről nem tetszik, számomra egy vaskos lepény, ráadásul épp a csodálatos 635 CSi utódja kap egy ilyen ráeszkábált csomagtérfedelet? Másnak meg pont a hátulja jött be, de azonkívül, hogy fölényes tudású autó, nem találtuk különösebben vonzónak.

Megkönnyebbültem, amikor Nagy Gergőnek is az volt az első két szava a BMW-t követő MINI Clubmanről, hogy mennyivel jobb. Pedig fotózáskor két vadidegen nő is beállított az ajánlattal, hogy ezzel a BMW-vel hazavihetem, szóval hatni hat, legalábbis rájuk hatott. Aztán meg csodálkoznak, hogy se kóla, se hamburger.

Az ára még hátravan! Folytatás a 3. oldalon



Műszaki adatok – BMW 635d Coupé
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm)2993
Furat x löket (mm)90,0 X 84,0
Hengerek / szelepek számaS6/24
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)210(286)/4400
Max. nyomaték (Nm/ford.)580/1750-2250
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)6,3
Végsebesség (km/h)250
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km)9,2
Lakott területen kívül (l/100 km)5,6
Vegyes (l/100 km)6,9
CO2 kibocsátás (g/km) 183
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm)4820/1855/1374
Tengelytáv (mm)2780
Csomagtér (liter)nincs adat
Menetkész tömeg/terhelhetoség (kg)1725/450
Üzemanyagtank kapacitás (liter)70
Gumiméret245/50 R17
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint)19 632 000
Konkurensek (forint) Mercedes-Benz CLS 320 CDI, 15 950 000
Tesztelt autó ára (forint)
A szériafelszereltség fontosabb tételei
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleményeTulajdonképpen a motorja, a futóműve, az automata váltója is hibátlan, de egyikünket sem fogta meg annyira, mint sok kisebb és olcsóbb BMW.
Pontszám (max. 10)8,0 pont