Teszt: Fiat Albea 1.4 Dynamic 1

Teszt: Fiat Albea 1.4 Dynamic


Számomra kifejezetten nagy trauma volt az Albeába átülni, hiszen előtte egy sokkal izgalmasabb, igazán kedvemre való Fiat modellel róttam az utakat. Nos, ha a két autó közötti különbséget zongorázni tudnám, most nem kéne a monitor előtt szűkölve ezzel a teszttel bajlódnom.

Hogy miért is ez a kezdeti nagy elkeseredés? Mert az Albeáról meglehetősen nehéz bármi kalandosat írni. Nem egy vérforraló, imádnivaló autó, sokkal inkább egy tisztességes csomagterű, megfizethető családi modell. Olyanokkal meg szépen, rénszarvasos pulóverbe bújva, biztonságosan, a kis családot felzsuppolva illik közlekedni. Bár ez nekünk sosem volt erősségünk.

Gond nélkül, meggondolt tempóban viszi el az embert céljához, de élvezetet, kalandot senki ne ezzel az autóval keressen. Bár mint tanult kollégáim rájöttek, azért némi mókára mégis kapható az Albea. Persze csak akkor, ha senki nem látja…

Utastere kevésbé lehangoló, mint pl. egy alap Daciáé, bár a műanyagok nagy része hasonló alapanyagokból készül, mint a román csodaautóban. Ezzel szemben a Fiat beltere nem annyira lélekölő, mint a román autóé, pedig szemmel láthatólag a tervezők mindent elkövettek, hogy olcsó autót faragjanak belőle. Az olcsó műanyagokból a legtöbbet hozták ki az olaszok, aki meg menet közben azzal foglalkozik, hogy a műszerfalat kopogtatja, az megérdemli, nyafogjon is miatta.

Engem jobban bosszantott az, hogy az alacsony költségek oltárán feláldozták a csomagtérnyitót is, így csak a vezetőülésről cibálható karral tudjuk felnyitni, a csomagtartót védelmező ajtót. Ellenben ha már bejutottunk a csomagok részére fenntartott, amúgy példás méretű csarnokba, akkor onnan már az üzemanyagtöltő fedelét is kinyithatjuk a világ talán legolcsóbb megoldásával, egy cukorspárga megrántásával.

Ülései nagyok, mérsékelten kényelmesek, süppedősek. Bennük ülve évtizedes emlékek törtek rám, valami hasonlót éreztem egy ezerötös Zsigában feszítve. Nem a legjobbak, de fene tudja miért, adnak némi jóleső érzést.

Mivel hozza ki a vezetőből az állatot az Albea? Válasz a következő oldalon, lapozás a megszokott módon.


Van egy igen szórakoztató tulajdonsága az Albeának. Kiválóan lehet csikorgatni a 14-es felnin feszítő virsli kerekeit. A szerkesztőségben dolgozó haramia lelkű munkatársaim egyik fárasztó nap estéjén igen jót szórakoztak szerencsétlen Albeával a mélygarázsban. Elméjük minden bizonnyal megsínylette a napi sok óra kegyetlen munkát, hiszen a beszámolók szerint a felelőtlenül magára hagyott tesztautóval fekete gumicsíkokat rajzoltak a parkoló kövére, miközben gyermeki mosoly telepedett kipirult arcukra.

Nagy szerencséjük, hogy az épület mindenható führere éppen nem járt arra, mert bizony az autó kulcsát szinte biztosan magához vette volna, egy “Év végén anyádnak visszaadom!” felkiáltással, mint ahogy korábban már megtette egy kevésbé közveszélyes járművel, a szerkesztőségi rollerrel. Mivel szerencsére ilyen kései órán már csupán a szomorúsorsú autós zsurnaliszták húzták az igát, így a fegyelmezés elmaradt.

Mivel pörgős motorja ellenére meglehetős fájdalmas vele dinamikusan autózni, ezt kár is erőltetni. Előbb utóbb az ember hozzá szelídül, így jártam én is, öreges tempóban, még a városi fogyasztása is elviselhetővé csökkent.

A tesztidőszak végére azonban szépen egymáshoz idomultunk. Én megtanultam értékelni a földúton megfizethetetlen nagy hasmagasságot, tágas csomagteret, cserébe nem kezdtem hangos zokogásba, mikor a kanyarokban ide-oda himbálódzott a vidám narancssárgára fényezett kasztni. Inkább megpróbáltam élvezni a dolgot.

Bár elsőre nagyon nem tudtam mit kezdeni az Albeával, mire vissza kellett adni, már egy kicsit meg is kedveltem. Menet közben próbáltam a jobbnál jobb kocsikkal elkényeztetett kényes ízlésemet meggyőzni arról, hogy a nem túl magas áráért, egy egészen kellemes autót adnak. Néha még sikerült is.


Műszaki adatok – Fiat Albea 1,4 Dynamic
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 1368
Furat x löket (mm) 72/84
Hengerek / szelepek száma 4/8
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 57(77)/6000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 115/3000
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 13,5
Végsebesség (km/h) 162
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km) 8,2
Lakott területen kívül (l/100 km) 5
Vegyes (l/100 km) 6,2
CO2 kibocsátás (g/km) 163
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4186/1703/1490
Tengelytáv (mm) 2439
Csomagtér (liter) 525
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) 1020/
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 48
Gumiméret 15/70 R14
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint) 2 790 000
Konkurensek (forint) Renault Thalia/ 2 219 000
Dacia Logan
Tesztelt autó ára (forint) 2 870 000
A szériafelszereltség fontosabb tételei Légzsák, elektromos ablak, központi zár, elektromos tükör
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleménye Kevésbé lélekölő, mint egy Dacia, de nagyjából ugyanannyi vezetési élményt, illetve ennek hiányát nyújtja.
Pontszám (max. 10) 7 pont