Teszt: Citroën C3 XTR 1.4-16V HDi – Rambo-girl 1

Teszt: Citroën C3 XTR 1.4-16V HDi - Rambo-girl


Ötletünk sincs, mi vihette rá a Citroën-t, hogy a női szívek elsőszámú kedvencét saras dagonyát vonzó Rambo jelmezbe öltöztesse. Elsőszámú ok lehet, hogy a szegről-végről elődnek tekinthető Kacsából volt hasonló jellegű autó – összkerék-hajtással.

Második indok lehet, hogy néhány konkurens készített már ilyet (Volkswagen Polo Fun és Rover 25 Streetwise), így a Citroën sem akart lemaradni. Harmadik számú, és a leginkább elfogadható indok, hogy “miért ne?!”.

Tényleg. Bár látszólag semmi értelme sincs egy elsőkerék-hajtású terepjáró-jellegű Citroën C3-asnak, az XTR tuti jól néz ki. A vaskos műanyag első-hátsó lökhárítók, a fekete hűtőrács, a tetősín jót tesz a C3 nőiesen gömbölyded formájának.

Azt túlzás lenne kijelenteni, hogy ettől unisex autó lenne, de egy fél lépést már tett a C3 a férfitársadalom felé. Már nem dobjuk riadtan vissza a slusszkulcsot, ha a bolt felé nekünk kell vezetni.

Elöl a C3-assal sosem volt semmi baj. A hatalmas, a C5-be is könnyen illő fotelok méretkorlátozás nélkül elnyelnek bárkit. Ebben az XTR-ben ráadásul megfelelően hurkázott, jópofán színesített székekre lelünk. A vezető könnyű helyzetben van: ülését kényelmesre tudja állítani, a négy irányba állítható kormányt hamar a keze ügyébe tudja venni.

Csak akkor van baj, ha a hátsó utasoknak kedvezve előrébb kell húzni az ülést. Mert sajnos attól, hogy a C3-ból XTR-t csináltak, hátul nem lett több a hely. Gyakorlati példával élve, két 180 centis első utas mögött két 160 centis hozzátartozó csak nyafogva fér el. Ebből is látszik: kifejezetten kiscsaládos autónak készült a C3. Legjobban két kisgyermek, vagy két gyermekülés fér el hátul.


Nagyon összeszedettnek tűnt a C3 XTR. Masszív autó benyomását kelti, a kezdetben kipróbált C3-asoknál nagyságrendekkel jobb minőségű az autó. Most már nem zörögnek a műanyagok, nem találni itt-ott leeső alkatrészt. A műszerfal összes része kemény műanyagból készült, de ebben az árkategóriában ez nem megbotránkoztató.

Cserébe a Citroën igyekezett vidám részletekkel feldobni a hangulatot. A szórakoztató részleghez sorolható a dudoros-pöttyös műanyag, és az ezüstszínű, forgatható levegőbelépő. Az XTR belül egyébként nem tud semmi különöset a többi C3-ashoz képest – az előbb említett üléseken túl.

XTR-ünk háromféle motorral kérhető, a C3-as kínálat legjobb benzineseivel és dízelével. A két benzinmotorhoz kizárólag Sensodrive váltó rendelhető, a dízelhez csak a kézi. Az 1,4 literes dízelmotorral már annyiféle konfigurációban találkoztunk, hogy különösebb meglepetéstől nem tartottunk.

90 lóereje és 200 Nm-es maximális nyomatéka ideális kooperáció a kis C3-as elfogadható dinamikájú mozgatásához. A tényleges számokat nézve ez 12,9 másodperces gyorsulást és 177 km/órás végsebességet jelent.

Leírva nem igen bizalomgerjesztő ez az eredmény, a gyakorlati használat viszont az ellenkezőjét mutatja. Jelentem, a C3 XTR 1.4 HDi fürge autóként szalad át a zsúfolt nagyvárosi forgalmon.

A korábban tesztelt dízelekhez képest ennél a változatnál alig volt érezhető alacsony fordulaton erőtlenség. Még a váltó kapcsolhatóságával is elégedettek voltunk – bár határozottságán lehetne még mit csiszolni.

Nem változtatott az autó vezethetőségén a magasítás-terepjárósítást. A néhány centi plusz nem költöztetett borulásra figyelmeztető halálfélelmet az XTR-be. 5,2 literes átlagfogyasztást mértünk, vagyis a fogyasztást sem befolyásolta negatív irányba a kommandósítás.

Komplett idiótaság lenne feltételezni, hogy a C3 XTR a kinézete alapján akár terepjárásra is képes. Egyedüli konkrét előnye, hogy parkolóban könnyebb vele parkolni, mert a kisebb sérülések nem látszódnak meg a fekete lökhárítón. A magasítás előnye még, hogy nagyobb járdaszegélyekre bátrabban merünk felállni.

Kézzelfogható előny, hogy C3-ból már sok van, C3 XTR-ből kevés. Nem olcsó az autó, de azért nem, mert csak a drágább motorváltozatokkal érhető csak el. Egy ugyanilyen felszereltségű mezítlábas C3-as 100 ezer forinttal olcsóbb csak. Ennyiért biztosan sokan elgondolkodnak a magasabb presztízsértékű XTR-en.


Műszaki adatok – Citroën C3 XTR 1.4-16V HDi
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 1398
Furat x löket (mm) 73,7×82
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 66 (90)/4000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 200/1750
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 12,9
Végsebesség (km/h) 177
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km) 5,3
Lakott területen kívül (l/100 km) 3,7
Vegyes (l/100 km) 4,3
CO2 kibocsátás (g/km) 112
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 3850/1667/1600
Tengelytáv (mm) 2460
Csomagtér (liter) 305-1310
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) 1163/380
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 45
Gumiméret n.a.
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint) 3 565 000
Konkurensek (forint) Rover Streetwise 1.4 16v, 4 410 000
VW Polo Fun 1.4 PD TDI, 4 585 000
Tesztelt autó ára (forint)
Fontosabb extrák ABS, két első és két oldallégzsák, ködlámpa, szervokormány, elöl motoros ablakemelő, központi zár távirányítóval, motoros tükörállítás, moduboard csomagtérpadló.
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleménye Nem lett terepjáró a C3-asból, ne tessék örülni. Az XTR kivitel potom 100 ezer forint felárért egyedi külsőt, néhány centivel nagyobb hasmagasságot és kényelmes első üléseket ad. A hely hátul továbbra is kicsi, az 1,4-es dízel rendkívül takarékos.
Pontszám (max. 10) 7 pont