Számunkra a korábbi Sorento volt az első dél-koreai autó, amely az elkeserítő modellek után meglepett bennünket: nahát, ilyet is tudnak? A Cee’d óta nem ér váratlanul, hogy például a Cruze vagy az ix35 jól sikerült.
Egy súlycsoport
Az automata váltós új Sorentót a szintén automata, feltűnő modellfrissítésen átesett Outlanderrel hasonlítottuk össze, 2,2 literes dízelmotorral. Kettejük közül a Kia jóval öblösebb autónak tűnik, pedig csak 4,5 centivel hosszabb és hárommal magasabb. Az ok talán a szélesség: 8,5 centivel terebélyesebb ellenfelénél.
Három sorban összesen hét, leghátul padlóba hajtható üléssel már van mit téveszteni. A két ülésrendszer közül a Mitsubishié ügyesebb.
Itt a középső sorban nemcsak a támladőlést lehet állítani, a hosszirányú mozgatással tágasabb lábhelyet teremthetünk, mint a Surrantóban.
Az ülések átrendezését rugók könnyítik meg, de emiatt visszanyomni is nehezebb a középső padot.
Sokoldalúbb az egyik, tágasabb a másik
A Kia visszavág a jobb fejtérrel és a harmadik üléssorral. Az Outlander padja erősen viccbe hajlik, a nyuszifülként meredő fejtámlák jól mutatják komolytalanságát. Ezek a helyek végképp csak gyermekeknek szólnak, míg a Sorentóban felnőttek is elülnek. Tetszett a harmadik üléssorban szabályozható ventilátor is.
A Kiában viszont a mozdíthatatlan középső ülések miatt nem bővíthető a leghátsók lábtere és kikászálódáskor hiányzott az Outlander remek ötlete is: itt gombnyomásra előrebukik az összehajtott ülés, nem kell szerencsétlenkedni.
50 Nm, 41 lóerő a Kia javára
Amíg el nem indultunk, az Outlander keltett jobb minőségi benyomást. A csúcsmodellben bőrrel borított műszerfal, a világosabb árnyalatok nívósabbnak mutatták az autót a Kia komor feketéjénél. Az egyébként Hollandiában gyártott Mitsubishiben csúnya zörgés jött a hátsó ülések felől, a Kia némán szaladt.
Papíron 41 lóerő és 50 Nm a különbség két 2,2 literes dízel között a Kia javára. Bár a Sorento 115 kilóval testesebb, így is jobb erőben van. A kettő közül a 197 lóerős Sorento darabosabb, de bikásabb autónak mutatja magát, ami a váltókon is múlik.
A következő oldalon: fogyasztásban és árban is csekély a különbség, mégis meg lesz a győztes
Jobb az Outlander DSG-je
A Mitsubishi TC-SST nevű duplakuplungos váltója a Lancer EVO-ból érkezett, az egyformán hat fokozaton kívül minden szempontból fölényben van a Kia automatájával szemben. A Sorentóé nem rossz, de a japánok DSG-je gyorsabban és finomabban vált, szinte észrevétlenül dolgozik, a fokozatokat a kormány mögötti fülekkel is kapcsolhatjuk.
Két vonása nem tetszett: a fokozatválasztó kar lötyögősen könnyen mozog és rükvercbe téve lassan talál magára, lejtőn ijesztően megindul az autó, mire a kuplung végre zár. Ez igen idegesítő vonás a mindennapokban.
Az Outlander kombis, a Sorento SUV
Vezetni az Outlandert jobb, már amennyire ez 1,7 tonnás szabadidő-autóknál számít. Nagy tempónál a Mitsubishi stabilitása jobb biztonságérzetet nyújt, az Outlander félúton van a középkategóriás kombik és a szabadidőautók-között, a Sorento autentikus SUV hangulatot áraszt, ami ebben a kategóriában egyáltalán nem baj.
Nekünk tetszett a dél-koreai autó levegősebb, békés futása, kényelemben a Sorento veri az Outlandert. Nagy és kényelmes ülései, sokkal jobban tompított szélzaja miatt a világvégére inkább ezzel indulnánk.
Telerámolva hasznos a hétüléses csomaggal járó automata szintszabályozás. A Kia nagyobb tankja kompenzálja a 9,2 helyett 9,9 literes tesztfogyasztást, a különbség arányban áll az Outlander kevésbé bivaly motorjával.
A terepjárás egyre kevésbé fontos szempont a vásárlóknak, így a modellváltáskor a Sorento is átállt az alvázas felépítésről önhordó kasztnira, mint az Outlander és a legtöbb szabadidő-autó.
Mindkét modellben elektronikus vezérlésű kuplung osztja a nyomatékot a hátsó kerekekre is, ha szükséges. Kis sebességnél egyformán fix 4×4-re zárható a hajtáslánc gombnyomásra, alkalmas gumival bajosabb helyeken is átjutnak annál, amit a tulajok zöme meg mer kockáztatni.
Piszkos anyagiak: 11 millió forint
A döntést nehezíti, hogy az áruk sem különbözik. Mindkét autó az elérhető legjobb felszereltséggel küzdött meg egymással, aminek főleg az áldásos tolótető miatt örültünk.
Az Outlander Instyle navi ára a konkrét tesztautó esetében 10 769 000 Ft, a 9,9 milliós Sorento EX Premiumhoz hozzáadva az összes extrát a végeredmény 11 149 000 forint. A négy százalék alatti árkülönbség nem oszt, nem szoroz.
Nehezen szültük meg a győztest
A két autó teljesen egyenértékű, a Mitsubishi belseje átgondoltabb, a Kiában több a hely és kicsit kényelmesebb az utazás. A Mitsubishi automatája sokkal ügyesebb, motorja takarékosabb, és vezetni is jobb, de a Kia erősebb és halkabb.
Ez az anyag azért csúszik tíz napja, mert nem tudtunk egyezségre jutni a győztest illetően. Földes Attila és Rácz Tamás a Sorentót favorizálja, Nagy Dénes és én az Outlandert tartanánk meg. Végül a Kia hosszabb, hét év/150 ezer kilométeres garanciája volt az az érv, amire nem tudtunk mit mondani: a teszt győztese a Sorento.
| MOTORADATOK | ||
| Lökettérfogat (ccm) | 2179 | 2199 |
| Furat x löket (mm) | 85,0 / 96,0 | 85,4 / 96,0 |
| Hengerek / szelepek száma | S4/16 | S4/16 |
| Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) | 115 (156)/4000 | 145(197)/3800 |
| Max. nyomaték (Nm/ford.) | 380/2000 | 430/1800 |
| MENETTELJESÍTMÉNYEK | ||
| Gyorsulás (s, 0-100 km/h) | 11,1 | 10,0 |
| Végsebesség (km/h) | 200 | 190 |
| FOGYASZTÁS | ||
| Város (l/100 km) | 9,2 | 9,3 |
| Lakott területen kívül (l/100 km) | 5,8 | 6,2 |
| Vegyes (l/100 km) | 7,0 | 7,4 |
| CO2 kibocsátás (g/km) | 185 | 194 |
| MÉRETEK | ||
| Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 4640/1800/1680 | 4685/1885/1710 |
| Tengelytáv (mm) | 2670 | 2700 |
| Csomagtér (liter) | 771-1691 | 258–2052 |
| Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) | 1670/740 | 1785/725 |
| ÁR, KÖLTSÉGEK | ||
| A tesztautó ára | 10 769 000 | 11 149 000 |
| A szériafelszereltség fontosabb tételei | Lásd itt | Lásd itt |
| ÉRTÉKELÉS | ||
| a vezess.hu véleménye | Francia gúnyában, C-Crosser és 4007 néven, de eredetiben is kedveljük az Outlandert. Ereje, fogyasztása és főleg okosan variálható belső tere jó családi autóvá teszi. A modern TC-SST automatával nehezen adta meg magát a Kiának. | A második generációs Sorento bővérű motorjával és hosszabb garanciaidejével győzte le ellenfelét. Átrendezhetősége és főleg automata váltója kevésbé jó, de a halkabb futás és a kicsit nagyobb belső tér is mellette szól. |
| 8,25 pont | 8,30 pont | |















