Akit érdekel, hogyan telik egy autószalon, mit és hogyan csinálnak az odalátogató újságírók, az az alábbi oldalakon választ kaphat mindenre. Lássuk, mivel, hogyan telt az elmúlt pár napunk!

Szerda délelőtt

Zsolti A. G. Sztahanov örököse

Zsolti A. G. Sztahanov örököse

Zsolti, az önkéntes sztahanovista


Gyors pakolás után irány a reptér. A kora délutáni párizsi járaton utazott a hazai autós újságírók többsége, kiegészítve néhány autómárka  PR-szakemberével. Így szinte családias hangulatban repültünk a célig.

Zsolt – szokása szerint – egy percig nem tudott meglenni a laptopja nélkül, még a repülőúton is cikket írt. Mi pedig az elmúlt hetekben felhalmozott alvásdeficitből próbáltunk lefaragni. Sikertelenül.

Még a repülőn, Párizs felé tartva beszereztünk néhány VIP taxikártyát a Toyota kedves PR-osától. Csak a rajta szereplő számot kellett felhívnunk, és a felirat szerint ezután már várhattuk is, hogy egy fullos, hibrid Lexus érkezik a megmentésünkre, hozzávaló sofőrrel.

Rögtön leszállás után éltünk volna a lehetőséggel, ha a telefon túlsó végén jelentkező hang nem keserített volna el azzal, hogy ezt bizony jó előre le kellett volna beszélnünk. Így lógó orral, metróra szállva közelítettük meg szerény hajlékunkat.

Szerda este

Kanapé

Kanapé

Kanapé


A bejelentkezés, ünneplőbe öltözés után szétszéledtünk a francia fővárosban, ki-ki a saját  rendezvényére sietett. Zsolt, a sztahanovista és Dénes, a mozgóképmágus a legsűrűbbnek ígérkező VW fogadásra indultak, Balázs, a bátor a Bond-lányt kergette a Ford háza táján, András a Kia vendégszeretét élvezte, ő velük töltötte az estét, míg jómagam a Mazda rendezvényének helyszínét próbáltam felderíteni.

Utóbbi meglehetősen nehezen ment, ugyanis a helyieknek lövésük sem volt, merre is találom a kérdéses épületet. Azért biztos ami biztos alapon franciául vartyogva elirányítottak mindenfelé. Végül egy pakisztáni buszsofőr mentett meg a kellemetlen elkéséstől.

Hajtás hajnalig

Esti meló

Esti meló

Esti meló


Miután hazatértünk, mindenki nekilátott, hogy megírja az első párizsi anyagot. Dénes videóvágásba kezdett, amit hajnalig reszelgetett. A rövid alvás után másnap mindannyian nyűgösen, holtfáradtan ébredtünk. Reggeli semmi, – a helyiek későn kelő népek – így korgó gyomorral irány az esztergapad.

Csütörtök üzemkezdet

Aki csak nyitásra kullog ki az autószalonra, az elveszett ember. Mi fél hét körül megérkeztünk, hogy legyen még helyünk, de még így is nehéz harc volt, amíg mindannyian letelepedhettünk valahová.

Szokás szerint ezúttal is a Volvo standján hűtöttük a levet. A hely aránylag kényelmes, csupán a hozzánk hasonlóakkal kell megküzdeni az életet jelentő konnektorért, netért, ülőhelyért. Utána már megy minden, csak kell egy biztos bázis.

Lapozás után belehúzunk a munkába, aztán jut idő szórakozásra is.


Munkakezdés

Néhány croissant elropogtatása után mindenki nekikezdett a munkájának. Zsolt és Balázs a karaktereket, én a pixeleket hánytam hűvös halomba, miközben leleplezésről leleplezésre rohangáltunk. Dénes mozgóképet készített, András pedig nagyszerű nyelvtudását kamatoztatta ez idő alatt.

Az egész napos anyaggyűjtés után egy olasz étteremben vacsoráztunk. A rozé pocsék volt, de hát nem volt sok pénzünk Dom Perignonra, így ez maradt. Este megpróbáltunk gyorsan sokat aludni. A másnapot 8 óra alvás után kezdtük meg, az előző napi 2-3 órás fejadag helyett. Reggel vidámabb is volt az ébredés, de a nap nagyjából ugyanolyan sűrű volt, mint az előző.

Fakultatív esti program

Egy trombitást rejtettünk el a képen

Egy trombitást rejtettünk el a képen

Egy trombitást rejtettünk el a képen


Mivel ekkor már vége volt a számunkra fontos két sajtónapnak, este már a bulizáson járt az eszünk. Ismét előkerült a Lexus-kártya és a hívás után rögvest jobb kedvünk lett, ezúttal kaptunk autót. Pénzünk fogyóban volt, így aznap este a Jacques Bonsergent metrómegállónál lévő arabnál vacsoráztunk.

Jó választás volt, ha arra járnak, ne menjenek máshová! Vacsora után befutott a hibrid Lexus is, így fejedelmi luxusban autóztuk át az esti Párizst, egészen az Eiffel-torony lábáig. Sofőrünkről közben kiderült, hogy német, és otthon zenélni, pontosabban trombitálni tanul.

Késés

Mire átverekedtük magunkat az esti forgalmon, a 332 méter magas, irdatlan méretű torony, Párizs jelképe már bezárt, nem lehetett felmenni szétnézni.

93 000 négyzet km. Köszönjük meg nekik.

93 000 négyzet km. Köszönjük meg nekik.

93 000 négyzet km. Köszönjük meg nekik.


Ha már a toronyba nem tudtunk felmászni, akkor szétnéztünk a környéken. Gyorsan bele is futottunk egy éjszakai rollerversenybe, és az előtte kötelező bulizásba.

A bömbölő szintetikus zene és a félcsőben őrültködés egy pillanat alatt abbamaradt, amikor a több ezres tömeg fél egy körül rendőri felvezetéssel nekiindult az éjszakai száguldásnak. Mindezt lezárások, a gyalogosok, autósok zavarása nélkül. Tanulságos, hogy így is lehet.

Magyar vagyok

Fénygombolyag

Fénygombolyag

Fénygombolyag


Közben még találkoztunk egy valamelyik korábbi francia gyarmatról elszármazott alkalmi Eiffel-torony árussal is. Ő vicces szövegekkel próbált minket rávenni a színváltós LED-ekkel megvilágított üvegtorony megvételére. A “magyar vagytok, magyar magyar” felkiáltás megtette hatását, Balázs beruházott egyre. Közben előkerült egy másik árus is, akivel a minket saját balekjainak tekintő fickó kis híján ölre ment.

Később az értünk érkező Lexus vezetője könnyesre röhögte magát, amikor feldíszítettük a szerzeményünkkel az LS 600h műszerfalát. De valamiért ő nem akarta megvenni. Hiába, ezek a németek nem értenek a francia művészethez.

Halál Miki egérre!

Csak kaktuszra lehet lőni

Csak kaktuszra lehet lőni

Csak kaktuszra lehet lőni


Utolsó napon a csapat 3:1 arányban megszavazta, hogy a Disneylandben töltsük el a maradék időnket. Én már a belépő megváltása közben közel álltam ahhoz, hogy lemészároljak egy pofátlanul tolakodó brigádot és ez a hangulat a nap hátralévő részében is csak rövid időre párolgott el.

A tömeg leírhatatlan méretű, néhány érdekesebb attrakciónál a kétórás várakozási idő sem volt ritka. Nem fehér embernek való hely ez. Habzószájú apukák, idegroncs nagyszülők mindenfelé, csak a gyerekek bírják valahogy. Fene tudja, hogy miért. Talán a vattacukorba kevernek valami ütős szert…

Itt is Ford

Kötöttpályás Fordok

Kötöttpályás Fordok

Kötöttpályás Fordok


Természetesen itt sem bírtuk sokáig autós téma nélkül, szerencsére az egyik látványosság a Ford nevéhez fűződik. Mi ugyan többet vártunk tőle, de a régi Fordokat idéző kasztnik alatt kerregő fűnyírómotorok a kicsiknek valóban érdekesek lehetnek. Minket a többé kevésbé kötött pálya, a kilométeres sor és a csekély teljesítményű motorok együttesen lebeszéltek a próbáról.

Egy űrkirándulás, hullámvasutazás és a Nemo kapitánynál tett látogatás után még felültünk a TGV-re is, amely 20 perces késéssel még éppen időben elérte Európa legbénább repterét. A vonatra jellemző, hogy a tempóra 80 körüli tippek érkeztek, amikor éppen átléptük a 240-es sebességet.

A repülőt még elértük, András pedig, aki korábban hazajött, várt minket Ferihegyen. A rövid hétvége után pedig már ismét itt vagyunk az irodában és már lelkiekben készülünk is az elkövetkezendő katasztrófára.