Aki annyira régen született, mint én, és semmiféle rafinált húzással nem tudta kimozogni a katonaságot, az jó eséllyel megtapasztalta már a stoppolás szépségét. 1993-ban a havi néhány száz forintos ellátmányból nem nagyon lehetett minden alkalommal megvenni a vonatjegyet Szombathelyről Budapestre, így muszáj volt stoppolni. Persze papíron nem lett volna szabad, de ezt akkor már senki nem vette annyira komolyan. Szerencse, hogy katonaruhában nem volt olyan nehéz fuvart találni, így sokat nem lógattuk az orrunkat a 87-es út mellett. A legemlékezetesebb eset egy német figura volt, aki elmebeteg tempóval tolta egész Budapestig, miközben belénk diktált számolatlan üveg sört is. Szerencsére túléltük az utat.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 1

Évente két stoppos versenyt rendeznek, egyet télen, egyet nyáron. Na őket bátran felveheted, jó móka lesz

De vannak, akik nem kényszerből, hanem szórakozásból stoppolnak, sőt, stoppos versenyeken indulnak. Igen, jól olvastad, stoppos versenyt írtam.

Ha valamelyik hétvégén tankolás közben nem futok bele Miklósba és Viktorba – két zseniális figurába -, akkor én sem hinném el, ha valaki ezzel a dumával jönne. Ők éppen a Budapest határán lévő benzinkúton szólítottak meg, mielőtt levegőt vehettem volna, gyorsan elhadarták, mi járatban vannak és el tudnám-e őket vinni valameddig. Annyira valószínűtlen hülyeségnek tűnt az egész, hogy muszáj volt rábólintani.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 2

Tényleg van olyan, hogy stoppos verseny?

Igen. Magyarországon 2015 óta évenként két hivatalos versenyt rendeznek, egyet nyáron, egyet télen, a mostani pont a tizedik, jubileumi futam volt. Ezeken kétfős csapatokban bárki indulhat, aki elmúlt 18 éves. A csapat összetétele bármilyen lehet, indulhatnak egynemű csapatok, fiúk-lányok vegyesen, régi cimborák, de ha épp nincs bevált csapattársad, akkor más páratlan stoppossal is összejöhetsz a start előtt. Sőt, az sem példa nélküli, hogy valaki a kellően bevállalós anyukájával vág neki az általában kétnapos, akár országhatáron is átívelő kalandnak.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 3

Legtöbbször a településtáblával kell fotózkodni, vagy a szélességét megmérni

Szabály nem sok van, a szervező weboldalán ezeket említik: reggel öt és este tíz között szabad csak stoppolni, a csapattagoknak együtt kell mozogniuk, nem válhatnak szét, vagy utazhatnak külön járműben, és a tömegközlekedést kizárólag lakott területen belül lehet igénybe venni. Magyarul csak helyi járatokkal utazhat a versenyző, igaz, van kivétel, ez pedig a komp. A feladatok nem túl bonyolultak, a helységnévtáblával fotózkodástól a tereptárgyak felkeresésén keresztül igazi, elhozható pontok begyűjtéséig bármi előfordulhat.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 4

Nem lottószámok, hanem ezek is a feladat részei

Pluszpontot ér, ha rá tudják venni a sofőrt egy közös szelfire, illetve akadnak olyan pontok is, amelyeket csak az első odaérkező tud begyűjteni. Ezért érdemes induláskor a gyorsaság mellett a taktika kidolgozására is elegendő időt szánni, mert a különböző pontértékű feladatok okosan összeállított sorrend szerinti teljesítése is vastagon beleszólhat a végeredménybe. Az ellenőrzés nem megy vérre, itt még megbíznak a versenyzőkben, hiszen nem sokat ér egy csalással megszerzett előkelő helyezés.

Utasaim, Miklós és Viktor nem összeszokott páros, csupán a verseny startjánál találkoztak egymással életükben először. Nem volt társuk, de az aktuális versenyt egyikük sem hagyta volna ki, így remek ötletnek tűnt együtt indulni. Közben vágtatunk az autópályán a legközelebbi rablópont felé – ez az, amit csak az első megtaláló tud behúzni magának –, Viktor kezében a kis füzet, amiben a feladatok és az azokra adott válaszok szerepelnek, Miklós pedig próbálja kitalálni, melyik lehajtóval járunk a legjobban.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 5

Ilyen füzetben szerepelnek a megoldandó feladatok

A feladatok rafináltak, néha kissé szívatósnak is tűnnek, mert aki egy irányba felveszi a stopposokat, az valószínűleg nem fog velük visszafordulni, hogy az ellenkező irányba haladva megszerezhető pontra is elvigye őket. Én a második pont környékén búcsúzom a duótól, azzal az ígérettel, hogy a futam után keressük egymást és elmesélik, milyen kalandok, nehézségek vártak még rájuk.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 6

Egy egyszer használatos pont

Az utólag elmeséltek alapján szinte egész nap jól ment a stoppolás, átlagosan 10 perceket vártak a fuvarok között, bár Répcelakon rettenetes módon elakadtak. Végül a pontok alapján a harminc indulóból a kilencedikek lettek és elsőként végeztek a csak fiúkból álló csapatok között. Könnyű belátni, hogy azért egy vegyes, vagy csak lányokból álló csapatot mindenki boldogabban enged be az autójába.

Na, de mi a frász lehet jó a stoppolásban?

Versenyen kívül értelemszerűen az olcsó utazás és a kaland, ami igazán vonzó a stoppolásban, illetve olyan emberekkel lehet találkozni, akikkel másként biztosan nem hozna össze az élet. De persze ez  az utazási mód nem mindenkinek ugyanannyira testhezálló. Kellően nyitottnak, rugalmasnak kell lenni és az sem árt, ha valaki jól viseli a komfortzónáján kívüli létet, hiszen ismeretleneket kell leszólítani, meggyőzni, és nagy a bizonytalanság is, illetve a folyamatos újratervezés is fárasztó tud lenni.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 7

Rossz hírünk van, ő nem Gandalf és nem is az Apostol együttes tagja

Hol a legjobb stoppolni?

A legfontosabb, hogy biztonságos helyen stoppolj. Neked is jó és az autós is nagyobb valószínűséggel vesz majd fel, ha kényelmesen félre tud állni, és már messziről lát, van ideje lefékezni. A tábla segít egy kicsit, de nem létszükséglet, nélküle is lehet boldogulni, de kétségtelenül hasznos. Pláne stoppos versenynél. Leginkább benzinkúton, autópályák pihenőjében érdemes próbálkozni, de a buszmegállók is jó helyek, hasonlóan, mint a települések szélei.

Ha a kocsiba bepillantva nem tűnik szimpatikusnak a sofőr, akkor el kell engedni, bármilyen régóta nem állt meg senki. Benézel, ha gázos a helyzet, akkor megkérdezed, merre megy az autós, majd illedelmesen megköszönöd és sajnálkozva elrebegsz egy mondatot, hogy sajnos az neked nem jó. Mindig jön másik autó, csak ki kell várni – árulja el a szabaduló trükköt Viktor. Ha utazás közben derül ki a sofőrről, hogy félkegyelmű, akkor tőle szintén benzinkútnál, kereszteződésnél, pihenőnél praktikus megszabadulni. Szerencsére ez nem jellemző, mindkét stoppos versenyző komoly stoppos múlttal a háta mögött mindössze egy olyan esetre emlékszik vissza, amikor ki kellett szállni a kötekedő, vagy éppen ajánlatot tevő sofőr mellől.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 8

Nagy kaland

Érdekes, hogy míg Miklós főleg a kelet felé, Törökország, Grúzia, Örményország felé szeret stoppolni, – itt olvashatsz még a kalandjairól és képei is vannak bőven – addig Viktornak Portugália volt a legtávolabbi célpont, Barcelonát, Gibraltárt is útba ejtve. Mindketten a hosszabb, egy hónaptól akár fél évig is tartó, menet közben rugalmasan alakítható túrákat kedvelik, ami teljesen érthető dolog.

Hol lehet aludni?

Mindkettőjük hátizsákjában megtalálható a függőágy, amiben némi megszokás után egész jól átvészelhető az éjszaka. Függőággyal erdőben, parkban, elhagyott romok környékén is lehet aludni, Barcelonában például a városi park is remek éjszakázóhely. Persze ez nem legális, de ha valaki elbújik záráskor és nem csinál felfordulást maga körül és szemetet sem hagy hátra, akkor a kutya sem fogja zaklatni.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 9

A furcsa betűk közé is kifeszíthető a függőágy

Pár naponta azért érdemes egy olcsó szállást is felkeresni, ahol komfortos körülmények között rendbe szedheti magát a stoppos. Keleten más a helyzet, már Erdélyben is sokkal valószínűbb, hogy valahol befogadják az utazót, de Törökországban, vagy a kurdok lakta vidéken még ennél is barátságosabbak a vendéggel. Itt szinte biztosan lesz valaki, aki felajánlja a házát egy éjszakára, és még étellel, itallal is ellátja a vendéget.

Te vennél fel stoppost?
Igen, miért ne, én is csináltam már ilyet
54% (195)
Nem, vegyen busz/vonatjegyet és utazzon úgy, aki világot akar látni
21% (75)
Frászt, betoji vagyok, biztos az első adandó alkalommal kiveszik a vesémet és elásnak a csalitosban
25% (92)

Ezzel szemben Horvátországban kifejezetten tilos a vadkempingezés, ami mögött nemcsak az lehet, hogy inkább fizessen az utazó a helyi szállodásoknak, hanem az is, hogy a vadonban főzőcskézés, tűzrakás komoly tüzeket is okozhat a száraz, kopár hegyek között. Stoppolás szempontjából Olaszország, Görögország és Spanyolország kifejezetten nehéz helynek számít, míg Hollandiában, Németországban, de akár Törökországban, Grúziában már könnyebben lehet fuvart találni. Olaszországban valószínűleg az őket leginkább sújtó migránsválság miatt lettek bizalmatlanabbak az emberek. Magyarország stopposszemmel az átlagosnál kicsit jobbnak számít.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 10

Menő alvóhely bevállalósaknak

Kik vesznek fel és mivel?

Egyedülálló nőktől a 80 éves bácsikáig nagy a szórás, nincs kifejezetten stoppos alkat. Illetve mégis, általában a világlátott, nyitott, tanultabb emberek vesznek fel stopposokat. Szintén változatos, hogy milyen járművekkel járnak ezek a sofőrök, így lovas kocsitól a napos csibékkel megrakott teherautón, traktoron át a prémium autókig bármi megállhat az út szélén.

Te felvennéd ezeket a figurákat a kocsidba? 11

Bármivel felvehetik a stoppost, lovas kocsitól a traktorig

Aztán az autóban előkerülhetnek a szokásos szabványkérdések, hogy: jé, van még olyan, hogy stoppolás? Felvesznek az emberek titeket? Nem féltek, hogy elrabolnak? Most mióta vártok? Vagy esetleg jönnek azok a sztorik, amikor a sofőr mesél a stoppos élményeiről. És neked vannak ilyenjeid? Akár meg is oszthatnád őket lentebb a hozzászólásoknál.

Kapcsolódó címkék: autóstoppos kaland stpposverseny utazás