Mintegy 5000 vadonatúj személyautó állami megvásárlásáról gyűjtött be információkat a Vezess az elmúlt hetekben. Az ultramodern és méregdrága luxuslimuzinoktól az olcsó népautókon át a hőkamerás kisbuszokig számos járművet felsorolunk most induló cikksorozatunkban, a többségüknél azt is elmondjuk, hogy mennyi közpénzből vásárolta meg az állam a saját alkalmazottai részére.

Összesen 10 nagyobb állami szereplő 2018-ban és 2017-ben végrehajtott autóvásárlásait mutatjuk be a Postától a MÁV-on át a NAV-ig. Cikksorozatunk első részében az elmúlt két évben legtöbb vadonatúj személyautót beszerző ORFK járműveit soroljuk fel.

Ötször annyi Mercedest vesz a rendőrség, mint a magánszemélyek és a cégek együttvéve

Bruttó 32,96 milliárd forintért 3131 darab vadonatúj személy- és teherautót, valamint buszt vásárolt az elmúlt két évben az ORFK – derül ki a Vezess által kikért adatokból. A 10 millió forint feletti átlagár mellett (és persze ezzel szoros összefüggésben) elsőre feltűnik, hogy igen magas két német prémiummárka aránya: 551 darab Mercedes és 211 Audi volt a beszerzett személyautók között.

Adta magát, elvégeztünk egy egyszerű összehasonlítást. Az elmúlt két évben Magyarországon forgalomba állított 252 ezer új személyautónak a 3,2 százaléka volt Mercedes és csaknem 2 százaléka Audi, míg a rendőrség újonnan beszerzett járműállományának 17,6 százaléka volt Mercedes és 6,7 százaléka Audi ugyanebben az időszakban.

Tucatnyi jármű az ún. luxuskategória fogalmát is simán kimeríti, ezek a Készenléti Rendőrség beszerzései. Sajnos a felszereltségeket az alábbi járművek egy részénél – kérésünk ellenére – nem árulta el a rendőrség. Elsőként a megvásárolt darabszámot látják, aztán a modellt, majd végül a járművek bruttó árait.

  • 3 db Audi A6 3.0 V6 TDI Avant – 23 597 114 Ft/db
  • 2 db Audi A8 Lang 3.0 TDI – 33 331 523 Ft/db
  • 6 db Audi Q7 3.0 TDI – 26 588 701 Ft/db
  • 2 db VW T6 Multivan 2.0 – 23 534 535 Ft/db

Nézzük meg ezeken felül, ábécésorrendben a többi járművásárlást 2018-ból és 2017-ből, összevonva a két év beszerzéseit.

  • 200 db Audi A3 1.5 TFSI – 7 663 572 Ft/db
  • 3 db 3 Ford Transit 2.0 TDCI – 7 618 920 Ft/db
  • 2 db Mercedes Atego 1324L/5360 (speciális) – 65 836 800 Ft/db
  • 250 db Mercedes B220 4Matic – 10 245 231 Ft/db
  • 26 db Mercedes Sprinter 314CDI (hőkamerás) – 71 513 700 Ft/db
  • 125 db Mercedes Sprinter 316/CDI (bevetési mikrobusz) – 21 700 473 Ft/db
  • 150 db Mercedes Sprinter 316/CDI (mikrobusz) – 21 583 165 Ft/db
  • 197 db Opel Astra Enjoy B 1,4 XFT 6MT (5 ajtós) – 5 230 188 Ft/db
  • 266 db Škoda Octavia Style 1,4 TSI (5 ajtós) – 6 026 942 Ft/db
  • 832 db Škoda Octavia Combi 1.4 TSI – 7 716 410 Ft/db
  • 33 db Škoda Octavia Style 1.8 TSI 4×4 DSG (180 LE) – 7 588 374 Ft/db
  • 8 db Škoda Octavia Style 1,8 TSI 4×4 DSG (5 ajtós) – 7 664 594 Ft/db
  • 10 db Škoda Octavia Combi RS 245 2.0 TSI (245 LE) – 10 374 369 Ft/db (2017)
  • 10 db Škoda Octavia Combi RS 245 2.0 TSI (245 LE) – 10 956 254 Ft/db (2018)
  • 7 db Škoda Superb Style 2,0 – 10 990 763 Ft/db
  • 75 db Suzuki Vitara 1,4 benzin S 2WD 6MT – 5 023 034 Ft/db
  • 450 db Suzuki Vitara 1.6D – 8 423 141 Ft/db
  • 50 db Volkswagen Amarok – 13 668 416 Ft/db
  • 325 db Volkswagen Caddy 2.0 CRTDI – 10 249 969 Ft/db

Darabszám szerint a márkák sorrendjét a Škoda vezeti, második a Mercedes, harmadik a Suzuki. Kormányok jönnek-mennek, a Porsche Hungaria bebetonozott állami jármű-beszállítónak tűnik. A 245 lóerős Octavia RS-eket az Országos Baleset-megelőzési Bizottság részére vásárolta a rendőrség, míg a Transitokat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság „saját költségvetése terhére”.

Nem sok európai rendőr járőrözik Mercedesszel. A magyar igen

30 darab 90 milliós buszt is vásároltak

A felsorolt személyautókon felül 30 darab Credo Optinell 12 típusú buszt is vásárolt az ORFK 89 998 745 forintos darabáron. Valamint kettő Mercedes Atego 1324L/5360 kamiont egyenként 65 836 800 millióért, és 17 Mercedes Sprinter 516/CDI teherautót 23 153 116 forintos darabáron.

Nagyobb aksi, valódi pótkerék, motorvédő lemez

Számos esetben speciális kiegészítőket tartalmaznak a rendőrség által vásárolt személyautók, ezek benne vannak a vételárban.

„A rendőrség használatában levő gépjárművek ’specialitását’ alapvetően a jármű tervezett rendeltetése határozza meg: a műszaki követelményrendszer már a beszerzést megelőzően ennek megfelelően kerül összeállításra. Például a közrendvédelmi járőrgépjárművek esetében a rendészet- és híradástechnikai eszközök, felszerelések mellett az alapjármű kialakítása (kombikarosszéria) és műszaki jellemzői (összkerékhajtás, emelt hasmagasság, nagyobb teljesítményű akkumulátor, teljes értékű pótkerék, alsó motorvédő fémlemez, stb.) kiemelt jelentőségűek.

Az autópályán szolgálatot teljesítő közlekedésrendészeti járőrgépkocsik esetében – a rendészet- és híradástechnikai eszközök, felszerelések mellett – kiemelt jelentőségű a motor teljesítménye” – írta az ORFK a Vezessnek.

Škoda Octaviából vásároltak a legtöbbet. Korábban is népszerű volt

Szervizelés és asszisztencia

A rendőrség szerint járműveik „átlagostól eltérő használata következtében az igénybevételük, az alkatrészek és gumiabroncsok kopása erőteljesebb”. Ezért a szolgálatba állított autókat a piaci átlagnál hosszabb, 5 évig, vagy 200 000 kilométerig tartó szervizcsomaggal rendelik. A szolgáltatás időtartama alatt a javításokat és karbantartásokat márkaszervizben, vagy az importőr által felhatalmazott szervizben, gyári alkatrészekkel és folyadékokkal, valamint „gyári normaidők és technológia betartásával” kell elvégezni.

A szolgáltató kötelessége az összes üzemeltetési (kivéve üzemanyag), javítási, szervizelési és fenntartási költség viselése, beleértve a kopó alkatrészek cseréjét (fékbetét, kuplung, futómű, gumiabroncs stb.), a kenőanyagok és hűtőfolyadék pótlását, valamint az AdBlue utántöltést. Nem tartoznak ide a rendőrség által utólag beszerelt tartozékok. Lerobbanáskor a helyszíni javításokat is kötelesek elvégezni, ha van mód rá.

Magyarország – illetve az EU – egész területére asszisztenciát, és szükség esetén mentést is tartalmaznak a szervizcsomagok, bár az országhatárokat olyan sok rendőrautó nem lépi át rendszeresen.

Magas a német prémiumok aránya

Leselejteztek rengeteg 7 éves Opel Astrát

Ugyanannyi autót vontak ki a forgalomból az elmúlt két évben, amennyit vásároltak, állítja a rendőrség. A használatból kivont járművek életkora rendkívül széles skálán mozog, megtalálható közöttük “1988-as évjáratú Škoda Felicia” (ezt írta az ORFK, de valószínűleg favoritra gondolnak – L.Cs.), Lada Niva, egy 1990-es VW Transporter T4, és különböző beszerzési évű Škoda Octaviák.

Meglepő módon a legnagyobb számban azonban nem öreg járműveket, hanem a 2012-ben újonnan vásárolt, 200 000 kilométer feletti futásteljesítményű Opel Astrákat cserélték le. Plusz azokat a 3 évesnél fiatalabbakat, amelyek totálkárosra törtek.