„Horrorbaleset az M2-es autóúton: kirepült a sofőr a teherautóból”, „Brutális baleset történt az M2-esen”, „Felismerhetetlenné vált a kocsi: elhunyt a kamionnal ütköző autó sofőrje az M2-es halálúton”, „Halálos baleset történt az M2-esen” – szomorú újságcímek az elmúlt 2-3 hónapból arról az útról, amely a KSH szerint hosszú évek óta az egyik legveszélyesebb az országban. A statisztikai hivatal szerint a rövidke M2-esen 65 személyi sérüléses baleset volt 2016-ban, ezen felül ki tudja, mennyi kisebb ütközés.

Az M0 és az északi országhatár között húzódó, nemzetközi kamionforgalmat is bonyolító főút régóta túlterhelt, ezért nagyon helyesen a kormányzat megkezdte a kibővítését, nagyrészt az Európai Unió által adott milliárdokból. Igaz, egyelőre csak a főváros és Vác közötti 19,6 kilométeres szakaszt teszik 2×2 sávos gyorsforgalmi úttá, burkolt leállósávokkal. Új csomópontok és felüljárók is épülnek, valamint Dunakeszi mellett közel 3 kilométeren át zajcsökkentő falat húznak, állítólag még 4,5 hektárnyi csereerdőt is telepítenek a rengeteg kivágott fa pótlására.

A 2017 közepe óta folyó átalakítás során többször megvariálták már a munkálatok miatt csökkentett sebesség mellett engedett forgalmi rendet. Aki rendszeresen használja az utat, látja a kivitelezők biztonságra törekvését, hogy mást ne mondjunk, nagyjából Gödtől Vácig lassan másfél éve 60 km/óra a maximális sebesség, ráadásul a szűkebbre húzott sávok közepén ideiglenes sárga záróvonal tiltja az előzést. Kell a türelem, ami sajnos nincs meg mindenkinek, sorra követik egymást a tragikus balesetek.

Hangsúlyozzuk még egyszer, látjuk a biztonságra törekvést a kivitelezés kezdetétől, ezért is lepett meg a közelmúltban kialakított – szintén ideiglenes – forgalmi rend. Nézzük mostantól fotókkal!

Hátunk mögött pár kilométerrel Budapest, haladunk Vác irányába. Ez lesz a 2×2 sáv főváros felé haladó oldala, a betonsor mögött még készül az északi országhatár felé haladó rész, ideiglenesen ide sorolták át a forgalmat. Frissen felfestett szaggatott vonal, és frissen kirakott Előzni tilos táblák

Akinek jogsija van, annak tudnia kell, hogy a szaggatott vonal és az éppen ellenkezőjét mutató tábla közül melyik a felsőbb rendű (igen, a tábla), de ugorjunk most vissza az időben. Mint mondtuk, az M2 különösen balesetveszélyes út, annak pedig a Budapest utáni 10-15 kilométeres szakasza hatványozottan az. Éppen ezért jó pár esztendővel ezelőtt az akkori illetékesek példamutatóan látványos, akkor az országban még meglehetősen ritka módszerrel a dupla fehér zárónal közé festett vaskos, piros csíkkal jelezték: itt tényleg szigorúan tilos előzni (A két fotó nem milliméterre pont ugyanott készült, de ugyanazon a fent említett, 10-15 kilométeres, veszélyes részen)

Térjünk vissza a mába, az előzést engedő szaggatott vonal és az előzést tiltó táblák konzekvensen együtt kísérik hosszú kilométeren át az autósokat

Már csak azért is tűnik számunkra túlságosan lazának (erősebben fogalmazva: nem elég biztonságosnak) ez az ideiglenes forgalmi rend, mert ha tovább haladunk Vác irányába, ennél sokkal szigorúbb, és biztonságosabb ugyanazon út későbbi szakaszán a szintén ideiglenesen működő forgalmi rend. Alacsonyabb megengedett sebesség (60 km/óra), és sárga záróvonal hosszú kilométereken át. (Sajnos napi szinten látni, hogy ha a forgalom engedi, egyesek itt is 70-80-90 km/órás sebességgel hajtanak, és olykor előznek, inkább nem gondolunk bele, hogy mi lesz mostantól a 80-as szakaszon)

Találni más vitathatót is, forduljunk csak meg Vácnál, és induljunk el a főváros irányába. Az M0-ba csatlakozás előtt több kilométer hosszan 2+1 sávon megy a forgalom, szaggatott a sávelválasztó vonal, ismét Előzni tilos táblák vannak kirakva 60 km/órás megengedett maximális sebességnél. Ez a négy így együtt elég furcsa, és itt aztán senki nem tart be semmit, erről öt perc alatt bárki meggyőződhet, ha kiautózik oda

Megkérdeztük ezért a Magyar Közút Zrt.-t, hogy

  • miért éppen az ellenkezőjét jelentő táblákat és felfestést használnak egyszerre kilométereken át az 1+1 sávos, frissen használatba adott szakaszon?
  • mi a magyarázata a 2+1 sávos szakaszon a szintén egymásnak ellentmondó jelzéseknek, és a nagyobb hely ellenére az előzőnél alacsonyabb sebességhatárnak?

Nyilván ők is pontosan tudják, hogy mennyi súlyos, tragikus baleset történt az elmúlt években ezen az úton, és az elmúlt pár hónapban is (lásd a cikkindító címeket). És nyilván látják ők is, mennyire nem tartják be sokan például a 2+1 sávos úton az ideiglenes forgalmi rendet. Direkt rákérdeztünk, hogy miért nem használják a sárga záróvonalat máshol is.

Válaszukat teljes terjedelemben közöljük:

„Az M2-es autóút építése, felújítása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásban, lebonyolításban valósul meg. Az M2-es autóúton végzett munkálatok során az érvényben lévő Útügyi Műszaki Előírás szerint alakították ki a szakemberek a forgalmi rendet. Az M2-es autóút az M0-s autóúttól a 2104 jelű útig – Gödöllő-Vácrátót lehajtó csomópontig – építési munkaterület, ezért a teljes szakaszon ideiglenes forgalmi rend van érvényben. Az útszakaszon kint lévő KRESZ táblák is ezt jelzik: „Úton folyó munkák”, „Sebességkorlátozás”, „Előzni tilos”, „Útszűkület” – helyenként, „Szembe jövő forgalom” veszélyt jelző, valamint figyelmeztető tábla. Az útügyi műszaki előírás autóúton a terelés során 60 km/órás sebességkorlátozást és előzési tilalmat, az irányok között pedig függőleges felülettel ellátott jelzőtestek elhelyezését írja elő.

A beruházás során a beruházó NIF Zrt. Útügyi Műszaki Előírás pontjai alól felmentést kért és kapott, ezért nem kerültek elhelyezésre a jelzőtestek, illetve a 60 km/órás sebességkorlátozás helyett 80 km/órás sebességkorlátozás van érvényben. Az emelt sebesség az új, jó minőségű burkolat, valamint az utazási szokások, lakossági visszajelzések, igények figyelembevételével, az illetékes Rendőrkapitányság egyetértésével, valamint társaságunk jóváhagyásával történt.

A jelzőtestek helyett a sárga burkolati jel alkalmazását az új szakaszon azért nem vezették be a szakemberek, mert a festett sárga burkolati jelet az új aszfaltról csak a burkolat sérülésével lehet eltávolítani, a ragasztott sárga burkolati jel üzemeltetése pedig a téli időjárásban nem megoldható, a ragasztott burkolati jelek „elmásznak”, áthelyeződnek a burkolaton, ami a forgalom szempontjából kockázatos lehet. A burkolati jel és a táblák jelzése nem ellentmondó, az „Előzni tilos” KRESZ táblához nem szükséges minden esetben a záróvonal felfestése, a forgalmi rendet a kihelyezett KRESZ táblák határozzák meg, a burkolati jel csak megerősíti azt. Mivel azonban itt egy átmeneti, időszakos és épp ezért ideiglenes forgalmi rendről beszélünk, ebben az esetben elegendő az előzési tilalom táblával történő jelzése.

Dunakeszi és az M0-s autóút közötti szakaszon még nem a végleges felújítás utáni állapot van: a beton elválasztó elemek és az aszfalt kopóréteg is hiányzik, a sávkiosztás sem a végleges, és a kialakított sávszélességek is szűkítettek, a jelenlegi kiosztás jelentősen eltér a véglegestől. A Dunakeszit követő szakaszon már a végleges visszatartó elemek, burkolat és sávkiosztás is elkészült. Ezek a különbségek indokolják az eltérő kialakítást, forgalmi rendet.”