„A forint tartós gyengülése miatt emeltük az árakat.” „320-nál már feltétlenül módosítanunk kellett, 310-es árfolyamra lettek kalkulálva az áraink.” „Az áremelkedést a tartósan magas euró/forint árfolyam indokolta” – ilyen válaszokat kapott a Vezess az új autók árlistáit a napokban átíró importőröktől.

Az általunk megkérdezett márkák fele július elején már megemelte az árakat, több cég még kivár: egyesek készülnek az árlisták átírására, mások üzleti titoknak mondják a lehetséges változtatással kapcsolatos döntéseiket.

Mennyivel emelkedtek az árak?

Négy nagy márkájából kettő árait emelte meg a legnagyobb hazai importőr, a Porsche Hungáriánál a Volkswagen személyautók 3 százalékkal, a Škodák 5 százalékkal drágultak. A nyár közepe hagyományosan a modellévváltás időszaka, ezt szinte minden márka megemlítette a gyenge forint mellett az áremelés okaként. Forintban minimálisan, 50-100 ezer forinttal emelkedtek a Daciák árai, átlagosan 2 százalékkal drágultak a Peugeot személyautók júliustól, a Hyundai pedig bruttó 150-300 ezer forinttal emelte meg a legfontosabb modelljeinek az árát. A Renault-k esetében úgy döntött az importőr, hogy nem változtat ugyan az alapárakon, de „egyes modellek esetében újraparamétereztük a kedvezményszinteket”.

A konkrét árcédulák így változtak 5 márka 13 modelljénél, zárójelben az áremelkedés összege:

  • Volkswagen Polo Comfortline 1.0 TSi (95 LE), új ára 4 677 960 forint (142 000 forint áremelkedés)
  • Volkswagen Golf Comfortline 1.5 TSi ACT (130 LE), új ára 6 694 080 forint (203 000 forint áremelkedés)
  • Volkswagen Passat Business BMT 2.0 TDI SCR (150 LE), új ára 9 944 480 forint (300 000 forint áremelkedés)
  • Škoda Rapid Spaceback Ambition 1.0 TSI (110 LE), új ára 5 306 610 forint (113 000 forint áremelkedés)
  • Škoda Octavia Style 1.5 TSI (150LE), új ára 7 202 080 forint (152 400 forint áremelkedés)
  • Škoda Kodiaq Style 2.0 TDI DSG (150 LE), új ára 10 848 720 forint (228 600 forint áremelkedés)
  • Dacia Sandero Access 1.0 12V (73 LE), új ára 2 209 000 forint (50 ezer forint áremelkedés)
  • Dacia Dokker Access 1.6 16V S&S (102 LE), új ára 2 899 000 forint (100 000 forint áremelkedés)
  • Peugeot 2082 PureTech (82 LE), új ára 3 390 000 forint használtautó-beszámítás esetén (100 000 forint áremelkedés)
  • Peugeot 20082 PureTech (82 LE), új ára 4 090 000 forint használtautó-beszámítás esetén (100 000 forint áremelkedés)
  • Hyundai i20 1.25 HP Life (84 LE), új ára 3 649 000 forint (150 000 áremelkedés)
  • Hyundai i30 Fastback 1.4 T-GDi M/T Comfort (140 LE), új ára 5 849 000 forint (150 000 áremelkedés)
  • Hyundai Tucson 1.6 T-GD 2WD DCT Comfort (177 LE), új ára 8 324 000 forint (300 000 forint áremelkedés)

Megakasztja az áremelés a piac további növekedését?

Az elmúlt években szépen növekedett a hazai újautó-értékesítés, a kedvező trend folytatódott 2018 első felében is. Ráadásul egyre több magánszemély tér be a szalonokba, júniusban az ő vásárlásaik húzták a piacot, régen látott magasságba, 40 százalék fölé emelkedtek. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke szerint csak kis mértékben befolyásolhatják a piac további növekedését az árfolyamváltozást követő áremelések, igaz, azt a magánvásárlók jobban megérzik.

Kérdésünkre, hogy az alkatrészárak, és ebből következően a járműjavítás drágulhat-e, Erdélyi Péter azt mondta, kismértékű áremelés lehetséges.

Vevőre váró VW júniusban. Olcsóbb volt

Meddig tartja magát a Ford, az Opel, és a Suzuki?

„Az árfolyam változása hosszú távon a Fordot is érinti, a piac többi szereplőjéhez hasonlóan a veszteségek elkerülése érdekében középtávon be kell majd avatkoznunk az árfolyamváltozásnak megfelelő mértékben” – közölte a Vezess-sel Györke Orsolya, a Ford Magyarország kommunikációs vezetője.  Mivel a márka a hazai átlagnál hagyományosan nagyobb készletekkel dolgozik, így szerinte az árfolyamból következő áremelkedés náluk kevésbé lesz érzékelhető, illetve később jelentkezik majd, mint más piaci szereplőknél.

Egyelőre az Opel sem emelt árat a gyenge forint miatt. Elmondásuk szerint „automatikusan nem reagálnak” a forint gyengülésére, de „természetesen figyelemmel követik az árfolyam mozgását”. Innen nézve talán a piacvezető Suzuki a legkevésbé érdekes, hiszen a magyarországi céges és magánszemélyes vásárlásokat rögzítő listákat évek óta egy hazai gyártású, azaz nagyrészt árfolyamsemleges árazású modell, a Vitara vezeti. Ráadásul a második legnépszerűbb modelljük, az SX4 S-Cross is esztergomi, ennek ellenére ők is figyelik az árfolyamot. „A tervezett árainkat tudjuk tartani, amennyiben olyan mértékben változik a helyzet, amely drasztikusan érintené az előzetes értékesítési terveket, akkor lépünk” – állítják.

Milyen autót vásárol a magyar ember?

A hazai újautó-értékesítésnek nagyjából a kétharmada cégekhez köthető flottás vásárlás, mi megnéztük az egyharmadot. Itt a 10 legnépszerűbb autó konkrét árral, amelyet magyar magánszemélyek vásároltak 2018 első felében. Önnek melyik kellene?

Nagy a csend a német prémiumoknál

Márciusban adott ki új árlistát utoljára a BMW Magyarország, akkor emelkedtek is valamelyest az áraik, jelen állás szerint októberben jön a következő, azaz most nem lettek drágábbak a járműveik. Egyelőre az Audi és a piacvezető Mercedes sem emelt árakat július elejéig.

Utóbbinál üzleti titoknak nevezték, hogy a közeljövőben emelnek-e árakat, és azt is, milyen árfolyamnál írják át az árlistákat.

A Toyota/Lexus forgalmazójától nem kaptunk válaszokat a kérdéseinkre.