1989. augusztus 29-én jelent meg a The Wall Street Journalban Urban Lehner cikke, melyben leírja, hogy Észak-Koreában rettentő kevés autó szaladgál az utakon, ezért sofőrje bátran cikázik a sávok között az 1973-as Volvo 144-essel, melyet megbízhatósága és biztonsága okán igazán megkedveltek Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. De vajon miként jutottak el ezek az autók egy ilyen zárt országba?

A válasz roppant egyszerű, ellopták őket. Persze nem úgy, ahogyan Nicolas Cage lovasítja meg az autókat a Tolvajtempóban, mert abban az ütemben aligha lehetett volna hatékonyan ezer darab Volvo 144-est eljuttatni Észak-Koreába, mely a ’70-es években komoly fejlődésen ment keresztül. Ezt megragadva a svédek nyitni szerettek volna a távoli keleten lévő ország felé és számos cégnek hozták meg a kedvét a kereskedelemre, köztük a Volvoét is.

Kim Ir Szen hamar rábólintott az üzletre, és 1974-ben a svédek egyéb más termékekkel, ipari berendezésekkel és bányászati gépekkel együtt ezer darab Volvo 144-est hajóztattak át a világon a kereskedelmi szerződés miatt. Bár Észak-Korea már akkor sem volt igazán nyitott, de a háború után fejlődésben nagy potenciált láttak, ezért nem csak segélyeket szállítottak, hanem komoly megállapodásokat is kötöttek.

1975-ben Svédország volt az első állam, mely nagykövetséget nyitott Észak-Korea fővárosában Phenjanban, ami egészen 2001-ig egyedülálló volt. Azóta nagyjából kéttucat nagykövetség működik Észak-Koreában. A nagykövetség élén egyébként Erik Cornell állt, aki ’75 telén érkezett Kim Ir Szen országába, előtte Bonnban, Varsóban és Etiópiában is szolgált.

Svédország nagykövetsége Phenjanban, ami 2001-ig egyedülálló volt Észak-Koreában

“Amikor megérkeztünk, akkor láttuk, hogy ez egy üres ország. Havas, szeles, hideg volt Phenjan. Nem tudtál bemenni egy kávézóba vagy étterembe, mert nem volt egy darab sem. Néha csak annyit lehetett tenni, hogy elmentél egy körre a Volvóval” – mesélte Cornell, aki szerint Észak-Korea egyszerűen nem volt képes üzletelni a nyugati országokkal.

Nem sokkal később leállt a kereskedelem, mert Észak-Korea nem fizette ki a tartozásait és nem tartotta a határidőket, a kamatok fizetésére pedig végképp nem is reagáltak. Világossá vált az is, hogy valójában nem engedhetik meg maguknak ezeket az árukat. Mindent hátra kellett hagyni az országban, köztük az ezer darab Volvo 144-est is. Ebből következően Észak-Korea még mindig tartozik Svédországnak 86,5 milliárd forintnak megfelelő svéd koronával. Ennek kiegyenlítésére persze esély sincs, ezért a Nemzeti Export Hitelgarancia Bizottsága fizette ki és vállalta a tartozás behajtását.

Svéd kocka

1966 augusztusában nagyjából 400 újságíró előtt mutatták be a Volvo legújabb modelljét, a 140-es sorozatot, melyből kettő- és négyajtós szedán, valamint kombi is készült. A modellcsalád formatervéért Jan Wilsgaard volt felelős. Ez volt az a Volvo, melyen a svédek bevezették a három számból álló típusnevet. Ennek megfelelően az 1-es szám a szériára utal, a 4-es a motor hengereinek számára, az utolsó szám pedig az ajtókat jelenti. Továbbá elsőként az 1,8 és 2 literes, négyhengeres benzinmotorokkal szerelt 140-es sorozaton jelent meg a jellegzetesen kocka vonalvezetés, mely hosszú ideig meghatározta a márkát. Nagy szerepet játszott abban is, hogy a Volvo növekedni tudjon, hiszen gyártásának nyolc éve alatt több mint 1,2 millió példány készült belőle.

A kialakult helyzettől függetlenül Svédország jelenleg is fenntartja a nagykövetséget Phenjanban, ami megalapozta a bizalmat, nem mellesleg segélyekkel támogatja az országot. Ezen kívül közvetítenek a külvilág felé is az észak-koreai helyzetről. Éppen ezért a svédek egyfajta tárgyaló szerepét is betöltik, például az Amerikai Egyesült Államok rajtuk keresztül tud biztonsággal kommunikálni Észak-Koreával. Ebben a helyzetben van Kanada és Ausztrália is.

Abban az esetben, ha például egy amerikait fogva tartanak Phenjanban, Svédország siet a segítségükre. Amikor 2009-ben elfogták Laura Ling újságírót és kollégáját, akik filmet készítettek a határról, amiért 140 napig voltak fogságban. Miután szabadon engedték a két nőt, még Bill Clinton is látogatást tett az országban és találkozott Kim Dzsongillel, akivel barátságosan megbeszélték az esetet.

Észak-Korea népe számára a Pyeonghwa Motors termékei szolgáltatják a mobilitást a néhány ottragadt nyugati autón és import kocsikon kívül. Évente 1400-1600 darab járművet termelnek – vagy inkább emblémáznak át -, ami bizonyára értelmezhetetlenül alacsony szám egy világméretű autógyár számára. A kínálat elég bőséges, 25 modellből válogathatnak azok a szerencsések, akik meg tudnak fizetni egy új autót.

Több európai vagy az öreg kontinensen is forgalmazott modell megtalálható benne, mint például a Volkswagen Passat – naná, hogy átemblémázva. Az árak megközelítőleg 3 millió forintról indulnak és körülbelül 9 millió forintnál végződnek. A kiszivárgott katalógus szerint a Kim Dzsongun oltalmazó keze között dolgozó mérnököket nem szállta meg a bűnös nyugati lóerő-harc, az itthon Kia Sorento néven ismert SUV például 128 lóerős, 2,4 literes négyhengeres motorral elérhető. A hazai gyár termékeit pedig ilyen takaros szalonból lehet átvenni:

A megközelítőleg 25 milliós népességű Észak-Korea vezetője jelenleg a már említett Kim Dzsongun, aki a Koreai Munkapárt első embere és apjától vette át az ország vezetését. Ha már a vezetésnél tartunk, úgy hírlik – legalábbis a saját töriórájuk szerint -, hogy a mélyen tisztelt Dzsongun nem csak rollerezni és kosárlabdázni szeret, hanem már 3 évesen megtanult autót vezetni.

Annyi azonban biztos, hogy Észak-Korea nagyon jól járt a kérdéses úton megszerzett Volvókkal, melyek a beszámolók szerint a mai napig megbízhatóan szolgálnak Észak-Korea kihalt útjain.