Van egy barátunk, B., akire teljes joggal vagyunk irigyek pár hónapja, mióta hazahozatta gyerekkori álmait Amerikából: két Corvette-et meg egy Bobby-Mercit. Most még jobban gyűlöljük, mert ezúttal egy hónapra személyesen is kiment Floridába. Itt aztán egyrészt összevásárolta a veteránok felújításához létesülő hobbiműhelye alapkészletét, másrészt vett egy újabb egzotikumot, egy Plymouth Prowlert. Az Alien-pofájú kocsiról is beszámolunk, ahogy meghozza a hajó, de addig is meginterjúvoltuk B-t, milyennek látta Floridát autóbuzi-szemmel.
Közlekedés
Nem csak a Miami Vice világához képest állt be óriási változás Florida közúti közlekedésében, de már a Fast and Furious is történelmi dokumentumfilm csupán. Rohamléptekkel halad ugyanis az autópályák fizetőssé alakítása. A használatarányos rendszert SunPassnak hívják, rendszámfigyelő kamerahálózat segítségével vonja a centeket és dollárokat a tükör alatti dobozból vagy az előre megváltott, szélvédőre ragasztott chipes matricáról.

SunPass a helyi fizetős rendszer neve, elektronikus dobozzal vagy tölthető, chip-es matricával lehet leróni a díjakat

A jogosulatlan sztrádahasználatról kapott számla részletezése: 3×1,30 dollár az úthasználat, 2,5 dollár az adminisztrációs díj. 670 forint napi árfolyamon a figyelmetlenség ára, nálunk naponta 15 ezer!
Az autópályákon a forgalom nyugisan, de jellemzően a megengedettnél gyorsabban halad. Jobbra tartási kötelezettség nincs, viszont jobbról sem tilos előzni – mindenki autózik, ahol szeretne, senki nem húzódik le senki elől és senki nem villog le senkit. A limit elvileg 60 mérföld per óra, de a gyakorlatban a szűk száz helyett inkább 130-140 km/h-val halad a forgalom. A rendőr nem bánt senkit gyorshajtásért, csak azt szedi ki, aki cikázik, nem igazodik a forgalom természetes tempójához. Vagy túl lassan megy, mert olyat is lehet:

Nem csak maximum, minimum előírt sebesség is van a sztrádán. Valójában 120-130-cal megy a sor ez engedélyezett 97 helyett
Egyébként némely tábla még angoltudással is zavarba ejtő. Ha nem tudnánk, hogy az USA-ban általában szabad jobbra fordulni a külső sávból pirosnál is, ha ezzel nem zavarunk senkit, nemigen tudnánk mit kezdeni ezzel a felirattal:

Sok a szöveges utasítás. A pirosnál külső sávból csak akkor nem szabad jobbra fordulni, ha ezt kiírják, mint a képen

Ha tényleg van útépítés, nem 30-as táblát raknak ki ész nélkül, hanem igazi ember ügyel arra, hogy ne üsse el senki a melósokat
Autópark
A fizetős autópályák mellett a másik csalódást az autópark összetétele okozza annak, aki a filmek Amerikáját várja Floridában. Tíz autóból úgy öt japán vagy koreai (Toyota, Lexus, Acura, Kia, Hyundai, Subaru főleg), kettő európai (leginkább BMW vagy Volvo, esetleg Ferrari, Porsche, Maserati vagy Lambo) és csak a maradék amerikai, főleg pickup vagy nagy SUV. B. “új” Prowlere az áruházi parkolókban, a leggazdagabb környéken vagy épp a legcsóróbb negyedben sokkal-sokkal nagyobb feltűnést keltett, mint bármelyik új szupersportkocsi, abból van annyi Miami környékén, mint a szemét.
Ja, illetve nem: szemét nincs, mert aki szemetel, azt csúnyán megbüntetik:
Hibrid, pláne elektromos autó alig van, Camryből, Lexusból, Altimából is inkább a sima benzinesek futnak. Mivel dízelautó szinte nincs, a forgalom csendes és nem büdös.
Az igazi érdekességek az európai autóbuzik számára a nem-személyautók között keresendők. Házat szállító kamionok, pimpelt, óriás kerekű Harley-k, fura háromkerekű sportmotorok; aki szereti az ilyesmit, kattintsa végig bátran a galériát:
A gazdag környéken látható sok szupersportautótól eltekintve kevés az egzotikum. Néha becsúszik egy Mustang, egy Corvette, ami a mi szemünknek azért érdekes (kint semmit nem jelent), de a nagy tömeg a koreai és a japán tucatautókból áll. A BMW és főleg a Mercedes komoly presztízsértéket képvisel, van belőlük gazdagon, de Volvók és Audik is felbukkannak olykor. A lenti képen a kombi Volvóra ugye van magyarázat: a 200-as kombi óta tradicionálisan ez A Biztonságos Autó. De hogy a dízel Golf hogy keveredett oda, fel nem fogható:
Autótartás
Az autó Floridában, mint bárhol az USA-ban, létszükséglet. Az átlag-amerikai, ha nem is él jól – és sokan nem élnek jól, a szolgáltatások, a lakásbérlet, a fizetős egészségügy, oktatás, a saját tulajdonú ingatlan után fizetendő évi 2,2-2,4% adó viszi a pénzt -, mindig autózik. Ha az ember itt csődbe megy (Amerikában létezik a magáncsőd intézménye), mindenét elárverezik, de egy autót a nevén hagynak, mert az kell a munkába járáshoz.
Műszaki vizsga Floridában nincs, a biztosítási díjak viszont elég magasak ahhoz, hogy ne szétrohadt fékkel, rossz világítással, kóválygó futóművel, felelőtlenül rohangásszanak az autósok. A sávos kötelező biztosítási rendszerben az alapdíjas biztosítás csak tízezer dolláros okozott kárig nyújt fedezetet. Ekkora bajt a sok Ferrari, Lambo között könnyen össze lehet hozni, aztán jöhet a végrehajtó; ennek megfelelően az autósok óvatosak, figyelmesek, előzékenyek.
És még egy ilyen csekély kárösszegig helytálló biztosítás is nagyon drága. Egy átlagos, kétautós család a két kocsi után kötelező biztosításra fél évre ezerkétszáz dollárt, több mint 320 ezer forintot fizet. A biztosítási díj drasztikusan megemelkedik, ha balesetet okoz az ügyfél.
A benzinkutakon úgy kell fizetni, mint itthon a Metro áruházi kutaknál, vagyis előre meg kell tippelni, mennyiért telik meg a tank, és a fölé lőtt zárolt összegből vonja le aztán a valódi értéket a kút. Ez az összeg nem lesz olyan sok, mert a benzin mulatságosan olcsó – pláne most, az olajár-esés után. Amikor utazónk január elején megérkezett, még két dollár tizennyolc cent volt egy gallon normálbenzin, január végén, amikor indult haza, két dollár három. Ez magyarul úgy van, hogy egy liter 87-es oktánszámú benzin (bizony, ez ott az alap) 155 forint volt Újévkor, 145 két hete. Az E85 még olcsóbb egy kicsit, a gázolaj viszont jóval többe kerül: 210 forint is lehet egy liter.
A floridaiak ennek megfelelően nem is igen nézik, mennyit eszik a kocsijuk. Nem azért nem jár mindenki V8-assal, mert sokat fogyaszt. Hanem azért, mert a távol-keleti márkák agresszív nyomulása miatt egy Toyotát, Acurát, Kiát igen jó feltételekkel lehet lízingelni, és ezekben a kocsikban kulturális okokból kevesebb a henger.
Néhány érdekesség
- Floridában a motorkerékpáron nem kötelező a bukósisak, a napszemüveg viszont igen. Össze akarod törni a koponyád? Te dolgod, felnőtt ember vagy. De ha bogár megy a szemedbe, már nem csak a te fejedet veszélyezteted!
- A floridai rendőr nem állíthat meg alap nélkül. Ha kóvályogsz, nem tartod a forgalom ritmusát, agresszív vagy, akkor szed ki.
- A gyorshajtást, jellemzően lakott területen radarral figyelik, bemondásra megy a dolog, fotó nélkül is megbüntethetnek.
- A szerszámboltokban gyakori az örökgaranciás szerszám, amit bármikor bevihetsz bármelyik boltba újra cserélni, ha akarod. A legenda szerint egy élelmes honfitársunk úgy szerelte fel kint nyitott műhelyét, hogy zálogházakból összevásárolta a használt szerszámokat, majd becserélte őket újra a boltban
- Egy vacakabb diszkontban húsz deka felvágott 5,50 dollár. Hat darab üres zsömle négy dollár. Egy sajtburger a Mekiben 1,12 dollár.
- Amerikában már van koffeinmentes cukormentes kóla is.









