1992-ben a Közlekedési Múzeumba került a történelmi Astra

1992-ben a Közlekedési Múzeumba került a történelmi Astra

1992-ben a Közlekedési Múzeumba került a történelmi Astra

2012. március 13-án lesz 20 éve, hogy Szentgotthárdon elkészült az első magyar gyártású Astra. A történelmi Opel az elmúlt közel húsz évet a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban töltötte más ritkaságok társaságában, de a kerek évfordulóra hazagurul szülőhelyére.

18 kilométeren áll az óra

A kilométeróra jelenleg mindössze 18 kilométert mutat, ami mintegy 270 kilométerrel gyarapodik az Őrségbe vezető úton. Az Astra ugyanis lábon tér haza, ami így helyes: egy automobilnak a nevében is benne van a mozgás, szomorú volna, ha mozdulatlan maketté silányulna egy homályos kiállítótérben. A vezetést azok a munkatársak osztják be egymás között, akik húsz esztendeje is a GM Magyarországnál dolgoztak és részt vettek az első Astra megszületésében.

Az Opel kompakt autóinak 10. generációja a J Astra, az 1936-ban bemutatott első Kadettet is beleszámolva. Gyártósorát háborús jóvátétel címén elkommunizálták a szovjetek és a Kadettel megegyező Moszkvics 400/420-at gyártották rajta. 1962 és 1991 között készültek a Kadettek A-tól E-ig, a sorrendet az Astrák is követték, mert a Kadett Nagy-Britanniában végig Vauxhall Astraként futott

Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója vezet, mellette dr. Krámli Tamás, a Közlekedési Múzeum főigazgatója ül, a kollégák pedig tolják az autót

Egy nemrég tartott ünnepségen az autó kigurult ugyan a múzeumból, de nem vág neki rögtön az útnak.

Március 12-én vág útnak saját erőből

A gödöllői márkaszervizben alaposan átnézik, ellenőrzik az első magyar Astrát, például a 20 éves gumiabroncsokat, kicserélik az állás megsínylő alkatrészeket, például az akkumulátort.

Nagy baja aligha lehet az “Íme az első” feliratot viselő autónak, amely a Közlekedési Múzeum fűtött kupolatermében morzsolta napjait.

Miért nem volt magyar autó az F Astra előtt?

A KGST-nek nevezett, össznépi szocialista Gazdálkodj okosan keretében nekünk a buszgyártás jutott, személyautók nem készültek a szovjet megszállás idején. Antall József miniszterelnök vezette le az első Astrát a hazai autógyártás újraindulása után a szentgotthárdi futószalagról

Lassan húsz éve az Opel Astra összeszerelésével újraindult autógyártás Magyarországon, ami a második világháború után szűnt meg. Az államszocialista diktatúra évtizedeiben hazánk igazodott a keleti blokk országaira oktrojált munkamegosztáshoz, amelynek eredményeképp személyautók nem készülhettek nálunk, a teherautó és főleg a Magyarországra osztott buszgyártás erőteljesen fellendült. (A KGST-nek nevezett, össznépi szocialista Gazdálkodj okosan keretében a Német Demokratikus Köztársaságnak pl. a hajógyártás volt a fő feladata, a Trabant így acél helyett Duroplast-karosszériát kapott.)

Szimbolikus jelentősége is volt “magyar autó” hiányának, mert az ex-szocialista blokk többi államában az alattvalók azonosulhattak egy vagy több hazai autómárkával. A lengyelek a Polski FIAT-ok mellett a Polonézzel, az NDK a Trabant, a Wartburg és a Melkus hazája volt, Csehszlovákiában készült a Skoda és a Tatra, de még a borzalmas gazdasági helyzetű, a miénknél véresebb elnyomás alatt senyvedő románoknak is volt hazai autójuk, a Dacia és a terepjáró ARO. A rendszerváltás utáni politikai elit nyilván érzékelte a vágyat egy hazaiként szerethető autó iránt, ami 1992. márciustól az Opel Astra F, majd az év októberétől a Suzuki Swift II sorozatgyártásával teljesült be.

Ötből egy autó Astra F volt

Az 1991-ben bemutatott F Astra ma is az utcakép része. Nélküle az Opel aligha ért volna el az 1990-es évek elején 20 százalék körüli piaci részesedést és lehetet volna tavaly ismét a legnépszerűbb autómárka Magyarországon.

20 éve volt: a kép bal szélén Dános András, az Opel Magyarország PR-igazgatója kíséri az első Astrát a múzeum kupolatermébe

20 éve volt: a kép bal szélén Dános András, az Opel Magyarország PR-igazgatója kíséri az első Astrát a múzeum kupolatermébe

Az Opel nemcsak a 2011-es újautó-értékesítésekben vezet, de több mint 430 000 autóval a teljes hazai autóparkban is Opelből van a legtöbb. A modellek között a nagyjából 240 ezres Astra-állományt csak az Esztergomban gyártott Swiftek előzik meg.

Az Astra szülőhelyén 1999-ben szűnt meg az autó-összeszerelés: 1992 és 1999 között 80 835 Astra, majd 4404 Vectra hagyta el a gyártósort Szentgotthárdon.

Fejlődik a szentgotthárdi motorgyár

Az üzem azóta is eredeti céljának megfelelően működik motor- és sebességváltó-gyárként, amely tevékenység jelentős bővülésen esik át.

Az idei esztendő végén indul ugyanis Szentgotthárdon az ötszázezres kapacitású új motorgyár, amelyet az Opel félmilliárd eurós (146,2 milliárd Ft) beruházással hoz létre. Az üzem a GM legkorszerűbb motorjait fogja előállítani, három- és négyhengeres benzineseket illetve négyhengeres, 1,6-os dízeleket.

Tavaly 180, idén 210 új dolgozó

Tavaly az épülő új gyáregységekbe már felvettek 180 dolgozót, az idén további 210-zel bővül a létszám. Az üzem érdekessége, hogy a gyár topmenedzsmentje is magyar, nincs német, sem amerikai helytartó Szentgotthárdon.