Elfogadta a kormány az új szabálysértési törvény tervezetét, amely számos ponton szigorodik a korábbiakhoz képest. A legfeltűnőbb változtatás szerint a helyszíni bírság befizetését elbliccelőket elzárhatják, ugyanakkor ezt a büntetést közérdekű munkával is ki lehet majd váltani.

A médiát elárasztó rémisztgetéssel szemben a tervezetnek ez a pontja nem vonatkozik a közlekedőkre, rájuk (ránk) nézve a legmarkánsabb változás az lesz, hogy ha valakit fél éven belül harmadszor is nyakon csípnek valamilyen szabálysértéssel, akkor a jogosítványát minimum egy hónapra be kell vonni.

Rendőrségi vezető: életszerűtlen és igazságtalan

Közúti ellenőrzés helyett jellemzően sebességméréssel találkozhatnak az autósok

Közúti ellenőrzés helyett jellemzően sebességméréssel találkozhatnak az autósok

Közúti ellenőrzés helyett jellemzően sebességméréssel találkozhatnak az autósok


Egy névtelenséget kérő rendőrségi vezető szerint (akinek a beosztottjai ellenőriznek a közutakon) több probléma is akad a tervezet ezen részével. “A jelenlegi emberhiányos, leterhelt rendőrséggel – amely sokkal kevesebbet ellenőriz a kelleténél – nagyon kicsi rá az esély, hogy valakit egyáltalán háromszor ellenőriznek a kollégák fél éven belül” – fogalmazott a Vezess.hu-nak. Vagyis szerinte az átlagautóst hat hónap alatt nem is látják a rendőrök háromszor, különösen a nagyobb városokban.

Másrészt nem mindegy szerinte, hogy milyen szabálysértésből szed össze valaki hármat. A balesetveszélyesség szempontjából ugyanis nem ugyanakkora a súlya annak, hogy ha egy autóban a négy utasból egy nincs bekötve, vagy annak, ha valaki háromszor átmegy a piros lámpa ellenére egy forgalmas kereszteződésben. Utóbbi már sokakat veszélyeztető tevékenység.

Több évtizedes tapasztalatára utalva a rendőr ugyanakkor hozzátette: mindig is a jogosítvány elvétele volt a legerősebb és a leghatásosabb szankció a kezükben, tehát az erősebb büntetést jó iránynak tartja. Pedig, mint alább kiderül, állítólag nem is ez a szándék.

Államtitkár: nem büntetni akarunk

Amikor szembesítettük a jogszabályt jegyző Kontrát Károlyt, a Belügyminisztérium (BM) államtitkárát a kevés ellenőrzés miatt hatástalannak tartott tervezettel, azt mondta, hogy félreértettük a jogszabályt. “Nem az a célja a tervezetnek, hogy megbüntessük az autósokat, hanem az, hogy javítsunk a közlekedésbiztonságon.”

Ezen a képen egy civil autóból mérnek a rendőrök

Ezen a képen egy civil autóból mérnek a rendőrök

A tervezet másik gyenge pontjával kapcsolatos felvetésünkre hasonlóan reagált a politikus. “Ha már egy ember betartja a jogszabályt, és emiatt egy balesettel kevesebb lesz, akkor elértük a célunkat” – majd elfoglaltságára hivatkozva letette a telefont.

Változnak a bírságösszegek

Egyéb módosításokat is ígér a tervezet, az egyik szerint a kiszabható legkisebb összeget ötezer forintra mérséklik. A helyszíni bírság 5-50 ezer forint között lesz, “ismételt elkövetés esetén pedig 70 ezer forint is kiszabható”.

Kevesebb balesetet remél a jogalkotó

Kevesebb balesetet remél a jogalkotó

Kevesebb balesetet remél a jogalkotó


Ha beismeri a megállított autós a szabálysértést, vagy egyértelmű a tettenérés, akkor a rendőrök alkalmazhatják majd a “meghallgatás nélküli határozathozatalt”. Az általunk megkérdezett rendőrvezető szerint a tettenérések után rendszerint egy állítás (sárgán mentem át) áll szemben egy másikkal (piroson ment át), amit ha nem tudnak feloldani, akkor nincs helyben döntés. A hatékonyság érdekében a vezető úgy véli, a rendőr szavának a súlyát kellene megerősíteni, hiszen hivatalos személyről beszélünk.

Érdeklődésünkre a Belügyminisztérium közölte, a törvényt várhatóan év végéig elfogadja az Országgyűlés majd aláírja az államfő. Az új büntetési tételeket azonban csak 2013. január 1-től kell majd alkalmazni, “a köztes időszak a felkészítést (megfelelő időtartam a tájékoztatásra) és a felkészülést szolgálja” – írta a BM.