Nem járt jól a legtöbb japán márka 2010-ben, a Mazda eladásai csökkentek legkevésbé

Nem járt jól a legtöbb japán márka 2010-ben, a Mazda eladásai csökkentek legkevésbé


Elkeserítő éven van túl az autós szakma: a tavaly forgalomba helyezett 52 661 darab személyautó és könnyű haszonjármű még a 2009-esnél is 25,7 százalékkal kevesebb.

1992-es volumen

“Történelmi mélypont volt 2010: az értékesítések volumene az 1992-es szintre esett és 10 000 alatt maradt az egyéni autóvásárlók száma. Egy európai országban sem volt hasonló zuhanás, és míg korábban Lengyelország mögött hazánk volt a második legnagyobb piac Kelet-Közép-Európában, jelenleg Csehországban, Szlovéniában és Szlovákiában is több autót adnak el, mint Magyarországon.” – von mérleget az elmúlt évről Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke.

Féláron sem kapkodnának a Suzukikért. Az ügyfélkör jórészt eltűnt, sokan rekedtek bent a 120 havi frankhitelre vett autóban

Esett, de vezet a Ford

Sosem volt ilyen magas a flottaértékesítés aránya, 70-72 százalékot ért el tavaly. Cégautóként a Ford hagyományosan erős

Sosem volt ilyen magas a flottaértékesítés aránya, 70-72 százalékot ért el tavaly. Cégautóként a Ford hagyományosan erős


Személyautóból a Ford eladásai az összpiacnál nagyobbat estek, de ezzel együtt piacvezető az autók és a könnyű haszonjárművek között is.

A Suzukik iránti rettenetes keresletcsökkenéssel az Opel ismét második a tavalyi harmadik hely után. A szép új Astra J-re és a Classic III-ként jóárasított Astra H-ra még ebben a helyzetben is lehet vevőket találni.

Nagyot lépett előre a Skoda, a cseh Volkswagenekből 1051 autóval többet sikerült forgalomba helyezni, mint 2010-ben. Ebben az eredményben benne van a titkos rendőrségi tender is.

A 2010-es új személyautó-értékesítések. Forrás: Datahouse Kft.

Magyarországon az olcsó autó is drága 1

Dömpingáron kapós a Renault

A Fluence bevezetése jót tett a Renault-nak. A francia márka szinten tartotta eladásait, 5-ik az importőrök között

A Fluence bevezetése jót tett a Renault-nak. A francia márka szinten tartotta eladásait, 5-ik az importőrök között


Jó évet zárt a Renault is, amihez persze kellettek az eleve jutányos listaárakból adott magas kedvezmények.

Főként a kisautók árszintjére akciózott Fluence és a kombiként is népszerű Mégane iránti kereslet szinten tartotta az értékesítéseket.

Mivel Renault-ból majdnem ugyanannyi talált gazdára, mint 2009-ben, a csökkenő összpiacon a francia importőr részesedése hatról 8,1 százalékra nőtt, ami az ötödik helyre volt elég a Ford, az Opel, a Skoda és a Volkswagen mögött.

Q5+GLK+X3

Két és félszer annyi Audi kapott rendszámot, mint Dacia

Két és félszer annyi Audi kapott rendszámot, mint Dacia


A Volvónak érdemes volt beszállnia a középméretű szabadidő-autók közé, az XC60 240 darabjával messze verik a közvetlen konkurenseket. X3-ból, Q5-ből és GLK-ből összesen nem regisztráltak annyit, mint a Volvo kisebbik SUV-jából, de például a jóval olcsóbb VW Tiguanból is csak feleennyi, a Nissan X-Trailból tizedannyi kapott magyar rendszámot tavaly.

Audiból két és félszer annyi talált gazdára, mint Daciából. Ennek talán az is az oka, hogy itthon az autó még mindig inkább státuszszimbólum, mint sima használati tárgy, de a legolcsóbb márkák vásárlói valóban kiszorultak a piacról a 6-10 éves, minimális kezdőrészletű hitelek eltűnésével.

Magyar specialitás: olcsóból drága autó

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke pár számadattal érzékeltette, a hitelezés szigorán túl miért nincs lakossági kereslet az autókra. Míg Németországban 830 ezer forintnyi euró a havi átlagfizetés, a hazai adat 140 ezer forint, ám az autóárakban már nincs különbség. Míg 2000-ben a magyarországi átlagos autóár az EU-országok átlagárának 80 százalékát tette ki, ez 2008-ra kiegyenlítődött. A gyár és a hazai importőr közötti átadási transzferárat nézve nagyon olcsó új autók érkeznek be, amelyekből magas ügyfélárú autók válnak, a tetemes regadó és a 25 százalékos áfa miatt – mondta Erdélyi Péter.

Havi nettó átlagfizetés Európában, 2008-as adatok. Forrás: MGE

Magyarországon az olcsó autó is drága 2



Tízezrek ragadtak ostoba hitelben

Ártámogatásnak írják, de gatyaletolásnak ejtik a flottaeladásokba pumpált pénzeket

Ártámogatásnak írják, de gatyaletolásnak ejtik a flottaeladásokba pumpált pénzeket


Az ésszerűtlen hitelre eladott több tízezer autóval a 72 százalékot veszítő Suzuki gyakorlatilag kilőtte maga alól ügyfélkörét – jegyezte meg egy forrásunk.

Ezek az emberek még évekig nyögik a 8-10 éves konstrukcióból hátra lévő törlesztést egy olyan autóért, amely messze nem ér annyit, mint a tőketartozás.

Ez kisebb részben a Skoda és a 2009-hez képest 46 százalékot eső Chevrolet magánvásárlóit is érinti, de a céges eladások túlsúlya miatt a Skoda ezt megúszta a jól flottázható Octaviával.

Lada-vevők: 24-en voltak

Az Opel a Suzuki kidőlésével a harmadikról a 2. helyre lépett előre

Az Opel a Suzuki kidőlésével a harmadikról a 2. helyre lépett előre


Sanyarú a Hungarolada végelszámolása miatt importőrt váltott Lada sorsa. Kíváncsiak vagyunk, ki az a két kedves renegát, aki szembemenve a csillogó konkurenciával megvett 1-1 Priorát illetve Kalinát a 22 Niva mellett.

2010-re összesen kilenc Infinitit jegyez a Datahouse forgalomba helyezési statisztikája, míg Porschéből is csak 25-öt, pedig a tényleges kiszállítás a dízel Cayenne és a V6-os motorral is elérhető Panamera révén 160 autó körül volt.

Ez is jelzi az egész Európában példátlan adócsalási aktivitást, az itthon vett és zömében Magyarországon használt autók külföldi forgalomba helyezését, például a KN-es szlovák rendszámú (Révkomárom) és az RO-s német (Rosenheim) autók tömegét.

Garancián túl olcsóbb a márkaszerviz

Nagy siker a Qashqai: 962 darabbal a teljes magyar piac 7. legkeresettebb modellje volt 2010-ben

Nagy siker a Qashqai: 962 darabbal a teljes magyar piac 7. legkeresettebb modellje volt 2010-ben


Az autókereskedelem nullszaldós működéséhez is 110-120 ezer autó eladására volna szükség, amit jó esetben is csak 2013-ra ér el a piac. “Jelenleg az új gépjárművek 40-50 százalékát Budapesten és környékén adják el, miközben a kereskedések bezárása miatt egyes régiókban több márka sincs jelen. A visszaeséstől leginkább sújtott területek mágnespatkóként ívelnek a Kaposvár-Zalaegerszeg-Sopron-Komárom-Gyöngyös-Eger vonalon egészen Miskolcig.” – mondja Gablini Gábor.

Jártunk olyan szalonban, ahol egy neves, több mint 100 éves márka autói sötétben kuksolnak. Az arculati előírások miatt megkövetelt, speciális lámpák ugyanis rengeteg áramot fogyasztanak, ezért csak akkor gyújtanak világosságot, ha érdeklődő érkezik.

A márkakereskedők túlélése érdekében több importőr hirdetett kedvezményes szervizcsomagokat a garanciaidőn túli autók visszacsábítására a márkaszervizekbe. A Peugeot-nál kimondottan sikeres a Főnix-program, amellyel 6-8 éves autók gazdái is visszatértek a márkaszervizbe, ahol kedvező, rögzített árakon végeztethetik autójuk karbantartását.

Jutányos árakat kínálnak a márkaszervizek a garanciaidőn túli autók tulajdonosainak

A kemény akciók ellenére csökkent FIAT piaci részesedése

A kemény akciók ellenére csökkent FIAT piaci részesedése


A Toyotánál például egy előző generációs Corolla 1,4-hez 19 700 forintba kerül az olajcsere tokkal-vonóval.

2011: kicsit jobb lesz

2011-ben szolidan nőhetnek az értékesítések és újra megjelenhetnek a magánvásárlók. Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója is reméli, hogy túl vagyunk a mélyponton és 2011 már éves szinten 10-15 százalékos növekedést produkál. A GÉMOSZ 60-65 ezer új személyautó és kisáruszállító értékesítésével kalkulál az idei évre, ami összevág azzal a várakozással, hogy a tavalyinál csak jobb év várhat az autókereskedelemre.