100 éve történt


Semmering, 1909. szeptember 19.
A híres emberek akkor is elmaradhatatlan “kellékei” lehettek a tömegeket vonzó eseményeknek. Így a következő évi találkozót bátran lehetett a nevükkel hirdetni.
Az viszont nem teljesen világos számomra, hogy a hírben szereplő rekord mekkora távolság megtételére vonatkozik. Közben vajon mivel múlatta az időt a sok hercegnő és herceg?

“A Schottwientől a Semmeringen lévő János főherceg szállóig terjedő 10 kilométernyi úton ma tartották meg az Osztrák Automobilklub ezidei meetingjét. A jelenlévő között volt István főherceg, Lajos bajor herceg, Erzsébet pármai hercegnő, Ferenc József braganzai herceg, Eisenburg herceg és számos automobilegyesület képviselője. A nap hőse Salzer soffőr volt, aki Dreher Mercedes-kocsiján a rekordot 16 másodperccel megjavította és 7 óra 7 percre redukálta.”

Nagy számban jelentek meg prominens személyek

Nagy számban jelentek meg prominens személyek

Füzesabony, 1910. július 22.
Kíváncsi lennék arra a nagy rohanásra, ami miatt a megbokrosodtak a lovak balesetet okoztak.  Ma már biztosan megmosolyognánk azt a sebességet, amivel a vétkes autós a lovaskocsi mögé érkezett. Bár, lehet, hogy nem is a sebességkülönbség volt az ok, hanem a meglepetés, hogy egy pillanattal korábban még senki nem volt a kocsi közelében.
Viszont a segítségnyújtás elmulasztására nincs mentség.

“Gál Imre, füzesabonyi, 17 éves béres, egy kocsin búzakereszteket szállított a füzesabony-besenyőtelki országúton. A kocsi háta mögött egy automobil jött vad rohanással és az autó pöffögésétől a lovak megijedtek, a kocsit az útmenti kőrakásnak vitték és felfordították. Gál Imre kizuhant a kocsiból, eltörte karját és mindkét lábát, es mellkasa is bezúzódott. A súlyosan sérült bérest haldokolva szállították az egri kórházba. Az automobilban ülők látták a szerencsétlenséget, de nem mentek a béres segítségére. Az automobil tulajdonosát még nem sikerült kinyomozni.”

Vad rohanás okozott balesetet

Vad rohanás okozott balesetet

60 éve történt


Budapest, 1956. október 3.
Az én képzeletemben egy taxitársaság egységes gépkocsiparkkal rendelkezik – legfeljebb két modellből áll. Így biztos lehetek benne, hogy olyan jármű érkezik a hívásomra, amely a jól megszokott kényelmet biztosítja; nincs meglepetés.
De vajon megérkezett-e az 1956-os esztendő végéig a beígért 60 db új autó a Főtaxihoz?

“A Fővárosi Autótaxi Vállalat nemrégen újabb tíz Wartburg típusú személygépkocsival gyarapodott. Ezekkel együtt már mintegy hetven Wartburg kocsi szállítja az utasokat a főváros utcáin.
Az év végéig még húsz Wartburg és negyven Warszava típusú gépkocsi üzembeállítását tervezi a vállalat. Az első Warszavákat rövidesen forgalomba helyezik.”

Új autókat vásárolt a Fővárosi Autótaxi vállalat

Új autókat vásárolt a Fővárosi Autótaxi vállalat

Moszkva, 1956. február 16.
A hatalomtól megrészegült elvtársak még többet akartak a jóból. Érdekes módon ott, és akkor ez nem(csak) a köznép szemét csípte, hanem a legfelsőbb ember ellenállásába ütközött. Jó vezetőhöz méltó módon azonban javaslatot tett egy alternatív, mindenkinek megfelelő megoldásra.
Persze, nagy érvágás lehetett, hogy a tisztviselőknek jogosítványt kellett szerezniük.

“Hruscsovot hetvenhétszer megtapsolták,

Volga M21: a tisztviselők szívesen utaztak volna ilyenben

Volga M21: a tisztviselők szívesen utaztak volna ilyenben

Volga M21: a tisztviselők szívesen utaztak volna ilyenben


nem számítva az ünneplést, ami a beszámoló megkezdését és befejezését kísérte. A szónok három ízben keltett derültséget. Az egyik ilyen alkalom az volt, hogy a szónok helytelenítette, hogy az állami tisztviselők és vállalatvezetők minden áron személyi gépkocsikat akarnak, amit a legtöbb esetben egyáltalán nem indokol a szolgálat szükségessége. Minden ilyen gépkocsira legkevesebb két gépkocsivezető és legalább annyi szerelő esik, ha nem több. Hruscsov leszögezte, hogy ezen feltétlenül változtatni kell és a kocsik igénybevételének szigorú korlátozása szükséges. A hivatalok szolgálatára – fűzte hozzá – külön taxi-garázsokat kell létesíteni, ami pedig a nélkülözhetetlenül szükséges személygépkocsikat illeti, használóiknak meg kell maguknak tanulniuk vezetni…”

20 éve történt


1990. szeptember 20.
Az igazat megvallva, nem emlékeztem rá, hogy 20 évvel ezelőtt is ugyanaz a problémakör foglalkoztatta a környezetvédőket a fővárossal kapcsolatosan, mint napjainkban. Talán azért, mert akkor innen 300 kilométerre éltem, s nem is álmodtam róla, hogy valaha Budapestre költözöm.
Szinte ugyanazokat a megoldásokat javasolták a levegő tisztaságának növelésére – szennyezettségének csökkentésére – 1990-ben is.

“A megalakuló fővárosi önkormányzatnak

A környezetvédők ekkora belvárosi forgalomról álmodoznak

A környezetvédők ekkora belvárosi forgalomról álmodoznak

A környezetvédők ekkora belvárosi forgalomról álmodoznak


gyors intézkedéseket kell tenni a budapesti levegőszennyezés enyhítése érdekében, ezért szükség lenne arra, hogy néhány jelölt a Zöld Pártból is bekerüljön a közgyűlésbe – hangzott el a Magyarországi Zöld Párt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Székely Gábor a párt képviselője elmondta: évenként 400 ezer tonna szennyező anyagot szívnak magukba a főváros lakói, naponta ez fejenként egy kilogrammot jelent. E mennyiség rendkívül veszélyes az emberek egészségére, ezért gyors intézkedésekre van szükség.

Természetesen a tervet készítő szakemberek is tisztában vannak az ország és a főváros anyagi helyzetével. Ezért a rövidtávú programjukba olyan változásokat sürgetnek, amihez minimális anyagi fedezet kellene. Így szükség lenne a forgalom további csendesítésére, ami azt jelenti, hogy a Belváros egy részén jelenleg is érvényes parkolási övezetet jelentősen lehetne növelni. Az e körön belül közlekedő gépkocsiknak pedig kötelezővé kellene tenni a katalizátor beszereltetését, illetve egy komplex szűrőberendezést, ami már kapható hazánkban is.

Így elérhető lenne a légszennyezés jelentős csökkenése. A másik, különösen nagy anyagi áldozatot nem igénylő lépés a forgalomszervezés felülvizsgálata és az ebben rejlő tartalékok kihasználása. Itt elsősorban a személygépkocsi forgalom visszafogása és a tömegközlekedés fejlesztésére van szükség.

A “Parkolj és menj tovább” ne csak jelszó legyen, hanem a feltételek megteremtésével valósággá is váljon. A közép és hosszú távú programokban szerepel a gépkocsi állomány korszerűsítése, fiatalítása, a legszennyezettebb Belváros fűtésének átalakítása a környezeti szempontok szem előtt tartásával, illetőleg alapvető a főváros ipari üzemeinek környezeti szempontok szerinti vizsgálata is.”

1990. május 28.
A román termékek – különösen a Dacia –

Ezt bizony kiröhögtük

Ezt bizony kiröhögtük

Ezt bizony kiröhögtük


könnyen mosolyra fakasztottak bennünket gyerekkorunkban. Finoman szólva sem a minőségükről voltak híresek. Talán lehetett volna javítani a román négykerekűek megítélésén magyarországi összeszerelő-üzem létesítésével. Erről a tervről is most olvastam először. Ez nem valósult meg. Csak a jobb Dacia.

“Stefan Stancu, román külkereskedelmi miniszterhelyettes hétfőn Budapesten sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta: bízik abban, hogy az idei tavaszi BNV-n bemutatott román termékek iránt élénk lesz a magyar partnerek érdeklődése.

Mintegy 3-4 millió rubel értékű vásári szerződésre számítanak, elsősorban szerszámgépeket és traktorokat, valamint mérőműszereket szándékoznak Magyarországon eladni. Előnyösnek ígérkező barterüzletet is kötöttek: 75 Rába-motorért cserébe 80 traktort szállítanak rövidesen Magyarországra.

Több, a vásáron kiállított újdonságot – egyebek közt elektronikai mérőműszereket, berendezéseket – tesztelésre itthagynak az országban, s a vizsgálatok eredményétől függően ezekből is jelentős exportra számítanak.

A román gazdasági szakemberek úgy vélik: magyarországi szerződéseiknek ebben az évben mindenképpen eleget tudnak tenni. Aggodalomra ad azonban okot, hogy például a 28 ezer Dacia személygépkocsiból eddig mindössze 2100, a 4800 ARO terepjáróból 600 érkezett meg, s az alkatrész-utánpótlás is akadozik.

A Dacia személygépkocsik magyarországi összeszereléséről végül is nem született meg a korábban tervezett megállapodás, mert az itt szerelt autók aránytalanul drágák lettek volna. Ugyancsak nem sikerült még megállapodni az Oltcit személyautók magyarországi exportjában sem. A tárgyalások azért akadtak el, mert nem találtak megfelelő magyar áruellentételt az 5 ezer személyautóra…”