Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. A magyar narancshoz hasonló a körgyűrűnk is: kicsit keskeny, kicsit lassan épül és még veszélyes is, de legalább a miénk. Arról nem is beszélve, hogy sokkal inkább kifli, mintsem valódi kör.

A legjobban hiányzó láncszem

Ilyen lesz?

Ilyen lesz?

Ilyen lesz?


Jelenleg a körgyűrű életében a legégetőbb szükség a 4-es út, az M3-as és az M5-ös sztrádaszakasz összekötésére volna, amely tehermentesítené a gyakran túlzsúfolt Hungária körutat. Hamarosan azonban már örülhetünk is neki, hiszen szeptember közepétől újabb 26,5 kilométeres szakaszt kapnak a közlekedők, amelyhez az impozáns Megyeri híd is csatlakozik. Az elkerülő út így 80 kilométeresre dagad. A teljes körhöz szükséges északi ív elkészülésében nem nagyon bízunk, a budai villatulajdonosok minden bizonnyal hatékonyan állnak majd az útjába bármilyen elképzelésnek.

Új technika

Épül

Épül

Épül


A hamarosan átadásra kerülő szakasz a korábbi aszfalt helyett betonburkolatot kap. Állítólag ez hosszabb élettartamú, jobban bírja a nagy forgalmat és kevesebb karbantartást igényel. Legalábbis ezzel van tele a sajtó. Szakemberek szerint már nem ennyire egyértelmű a helyzet, hiszen az egyre jobb minőségű bitumenek révén az aszfalttal is lehet ugyanolyan jó eredményt elérni, mint betonnal. Azért mi reménykedjünk benne, hogy a beton masszívabb lesz és jó ideig nem kell majd útfelújításra számítani a környéken.

Jó lesz nekünk?

Alakul

Alakul

Alakul


Sajnos a Megyeri híd átadása után sem lesz fenékig tejfel a budapesti autós élete. A Margit híd lassan halaszthatatlan felújítása miatt várhatóan jövő januártól el kell búcsúznunk az egyik legforgalmasabb dunai átkelőtől. A Margit híd felújítása előreláthatólag 2008 októberében kezdődik el a forgalom zavarása nélkül végezhető munkákkal, januárban pedig a közúti forgalom lezárása mellett, de a tömegközlekedés fenntartása mellett folytatódik a felújítás.

Bár a városvezetés szerint nem kell a fővárosi közlekedés összeomlásától tartani, de a 2010-ig tartó két év egész biztosan kemény utcai harcokkal fog telni, amelynek legnagyobb tétje a munkába, illetve a hazajutás lesz.

Lehet, hogy elkészül, de jó ideig nem adják majd át a forgalomnak a Megyeri hidat? Okok lapozás után


A Szabadság híd még jó darabig hiányzik majd a csatasorból, – ugyan a villamosközlekedést érintő munkákkal decemberre végeznek – de a gumikerekű közlekedés leghamarabb 2009 májusában indulhat meg, a Fővám téri és a Vámház körúti útépítési munkák befejezése után. Addig csupán az új Megyeri híd próbálja majd enyhíteni a két kiesett dunai átkelő által okozott hiányt.

Holnapi tervek

Szeptemberben velük is egyeztetnek

Szeptemberben velük is egyeztetnek

Szeptemberben velük is egyeztetnek


Megkérdeztük a Városháza Közlekedési Ügyosztályát is, hogy az új útszakasz átadása után kitiltják-e a 12 tonnánál nehezebb kamionokat a Hungária körútról. Egyelőre még semmi konkrétat nem tudtak mondani sem a tiltásról, sem az esetleges behajtási díj mértékéről, hiszen a fuvaros szervezetekkel csak valamikor szeptember közepén ülnek le egyeztetni a témában. Így talán elkerülhető a tavaszi demonstrációhoz hasonló megmozdulás.

Minden borul?

Persze könnyen lehet, hogy minden határidő borul. Emlékeznek még rá, hogy Szigetmonostornak ígértek egy hidat? Nem? Sebaj, már sokan mások is elfelejtették. Most azonban eljött az ő napjuk, hiszen a szigetmonostori önkormányzatnak is rá kell bólintani a híd használatba vételére, és egyelőre nem érzik úgy, hogy ezt feltétlenül meg kellene tenniük.

Impozáns

Impozáns

Impozáns


Érthető is, hiszen a nekik beígért hídnak még a nyomát sem látják. Persze a minisztérium rögtön fűt, fát, kompot, buszt ígért a településnek, akik már óvatosabbak, biztosítékokat is szeretnének, hogy ezúttal valóban megkapják, amit ígérnek nekik. Hasonlóan csalódottak a budakalásziak is, nekik egy meg nem épült elkerülőút van az ígéretlistájukon, így lesz még pár szavuk a híd használatbavételével kapcsolatban. Jelen állás szerint Újpest és Budakalász sem adta ki a használatbavételi engedélyt.

Reménykedjünk benne, hogy hamar megoldódik a helyzet, mert egy elkészült, de a szükséges engedélyek hiányában parlagon heverő híd nem éppen szívderítő dolog.