Idén húszéves az Accademia Lamborghini, az autógyártó oktatási és élményprogramja, amely a felkészültség különböző szintjén álló ügyfelek számára teszi lehetővé, hogy Lamborghiniket vezessenek.

9 fotó

A résztvevők három szinten kaphatnak motorsport-képzést, a kezdőtől a haladóig, illetve van egy téli program, ahol havon és jégen tanulnak meg bánni a nagy teljesítményű sportautókkal a jelentkezők.

A legfelső szint (Mach III) újdonsága, hogy immár valódi versenyautóba is ülhetnek a résztvevők: azt a 620 lóerős Huracán Super Trofeo EVO2-t próbálhatják ki, amelyet a gyári márkakupa számára fejlesztettek ki még 2021-ben.

Lamborghini versenyautót vezetnél? Így teheted meg! 6

A képzés helyszíne az Autodromo Vallelunga Piero Taruffi (röviden Vallelunga), amelyet egyébként a gyár fejlesztési tesztpályaként is használ.

Az első kurzust október végén rendezték meg negyven résztvevővel, miután egyre nagyobb igény mutatkozott arra az Accademia résztvevőinek körében, hogy a képzés ne érjen véget a sportos közúti vezetés fortélyainak elsajátításával.

Lamborghini versenyautót vezetnél? Így teheted meg! 7

Az időzítés aligha volt véletlen: ekkor, azaz 2026 októberében zárta le ötéves pályafutását a Huracán Super Trofeo EVO2, hogy a következő szezontól kezdve átadja a stafétát a Temerario Super Trofeo versenyautónak.

A programban egyébként a Temerariót is vezették, bár nyilván nem versenyváltozatában. Itt jelentős az eltérés, hiszen a versenyautót kizárólag belső égésű motor hajtja, míg a közúti modell hibrid: rendszerteljesítménye 920 lóerő, álló helyzetből 2,7 mp alatt gyorsul 100 km/órára.

Lamborghini versenyautót vezetnél? Így teheted meg! 8

A képzési programra nem csak Lamborghini-tulajdonosok jelentkezhetnek, hanem bárki, aki megfelel az alapvető követelményeknek (életkor, jogosítvány) és hajlandó megfizetni a kurzus díját, amelyről a márkakereskedők vagy a program szervezői adnak tájékoztatást.