Egri leányka

Egri leányka

Egri leányka


Édesapám mesélte, hogy sok éve, amikor Miskolcon felszerelték az első jelzőlámpát, akkor az ott bizony nagy csuda volt. Messze földről jöttek az emberek megnézni az új színfoltot, az útbaigazítások kötelező elemként tartalmazták a “rendőrlámpánál balra/jobbra” mondatrészt. Biztos szükség volt rá, ráadásul az akkori tanácselnök elvtárs bizonyára hatalmas diadalként élte meg, hogy az ő városa olyan nagy és komoly, hogy már ilyenjük is van. Aztán a rendőrlámpa csendben szaporodott, mára minden magára valamit is adó település rendelkezik ilyennel, ha van értelme, ha nincs.

Gyorsan kellett hát keresni egy újabb köztéri objektet, amivel a kisváros kiemelkedhet a “vidéki fertőből” – ez lett a parkolóóra. A mostani tanácsel polgármesterek beteges mániája lett a főváros ilyen irányú majmolása: legyen itt is pénzbedobós izé, attól majd komolyabb lesz a mi kis városunk!

Nyerőgépek

Pénzt!

Pénzt!

Pénzt!


Sok szó esett már a budapesti parkolási dologról (szándékosan nem használom a rend szót!), a vidék eddig megúszta. Pedig ott sincs minden értelmesen átgondolva, ez tisztán látszik. Mert ugye parkolásért két esetben szokás pénzt kérni:

1. Emelt szintű szolgáltatás: mondjuk egy szép, fűtött parkolóház vagy megbízható őrzés.
2. Forgalomszabályozás. Ezt eddig kis hazánkban sokan hangoztatták, de remélem, hogy senki nem gondolja komolyan, hogy ami pl. a Centrum Kft. körül zajlik, az maga a nonprofit forgalomszabályozás.

Tételezzük fel mégis nagyvonalúan, hogy a nagyvárosok közepén (beleértve Budapestet is, haha!) mégiscsak ilyen okból üzemel a fizetősdi. De mi a helyzet akkor azokon a vidéki területeken, ahol szó sincs zsúfolt nagyvárosról? Nyilván ez a legegyszerűbb módja a pénzszerzésnek: terület van, sok száz éve ott hever, és eddig senki nem volt olyan leleményes, hogy a semmiért pénzt szedő dobozokkal tegye tele.

Táblakombináció

Táblakombináció

Táblakombináció


Ha az önkormányzat más módon szeretne pénzhez jutni, pl. normális állapotúra felújítani az óvárost, netán építeni valami látogatásra érdemes dolgot, esetleg szervezni egy tömegeket vonzó rendezvényt, az mind pénzbe kerül, csak a munka van vele. A fizetőparkoláshoz pedig csak egy ügyesen kiírt tender kell, egy kedves gyártó boldogan hozza a kis parkolóórákat, és másnaptól mehet is a biznisz! (Megkockáztatom, hogy rövid távon már maga a parkolóóra-vásárlás sem rossz üzlet, de ez csak az én saját paranoiám…)

Vidéken miért is?

De nézzük csak meg, hogy a két indokoltnak mondható fizettetős esetből melyikkel is van dolgunk egy kistelepülésen? Őrzésről, az utca fűtéséről ugye szó sincs, ezt vessük is el hamar. Forgalomszabályozás? Kit kell távol tartani? Azokat a bolondokat, akik csak úgy maguktól odamennének, csendben leparkolnának az amúgy majdnem töküres utcában, és mindenféle szállodákban, éttermekben, szórakoztató egységekben és múzeumokban költenék a pénzüket? Említenék egy Barcelona nevű kisvárost Spanyolországból, amely persze látnivalókkal sokkal szerényebben van felszerelve, mint pl. Gyöngyös vagy Gödöllő. A belváros közepe természetesen fizetős, de kicsit távolodva, pl. a Guell Park mellett hatalmas ingyenes parkoló áll a turisták rendelkezésére. Ettől aztán nem a lejáró parkolójegy miatt aggódnak, hanem a parkban és a környékén szórják a pénzt múzeum-belépőre, fagyira, műanyag Gaudí-épületekre. Ostoba, élhetetlen népség.

A következő oldalon a sarc nélküli forgalomszabályozás egy szép példája érkezik


Tatai példa

Mint mindenben, ebben is különböző arcátlansági szintekkel találkozhatunk.
Például Tata a legenyhébb eset, sőt kifejezetten üdvözlendő módszert választottak, mondhatnám ez a város a pozitív példa: az óvárosi részen, valamint a központ frekventáltabb parkolóinál 2 órás időkorlátot ír elő a tábla hétköznap, de ingyenesen. Csak így tovább, reméljük, nem őrül meg a városvezetés, és nem nőnek ki itt is a földből az érmenyelő rémek.

Vannak települések, ahol csak a forgalmas(nak gondolt), központi fekvésű területeken szedik a pénzt, de akadnak olyan helyek is (pl. Miskolc), ahol – én kérek elnézést! – kifejezetten pofátlanul sikerült kijelölni a zónahatárokat, hatalmas lakónegyedeket is beleértve. Eddig az egyszerű pénzszerzési kísérletek, jogszabályi környezetbe ágyazva.

Szabad rablás

Gödöllő

Gödöllő

Gödöllő


Egyik személyes kedvencem Gödöllő. Kedves kisváros, a főtér környékén természetesen fizetősdi tombol. Ez már önmagában is a fent leírt kórság maga. De Gödöllőnek van egy szép kincse, a Grassalkowich kastély, amely előtt a parkolóban a hét minden napján (hétvégén is!) szedik a pénzt, hogy aztán az amúgy is meglehetősen borsos belépőjegyért a kasszához fáradhasson a szerencsétlen lúzer látogató. Ez tehát az arcpirító, magyaros levétel tipikus esete, csodálkozom, hogy a belépő megváltása után a múzeumban a WC ingyenes. (Egyik kedves olvasónk jelezte, hogy nemrég ezen is változtattak, így az említett helyiséget csak egy százas, vagy 50 eurócent  megfizetése után lehet igénybe venni.)

A másik tréfás példa Hévíz. Itt kétféle ember van: a turista és aki a turistákból él. Az utóbbi ott is lakik, tehát vagy beáll a kertbe, vagy van lakossági matricája, neki tehát mindegy. De a fennmaradó tömeg kizárólag egy célból érkezik: szállodákban, wellnessegységekben, fürdőben, étteremben történő pénzszórás kedvéért. Ehhez képest egész Hévíz egy nagy fizetőövezet. Itt kit kell elűzni? A német turistát? A magyarokat, akik pl. épp Budapestről menekülnek egy nyugodt(nak tűnő) vidéki kisvárosba?

Baksis, vagy sarc?

Itt is kell?

Itt is kell?

Itt is kell?


Egyiptomban a repülőről leszállva azonnal fél tucat ember ugrik a gyanútlan vendégre, hogy taxiért, csomaghordásért, WC-ben papírtörölköző átnyújtásáért baksist (=borravaló, vagy inkább alamizsna) kéregessen. Két fontos különbség van az egyiptomi baksisharcos és a magyar valóság között: a baksisért kapunk valami szolgáltatásfélét, még ha nem is túl értékeset. Továbbá Egyiptom állítólag egy szegény ország, mi pedig egy uniós tagállam vagyunk, dübörgő gazdasággal.
Ha egy szóban kellene összefoglalnom, akkor a “szánalmas” jutna eszembe először.