A horvát affér 1

A horvát affér

Megint este van, mostanra túl vagyok az agyvérzés közeli helyzeten. Este fél 10-kor még mindig Horvátországban autózunk, pedig reggel még úgy volt, hogy 7 körül medencés buli lesz a zalakarosi szálláson. Ráadásul még egy checkpoint is hátra van valahol.

Úgy kezdődött a dolog, hogy reggel útra keltünk Sopronból, és a szelestei kastélyszálló parkjában feleslegesen elvesztegetett 1 óra után Ljubljana felé indultunk. Akkor még jó kedvvel és nagy lendülettel. Ebből mostanra nem sok maradt.

Garmin néni – a navigációs rendszerünk – azt mondta, hogy a legrövidebb út keresztül megy – kb. 10 km hosszan – Horvátországon, majd onnan jön vissza Szlovéniába. Utóbbi nemzettség határőrei derekasan végzik a dolgukat, amit lehet kötözködés nélkül is csinálni.

Na, a horvátok nem ilyenek! A 10 perces útszakaszt nagyjából 30 perc ellenőrzéssel fűszerezte déli szomszédunk első védvonala. Az első belépésnél azonnal félreállítottak, majd a forgalmi, a jogosítvány, és az útlevél hosszas elemzése után meg kellett mutatom a csomagban található büdös zoknitól kezdve a laptopig minden egyebet.

10 perc autózás után a kilépésnél újból ellenőrizték a papírjainkat és még mindig rendben voltak. Szlovéniában amúgy nagyon tökös autósok rohangálnak az autópályán, nem egyszer konvojban, 180-nal haladnak az úton. Gyorsan el is értünk Ljubljanába, ahonnan Rijekába indultunk.

A határon megint kiszúrták felmatricázott autónkat. Elkövettük azt a hibát, hogy igazat mondtunk, és bevallottunk két műanyag kanna benzint a csomagtartóban, amiről kiderült, hogy tilos bevinni az országba.

Nemhogy nem tudták megmutatni az erről szóló írást, de később elmondta az antipatikus határőr, hogy csak horvát nyelven van rögzítve. Azt mondta, hogy ő azért van itt, hogy ezt elmondja, majd hozzátette: I’am the law – azaz “Én vagyok a törvény”. Erre hirtelen semmi frappánsat nem tudtam reagálni, csak nevetni kezdtem.

Biztosítottam arról, hogy nem itatjuk fel kenyérbéllel, sőt meg sem isszuk a benzint, miután a hús és tojás behozatal tilalmára terelte a szót. Végül nem kerülhettük el a betöltést frissen tankolt autónkba, illetve egy másik versenyzőjébe. Sőt, még sikerült egy csomagátvizsgálást is kiprovokálni, majd mintegy fél óra indulhattunk is tovább.

Ehhez képest itthon pozitív meglepetés ért bennünket. Az út szélén leállva, megállt előttünk egy határőrség feliratú autó, és abszolút jóindulattal érdeklődni kezdtek a versenyről, majd még a rejtvény megoldásában is segítettek. Szerintünk így kellene viselkedni mindenhol a szerveknek.

A medencés szuperbuliból inkább egy laza, zenére fürdőzős vízilabda játék kezdett kialakulni, és megtudtuk, hogy valakinek még az alvázszámát is ellenőrizték a horvátok. A korábbi autós üldözéses jelenetről kiderült, hogy kacsa, egy matricás, de nem versenyző autó volt a ludas.

Kiderült viszont, hogy volt egy apróbb baleset. Egy A6-os az árokba esett, de a résztvevők másik autóval itt vannak a mezőnyben. Egy autó műszaki hiba miatt kényszerült feladni, egyet pedig a sofőr javított meg a hivatalos márkaszervizben, ahol leszerelték a: “nincs alkatrész” dumával. Ma folytatódik a rali, ez lesz az utolsó nap.