A beszámoló szerint a román állampolgárságú sofőr 2024. január 6-án reggel az M5-ös autópályán Szeged irányába borús, esős időben közlekedett személyautójával és a hozzá kapcsolt utánfutóval. Azonban a vádlott vezetés közben fáradtsága miatt elaludt, ezért a járműszerelvénnyel letért az útról, szalagkorlátnak ütközött és felborult.
A balesetben egy utas a kórházba szállítást követően életét vesztette. További három utasa súlyos, életveszélyes, míg a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügyészség szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott nem volt biztonságos vezetésére képes állapotban.
A jármű vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
A felmérések szerint az autópályán bekövetkezett balesetek negyede figyelemvesztésből és elalvásból ered. Ezért látunk a teljesen belátható egyenes szakaszon árokba borult autókat, kamionokat. Az alvást nehéz megkerülni, mert az alváshiány pszichotikus állapotot idéz elő, amelyben az agy működése teljesen megváltozik. Egyszerűbb esetekben nyugtalanságot, durvábbakban akár hallucinációt is eredményezhet. Gondolataink lassabban peregnek, figyelmünk és a koncentrációkészség csökken, fészkelődünk, nyújtózkodunk, ásítunk.
A fáradtság egyik jele az agy „kikapcsolása”. Ha úgy autóztál kilométereket, hogy hirtelen visszagondolva nem emlékszel egyetlen épületre, autóra vagy akár sebességváltásra sem, akkor már érdemes megállni. Állj meg akkor is, ha elbambultál: üresen nézel magad elé, mielőtt felocsúdsz, hogy az elmúlt percekben nem is voltál jelen tudatosan a forgalomban.

