Egy Aston Martin szalon egyébként is különleges az ott kiállított autók miatt, de jelenleg a budapesti kirendeltség a szokásosnál is magasabb szintre emeli az autórajongók pulzusát.  Három  olyan különleges modell állt egyszerre bent, amelyek egyenként is nagyon ritkák. 

Januárban érkezett meg egyszerre három magyarországi vevőnek is a korábban megrendelt  Aston Martin Valhallamodellje. Az autókat az elérhető legprofesszionálisabb módon zárt teherautóban hozták hazánkba.  A napokban készült el a szupersportautók forgalomba helyezése, és most fogják átadni a tulajdonosoknak.

A vevők nem most ismerkedtek a márkával, mindhármuknak már volt korábban (vagy van) Aston Martinja.

Galéria

9 fotó

Az autókat jóval korábban rendelték meg: volt, aki 4 éve, és volt, aki másfél éve. Az előleg minden esetben 175 ezer euró volt, ez átszámítva 65 millió forint. A gyártás pontos kezdése előtt pedig újabb 175 ezer eurót kellett kicsengetni, második foglaló gyanánt.  A második részlet előtt még vissza lehetett volna lépni a vásárlástól, és akkor az első előleget visszakapja a vásárló, a másodikat pedig egyértelműen nem kellett volna befizetni. A két összeg befizetés után már nincs visszaút. Már ha valaki egyáltalán lemondana egy ilyen különlegességről. 

A képeken látható autók ára 1,4-1,5 millió euró/darab (kb. 560 millió forint).

Van, amelyiket a budapesti szalonban konfigurálták, és van, amelyiket Nagy-Britanniában, az Aston Martin központjában. Külön vezetési képzés nincs az autókhoz, de egy évben van három versenypályás lehetőség, ahová csak a márka csúcskategóriás autóinak tulajdonosait invitálják meg. Ott instruktorok, mérnökök segítenek az ügyfeleknek a fejlődésben, többek között a Le Castellet és spielbergi versenypályán is adott a lehetőség a száguldásra. 

A hazai importőr azt is elárulta, hogy az ügyfeleknek tudnak szervezni a Hungaroringre is eseményt, ahol külföldi, gyári pilóták segítenek a Valhalla-tulajdonosoknak kiautózni a különleges autó képességeit. Erre szükség is lehet, hiszen itt valódi fenevadról van szó.

Hiperritka autók érkeztek Magyarországra 6

Fotó: Mosoni Péter

A 4,0 literes, V8-as belső égésű motorral (828 LE), valamint három villanymotorral szerelt, 1079 lóerős rendszerteljesítményű plug-in hibrid járgány elvben 2,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, és 350-nél is csak az elektronikus szabályozás szab határt a száguldásának.

Az autó alapját új fejlesztésű, szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült monocoque váz adja.  A karosszériaelemek jelentős része szintén karbonból készül, minimalizálva a tömeget és optimalizálva a súlyelosztást.

Hiperritka autók érkeztek Magyarországra 7

Fotó: Mosoni Péter

A Valhalla aktív aerodinamikai rendszere a motorsportból merít. Az első splitter, a padlólemez Venturi-csatornái és a hátsó szárny összehangoltan működnek, a leszorítóerőt az aktuális üzemállapothoz igazítva. A mozgatható hátsó szárny nemcsak a leszorítóerőt/ légellenállást szabályozza, hanem légfékként is funkcionál. 

A felfüggesztés elöl push-rod rendszerű, amelyet közvetlenül a Forma-1 technológiája inspirált. A belső elrendezésű rugóstagok és lengéscsillapítók javítják az áramlást a karosszéria körül, miközben precíz hangolhatóságot tesznek lehetővé. Az adaptív lengéscsillapítók elektronikusan vezéreltek, több vezetési módhoz igazíthatók.

Hiperritka autók érkeztek Magyarországra 8

Fotó: Mosoni Péter

A fékrendszer karbon-kerámia tárcsákat alkalmaz, amelyek nagy hőterhelés mellett is stabil teljesítményt nyújtanak és jelentős tömegcsökkentést eredményeznek a rugózatlan tömegben.

Az utastér minimalista, de technikailag kifinomult: a karbon ülésstruktúrák közvetlenül a monocoque-hoz rögzülnek, míg a pedálok állíthatók, így a vezetői pozíció versenyautós jellegű. A Valhalla így nemcsak erőforrásában, hanem szerkezeti és aerodinamikai megoldásaiban is a legmodernebb szupersportautó-technológiát képviseli.

Nem ez a három darab Aston Martin Valhalla kerül csupán Magyarországra, további kettő érkezik még, és van esély még egy további darab megszerzésére.

De volt nemrég egy másik különlegesség is, amit itthon vásároltak: