A hatóságok tájékoztatása szerint a térfigyelő kamerák felvétele alapján a feltételezett elkövető 2025. december 28-án hajnalban, 2 és 3 óra között haladt végig Pécsen, az Apáca utcában, ahol egymás után több parkoló járműbe is belekötött, szó szerint. Az eddigi adatok szerint összesen kilenc autót rongált meg.

A nő ezután a Szent István tér irányába ment tovább, majd a Barbakán tér felé távozott a helyszínről. A rongálásokkal okozott kár meghaladja az 500 ezer forintot.

A kamerafelvételek alapján az elkövető mozgása és viselkedése zavartnak tűnt. Ez azonban jelenleg nem minősül hivatalosan megállapított ténynek, ugyanis a tettest még nem sikerült azonosítani.

A rendőrség várja azok jelentkezését, akik az esettel kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek.

a videó a hirdetés után indul