A 2023-ban bemutatott Peugeot Inception tanulmányautó számos izgalmas részlete közül a steer-by-wire (azaz a kerekek irányát mechanikus kapcsolat nélkül, digitális parancsokkal módosító) kormány volt a leginkább lenyűgöző: egy téglatest alakú kezelőszerv, amely egyszerre szolgál az autó irányítására, a fedélzeti funkciók vezérlésére, valamint az infotainment és menetadatok megjelenítésére.

A Peugeot már akkor megmondta, hogy előbb vagy utóbb gyártásba veszi a technológiát. Nem állítjuk, hogy ez a pillanat most jött el, mindenesetre a Polygon tanulmányautón visszatér a Hypersquare, és ezúttal remélhetőleg érdemi információt is kapunk a technológiáról.

A november 11-re időzített nagy leleplezés (amelyet a Fortnite videójáték virtuális világában fognak megtartani) előtt is van ugyanakkor miről beszélni a Polygon kapcsán: erősen valószínű ugyanis, hogy a következő generációs Peugeot 208 (vagy akárhogy nevezik is majd) előfutárát tisztelhetjük benne.

Készülj: ilyenek lehetnek a Peugeot-k a jövőben! 1

A márka új kisautója egy év múlva kerülhet piacra, ami egyben azt is jelenti, hogy a Polygon koncepción nem fognak sokat változtatni. Teljesen új útra tereli tehát a márka arculatát a cég: visszatér a hiperpraktikus egyterű kialakítás, ami szellős térérzetet és jó helykihasználást tesz majd lehetővé, ugyanakkor elképzelhető, hogy a sportos, dinamikus autók kedvelői számára túlságosan is praktikus lesz ez a megoldás. Vélhetően az ő kedvükért egy ideig még gyártásban marad a jelenlegi 208-as.

Az új Peugeot 208 (maradjunk ennél az elnevezésnél) elsőként alkalmazza majd az STLA Small padlólemezt, amely nagyobb testvéreihez hasonlóan a hibrid és tisztán elektromos hajtásláncokat egyaránt támogatja majd. Ez azonban nem garancia arra, hogy a Peugeot kisautója ezeket mind kínálni fogja: jelenleg úgy tűnik, bevezetésekor kizárólag villanymotoros kivitelben lesz elérhető.