Ugye emlékszünk még az Apple autós projektjére, a nagy dérrel-dúrral bejelentett tervre, amiből végül nem lett semmi? Nos, amíg Cupertino a prezentációkat rajzolgatta, egy másik telefongyártó, a Xiaomi csendben, pár év leforgása alatt tényleg megcsinálta. És nem is akármilyen villanyautót tettek le az asztalra.
Mit tud a kínai csúcsmodell, a Tesla kínálatának királya ellen? Egy gyorsulási versenyen mindenre fény derül!
A Xiaomi a nyers erőt veti be: az SU7 Ultra 1548 lóerőt és 1770 Nm nyomatékot állít csatasorba. Ez több mint másfélszeres erőfölény a Tesla Model S Plaid három motorral elért 1020 lóerejéhez képest. A mérlegen a Tesla szerepel jobban 2190 kilogrammot nyom, míg kínai ellenlábasa 2360 kilót tud felmutatni.




És most jön a csavar, ami igazán fájhat Elon Musknak: az ára. Kínában ez a szörnyeteg félmillió jüanba, átszámítva körülbelül 24 millió forintba kerül. Ez kevesebb, mint a fele egy Model S Plaid árának. Brutális erő, feleannyiért. De mit ér a nyers izom a kifinomult technikával szemben?
A versenypályán rögtön látszik, hogy a Tesla nem ma kezdte az ipart. A rajtokat rendre a Plaid kapja el jobban. A kifinomultabb, ezredmásodpercre hangolt elektronika és a mérnökök többéves tapasztalata itt azonnal megmutatkozik.
A Xiaomi egy pillanatra megtorpan, de amint tapadást találnak a kerekek, kezdi ledolgozni a hátrányát, és végül fej-fej mellett érnek célba szinte minden futamon.
Viszont van egy másik terület, ahol a Tesla már a futamok alatt mutatja előnyét: a Plaid újra és újra, körökön át képes hozni a csúcsteljesítményt, míg a Xiaomi négy keményebb futam után visszavesz, hogy védje a technikát.
Végül lehűtik, kicsit pihentetik, és a Xiaomi ötödik alkalommal visszavág: a végeredmény 9,3 másodperc a 9,5 ellenében a Xiaomi javára.
Viszont amikor áttérnek a gördülő rajtos futamokra, akkor a Xiaomi egyértelműen jobb, amikor nem kell álló helyzetből aszfaltra vinni a temérdek erőt, akkor a Xiaomi erőfölénye nyilvánvalóvá válik.
A Xiaomi győzelme nem tiszta kiütés, de egyértelmű jelzés: a Teslának komolyan kell vennie az új kihívókat, főleg ha ilyen árkülönbséggel kínálják őket.
