Kalocsa belterületéről, egy lakótelep parkolójából elvittek egy 2001-es, fehér Suzuki Swiftet augusztus 8-án. A Készenléti Rendőrség kiskunhalasi járőrei ugyanekkor autójukkal épp Kecskemétre tartottak, amikor az ügyeleti rádióforgalmazásban hallották az esetet – derül ki a rendőrség beszámolójából. 

Az 53-as főúton, Soltvadkert-Selymesnél jártak, amikor a Kiskert-dűlőnél lévő élelmiszerbolt előtt feltűnt nekik a pár perccel korábban ismertetett autó. Mind a típusa, mind a színe, mind a rendszáma stimmelt.

Megálltak, majd igazoltatták a kocsi mellett álló férfit. Mint kiderült, ő utas volt, a sofőr épp a boltban vásárolt a másik utassal. A bolt biztonsági kamerája rögzítette, hogy ki ült a volán mögött, ráadásul az utasok is megerősítették ezt egybehangzóan, a 30 éves keceli férfinak nem volt mit tagadnia.

Állítása szerint egy ismerősétől kapta kölcsön az autót, de azt semmivel nem tudta igazolni. Az is kiderült, jogosítványának orvosi érvényessége még 2023 decemberében lejárt, ebből kifolyólag nem vezethetett volna.

A járőrök mind a három férfit beszállították a Kalocsai Rendőrkapitányságra, ahol a két utast tanúként hallgatták ki, míg a sofőrt jármű önkényes elvételével gyanúsították meg. Ezenkívül szabálysértés miatt is eljárás indult ellene a lejárt vezetői engedély miatt.

A kalocsai helyszínelők szemlét tartottak az önkényesen elvitt autónál, majd visszaadták jogos tulajdonosának.

Ismered a Mi autónk, az esztergomi Suzuki történetét? A Vezess összefoglalta: