Több mint 22 ezer gyorshajtóra vetette ki hálóját a hazai rendőrség egy hét leforgása alatt augusztus 4. és 10. között. Az akciót a ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) keretén belül hajtották végre – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Az ellenőrzés során 22 487 gyorshajtót szűrtek ki, egy kisbusz rendszámtáblája mögött tiltott lézerblokkolót találtak a rendőrök, illetve egy lopott sportautót is sikerült visszajuttatnia a hatóságoknak az eredeti gazdájához.
A rendőrség közleményének végén az alábbi mondat olvasható: “A gyorshajtás továbbra is az egyik legfőbb baleseti ok” – ami ellen úgy tűnik, továbbra is kizárólag traffipaxokkal veszik fel a versenyt, amelyek évről évre rekordösszeget hajtanak be az autósoktól.
A rendőrség 2024-ben 38 milliárd forintnyi gyorshajtási bírságot osztott ki, míg egy évvel korábban ez az összeg 26,19 milliárd volt – árulta el kérdésünkre korábban az ORFK.
Mit lehetne még tenni a traffipaxozáson kívül a gyorshajtások visszaszorítása érdekében?
- Átlagsebesség-mérés az autópályákon, a fel- és lehajtástól számítva
- Sokkal magasabb összegű pénzbírság, mert a jelenlegi úgy tűnik, nem elrettentő
- Jogosítvány ideiglenes bevonása, drasztikus gyorshajtásnál a jogosítvány végleges elvétele (Ausztriában bevált)
- Az autó lefoglalása ideiglenesen vagy végleg (Ausztriában ez is bevált)
Szóval vannak még eszközök, amelyekhez folyamodhatnának a hatóságok, ha valóban vissza szeretnék szorítani a gyorshajtások számát.
