Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2025. augusztus 10-én délelőtt a 87-es főúton, Vasszécseny közelében – írja beszámolójában a 112press. Amely egy hagyományos baleset leírása lehetne, de ez a mostani más.

Kám irányába tartott egy Volkswagen Passat, ami áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol szemből egy nyaralásból hazatérő család Audija érkezett. Utóbbi, azaz a vétlen sofőr jobbra, az árok felé kormányozta a járművét, hogy elkerülje a frontális ütközést, így a két autó érintőlegesen ütközött.

Mint a lap a vétkes sofőrtől megtudta, menet közben az utólag beépített hangszóróból zavaró, szinte elviselhetetlen zaj hallatszott. Mivel a rendszert a gyújtással kötötték össze, így a médialejátszó lehalkítása vagy kikapcsolása nem oldotta meg a problémát. A sofőr nem akart megállni az út szélén, mert tartott attól, hogy egy másik jármű nekiütközik. Ezért úgy döntött, hogy menet közben leállítja, majd újra beindítja a motort.

Tudod, mi történik, ha menet közben leállítod a motort? 1

Fotó: 112press.hu

Az indítókulcs elfordításakor azonban nemcsak a motor állt le, hanem a szervorásegítés is lecsökkent, majd bekapcsolt a kormányzár, amitől az autó azonnal irányíthatatlanná vált. Ekkor ütközött a szemből érkező autónak.

Az Audi összes légzsákja kinyílt és a gépkocsi átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahonnan a sofőr vissza tudta kormányozni az autót a saját sávjába. A vétlen sofőr feleségét és 10 éven aluli kislányát a mentők kivizsgálásra kórházba szállították, a légzsákok okoztak náluk horzsolásos sérüléseket.

Az eset tanulságos lehet azoknak, akiknek esetleg eszébe jutott kipróbálni, hogy mi történik akkor, ha menet közben állítják le a gépkocsi motorját.

És azt tudod, mi történik, ha menet közben húzod be az elektromos kéziféket?