Egy hónappal a sokat ígérő előzetes után bemutatta megújult márkakupa-versenyautóját a Porsche. A 911 Cup nevéből eltűnt a GT címke, ezt mostantól csak a többmárkás szériákra gyártott versenyautókon alkalmazza a vállalat.

10 fotó

A műszaki tartalmat ez nem befolyásolja, a megjelenés és a főbb műszaki komponensek terén egyaránt a 911 GT3-ra támaszkodik az autó, az orrkialakítás terén éppúgy, mint a négyliteres szívómotorban.

A karosszériaelemek fejlesztésénél és gyártásánál az egyszerűség és a költséghatékonyság volt a két vezérmotívum. Az első légterelőperem három részből áll, ami egyszerűbbé teszi a sérült elem cseréjét, a nappali fény pedig eltűnt, így eleve nincs, ami sérüljön, ráadásul korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy ez az elem ütközéskor károsíthatta a hűtőt.

Szemétből készül, tele van ötlettel ez a Porsche 6

A hűtőt magát is hátrébb helyezték, így az első fékekhez, amelyeket vastagabb (32 helyett 35 mm) tárcsákkal szerelnek, közvetlenül vezethették el a hűtőlevegőt. Az új generációs Bosch ABS hibajelet küld, ha szivárog bármelyik fékkör, a fékrendszert alkalmasabbá tették a hosszú távú versenyekre, minden komponensének megnövelték a szervizintervallumát.

A kerékdobok szellőzőnyílásai a felhajtóerőt csökkentik, a padlóburkolat teljesen sík, aminek hatására sokkal kezesebben fordul az autó. Hátul módosított felfogatás segíti a nagy méretű szárny beállítását.

Szemétből készül, tele van ötlettel ez a Porsche 7

A karosszériaelemeket gyártási hulladékból és egyéb forrásokból visszanyert szénszálas kompozit anyagból készítik, természetes alapanyagú műgyanta alkalmazásával.

Ez nemcsak jól hangzik a fenntarthatóságra nagy hangsúlyt fektető világban, de olcsóbbá is teszi a csereidomok gyártását.

Ütközéstől ütközésig többet forog a kormány, szűkebb körön fordul az autó, a módosított kormánymű ráadásul a túlkormányzottságkor szükséges ellenkormányzásban is segít.

Szemétből készül, tele van ötlettel ez a Porsche 8

A motor 10 lóerővel nagyobb: 520 lóerő csúcsteljesítményre képes, a fojtószelepek átdolgozása lehetővé tette szűkítő beépítését, ami pedig előrevetíti annak az opcióját, hogy más bajnokságokban is versenyezhessen a 911 Cup. Kipufogórendszerből háromfélét kínál a Porsche, amelyeket a helyi zajkorlátozások és egyéb előírások függvényében lehet cserélni. A motor üzemideje maradt 100 óra, mint eddig.

A szinteres tengelykapcsoló tartósabb kialakítást kapott, így rajtnál magasabb fordulatszámon indulhat az autó. Újdonság, hogy lefulladást követően automatikusan újraindul a motor – mint ahogy az is, hogy a bokszutcába beállva magától leáll. A korábbi vészvillogó helyett stroboszkóp figyelmezteti az esetleges problémákra a mögöttes forgalmat.

Szemétből készül, tele van ötlettel ez a Porsche 9

A pilótafülkében új a kormánykerék, és módosították a rajta sorakozó tárcsákat és gombokat. Átdolgozták a középkonzoli kapcsolósort, a kijelzőn keresztül egy sor olyan paraméter módosítható, amihez korábban számítógépet kellett csatlakoztatni az autóra.

Az ajtónyílásba beépített merevítőidom párnázatot kapott, hogy hatékonyabban védje a pilóta karját, lábát.

Az abroncsnyomás-felügyeleti rendszer immár nemcsak a nyomást, de az abroncsok hőmérsékletét is megmutatja, a köridőmérésre a korábbi infravörös rendszer helyett továbbfejlesztett GPS-es vevő szolgál, a fedélzeti tűzoltórendszer-működtető 9 V-os elemének a töltöttségét pedig új ellenőrző rendszer felügyeli.

Alább rövid videón tekintheted meg az új 911 Cup versenyautót:

a videó a hirdetés után indul
 

Nem csak versenyautóit fejleszti a Porsche; alább az új generációs Cayenne-ről olvashatsz előzetes információkat: