Horváth István az 1970-es évek végén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy állítása szerint sikerült egy hagyományos autót vízzel „hajtania”. A magyar-ausztrál mérnök által átalakított 1974-es Ford Fairlane V8-as motorját úgy tervezte, hogy vízből nyert hidrogént használjon üzemanyagként. Az ígéret meseszerű volt: egy liter vízzel száz kilométeres hatótáv!
Erre rákapott a korabeli sajtó, legyen szó akár a külföldi, akár a magyar újságírókról. A vízzel hajtott autó ötlete abban az időben különösen vonzó volt az olajválságok árnyékában, és Horváth találmánya rövid időre komoly médiafigyelmet kapott. A hazai visszhangot, a találmányról szóló, annak ígéreteit tudományos ellenőrzés nélkül átvevő korabeli cikkeket az Arcanum Újságok archívuma alapján idézzük meg.
Beindult a V8-as, víz távozott a kipufogón
1979 júniusában látványos sajtóbemutatót szerveztek Brisbane-ben Horváth hidrogénmeghajtású autójának népszerűsítésére. A hazai sajtóban is beszámoltak több helyen erről az eseményről, érdekes olvasni, hogy a Figyelő 1991-ben már milyen módon számolt be a bemutatóról.
“Ez volt a Horváth István-féle hidrogénmotor első ausztráliai hivatalos bemutatója. Az eseményről napokig írtak, beszéltek az ausztrál lapok, rádiók és tévék. A bemutatót a magyar származású feltaláló azzal kezdte, hogy kinyitotta a kocsi csomagtartóját és egy műanyag edényből jó háromliternyi vizet töltött egy kisebb tartályba.
Horváth István saját műhelyében Ausztráliában 1979-ben. (Fotó: rederick Thomas Murray/Fairfax Media via Getty Images).
Beült a kormány mögé, elfordította az indítókulcsot, a motor halk, jellegzetes sípoló hanggal beindult, majd a kipufogócső végén enyhe gőzfelhő gomolygott és néhány csepp víz jelent meg a cső szélén. A naptár ekkor 1980. július 14-ét mutatott. A kocsi egy liter vizet fogyaszt 100 kilométerre.” – Figyelő, 1991. október-december (35. évfolyam, 40-52. szám)
Nálunk csoda, Ausztráliában intő példa
Akkoriban nehéz volt hiteles információkhoz jutni, nem volt elérhető például az a helyszínen készített tévériport, ami kissé másként mutatja be a valóságot. A korabeli angol cikkekből és a felvételből kiderül, hogy a bemutatón személyesen részt vett Sir Joh Bjelke-Petersen, Queensland állam akkori miniszterelnöke, aki demonstratívan egy vödör vizet töltött az átalakított Ford tankjába a nyilvánosság előtt.
Az indítókulcs azonban rejtélyes módon eltűnt. Horváth szerelője a riport szerint elhagyta a helyszínt és a kulcsot is magával vitte. Így az autó beindítására csak egy nappal később került sor. A motor beindult, a csomagtér tartalma azonban titok maradt, azt nem engedte senkinek sem megnézni a feltaláló.
A rejtélyes szerkezet működését egyfajta nukleáris reakcióként írta le Horváth István, aminek működőképességét már a tévériport során cáfolta egy helyi tudós.
A magyar sajtóhoz ezek az apró részletek nem jutottak el, több újság is lelkesen számolt be a felfedezésről. Az Autó-Motor részletesen írta le az elképzelt működést:
„A találmány alapját szolgáló berendezés menet közben a vízből hidrogént fejleszt, a gázt egy mini reaktorban ionizálja, ezt követően a motor robbanóterében magfúzió jön létre, ami a megfelelő hajtóenergiát biztosítja” — írja a találmány hivatalos leírásának bevezetője. A Horváth-féle motor eddig 1600 órán át futott, mintegy 80 ezer km-nek megfelelő úton. Ha kinyitjuk a motorházat, első pillantásra kiderül, hogy hiányzik a porlasztó és az üzemanyag-szivattyú, de ugyanakkor más, ismeretlen célú szerkezetek kaptak helyet a Ford Fairlane motorja mellett.
Például a benzintank átalakult víztartállyá, továbbá látható egy kis hidrogéngázpalack, a gázelőállító konverter és a leglényegesebb, a mini „reaktor”. Azonkívül még számos elektronikus vezérlésű szelep, érzékelőfej gondoskodik a kocsi biztonságos üzeméről.
A „reaktor” egy 25 cm átmérőjű és magasságú acéledény. Ebben történik a hidrogéngáz részleges átalakítása, mielőtt az belekerül a motor hengerébe. A reaktorban a gáz erős mágneses téren és sugárfüggönyön halad keresztül, aminek hatására a hidrogén plazmaállapotúvá válik. (Ionizált állapotban így alkalmas a további atomszerkezeti változásra.)
A hidrogén innen a keverőszerkezetbe jut, itt veszi fel a levegőből az égéshez szükséges oxigént. Ennek vezérlése elektronikus úton történik, a motor terhelésének és fordulatszámának megfelelően.
Műszaki rajzot is közölt az Autó-Motor 1981-ben
A hengerbe kerülő gáz-levegő keverékben a speciális gyújtógyertya megindítja a részleges atomreakciót, befejezve a reaktorban elindított folyamatot. A hengerben a kémiai égés vet véget a folyamatnak, mielőtt az energiafelszabadítás nem kívánatos, veszélyes méreteket öltene.
A reaktorhoz tartozik egy elektronikus berendezés is, amely a folyamatos üzemhez szükséges 40 ezer voltos áramot előállítja. A reaktorral a feltaláló a hidrogén tulajdonságait változtatta meg úgy, hogy az kezelhetőbb legyen, mint az eddigi gázüzemű motoroknál a hidrogén és levegő alkotta úgynevezett durranógáz.
Nagyszerűsége az eljárásnak az, hogy a hidrogén könnyebb kezelhetősége érdekében átalakítja a hidrogénatom szerkezetét alacsony hőmérsékleten. A hidrogén elégetésének fő mellékterméke a túlhevített gőz.
Hogy mennyire nem műszaki kacsa az új rendszerű hidrogénautóról szóló hír, bizonyítja, hogy a kőolajban érdekelt kereskedelmi körök már fantasztikus összegeket kínáltak fel a találmány megvásárlására. Lehet, hogy itt is megvalósulnak Verne Gyula bölcs előrelátásai, mint sok minden másban.” – Autó-Motor, 1981. július-december (34. évfolyam, 13-24. szám)
Mr. Bjelke Peterson, Queensland miniszterelnöke lelkes volt a találmánnyal kapcsolatban. Ha bizonyítottan működőképes lett volna a koncepció, akkor helyi befektetők komoly anyagi hátteret biztosítottak volna a gyártási jogokért cserébe. Fotó: Kenneth Stevens/Fairfax Media via Getty Images
Sokan láttak benne fantáziát
Nem lehet állítani, hogy a központilag jóváhagyott, cenzúrázott hazai sajtó sajátja volt az optimista hangulatú beszámoló. A kifejezetten kivándorlóknak, emigránsoknak szóló Amerikai-Kanadai Magyar Élet is hasonlókat írt 1981-ben:
“A Horváth-féle hidrogénatom motor már több ezer üzemórát futott és a műszerek letróberendezése végig feljegyezte az üzemeltetés műszaki adatait. A műszerek minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy nemcsak közönséges gázrobbanás történik, hanem szabályozott magreakció is.
Szaknyelven: nem csak kémiai reakció, hanem szabályozott részleges magegyesülés. Horváth István találmányát 52 államban szabadalmaztatta. A szabadalom nem csupán a szabályozott részleges magegyesülésre vonatkozik, hanem több felszerelésre, amiket fel kell találni.
Horváth István úgy számítja, hogy az ő találmányával felszerelt első gépkocsik kb. 18 hónap múlva kerülnek közúti forgalomba, és megjelennek mindenütt a világon. Ami a legnagyszerűbb az új eljárásban, az az, hogy az üzemanyag vízből állítható elő, tehát olyan anyagból, melyből minden országnak egyaránt van bőségesen.
És mi több – Horváth István hangsúlyozza, hogy találmányának a hasznossága nem korlátozódik csak a gépjárművekre. Úgy látja a jövőt, hogy a hidrogén lesz minden energia forrása, az erőművektől a repülőgépekig, és az űrkutatástól kezdve mindenütt, ahol hőt használnak.” – Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1981. január (23. évfolyam, 1-4. szám)
Sok szakértő azonban már a bemutató idején is erősen kételkedett. Fizikusok rámutattak, hogy a hidrogén magfúziója általában több tízmillió fokos hőmérsékletet igényel – ami teljességgel irreális egy autó motorblokkjában.
Valójában a legtöbb szakértő úgy vélte, hogy Horváth valamilyen rejtett módon hidrogént tankolt a kocsiba, például elektrolízissel előállítva vagy palackból adagolva – lényegében egy korai hidrogénüzemű belső égésű motor lehetett a találmánya.
Kritikus hangok
Az ausztrál sajtó pedig élesen eltérő szemszögből mutatta be a hidrogénes csodakocsi történetét. Ahogy egy üzleti lap visszaemlékező cikke írta: “akkoriban Queensland szó szerint országos vicc tárgya volt” – és a Horváth-féle hidrogénautó esete is egy lett a gyakran emlegetett anekdoták közül. Egy helyi újság névtelen forrásra hivatkozva egyenesen azt állítja, hogy a csomagtartót okkal nem nyitották fel, ugyanis ott volt a hidrogén-palack, amiről a tiszta üzem megvalósult a V8-as motorral.
Érdemes megjegyezni, hogy bár a tudományos világ erősen kritikus volt, Horváth saját korában akadtak, akik fantáziát láttak az ötletben.
Bjelke-Petersen kormányfő például őszintén hitt abban, hogy „a hidrogénautó elhoz egy tiszta, új energiakorszakot” Queensland számára. Egy 2018-as visszatekintő parlamenti beszámoló pedig úgy fogalmazott, hogy Horváth „megelőzte a korát” – az elképzelés, a cél nemes volt, csak épp a gyakorlati megvalósítás nem sikerült.
Horváth kísérlete felvillanyozta a közvéleményt egy rövid időre azzal az álommal, hogy a vízből korlátlan, tiszta energiát nyerhetünk – de épp e későbbi cikkek világítanak rá, hogy az elgondolás nem állt összhangban a tudományos realitással.
A hidrogén még mindig nagy ígéret
A hidrogén mint erőforrás még mindig annyira kecsegtető, hogy globáis autógyártók égetnek el dollármilliókat a gyakorlati felhasználás módjának kifejlesztésére. Erre több út is van, a legjárhatóbban az üzemanyagcella látszik, de a belső égésű motorokban történő felhasználást sem vetették el teljesen.
Az üzemanyagcella már sorozatgyártásban elérhető konstrukció, a Toyota Mirai hosszú ideje képviseli ezt a hajtási megoldást, ám a foghíjas infrastruktúra miatt nagyon nehézkes a mindennapi használat. Ezt a gyakorlatban is teszteltük:
A belső égésű motorban alkalmazva az elv ugyanaz, mint egy benzines modellnél: befecskendező-rendszer juttatja a szívósorba, vagy egyenesen az égéstérbe a hidrogént, ahol levegővel keveredik és gyújtógyertya lobbantja lángra.
A hagyományos üzemanyaggal szemben azonban a hidrogén elégetése olyan hatékonyan működhet egy belső égésű motorban, mintha 120-as oktánszámú lenne a benzin 95 helyett. Vagyis rengeteg benne az energia. Cserébe viszont nem 230-280 Celsius-fokon ég, hanem kb. 500-on. A Toyota például ezen a területen is fejleszt, készítettek hidrogénnel üzemelő háromhengeres turbómotort és szívó V8-ast is.
Ezek a kísérletek azonban rávilágítanak a megoldás hátrányaira, a hidrogént először komoly energiafelhasználással elő kell állítani, a belső égésű motort át kell alakítani, a hatótáv pedig így sem lesz valami rózsás, egyszerűen túl nagy tartályokat igényel a hidrogén egy személyautóban. A hidrogén helyzetét 2024-ben alapos cikkben jártuk körbe, a felsorolt adatok, tények pedig rámutatnak, miért volt csupán álomszerű vízió az egy liter vízzel száz kilométer megtételére képes V8-as konstrukció.
