2026-tól határozatlan időre felfüggeszti Hypercar /LMDh túraautó-versenyprogramját, és más szériákra összpontosítja motorsport-erőforrásait a Lamborghini. Az autógyártó a feltételek megváltozásával indokolja a távozást.




A kezdetek nem voltak rosszak, 2024-ben a top 10-ben értek célba Le Mans-ban (a huszonhárom induló Hypercar közül), és itt még két autóval futott a Lamborghini. Aztán 2025-től elköszönt a WEC túraautó-világbajnokságtól az olasz autógyártó, miután ott megkövetelték, hogy legalább két autót állítsanak ki – már ekkor látszott tehát, hogy nem győzik a két csapat futtatását.
A 2025-ös szezonban csak az észak-amerikai IMSA GTP programban vettek részt, ám szakítottak régi motorsportpartnerükkel, az Iron Lynx istállóval, és gyári színekben igyekeztek hozni az eredményeket. Az egyetlen verseny, ahol erre esély mutatkozott, az a Watkins Glen-i hatórás volt, ám egy ütközést követően végül ez is elúszott.
A 2025-ös évadot becsülettel végigcsinálják, ám utána befejezték: az SC63-as projekt és az arra elégetett, nem kommunikált mennyiségű pénz eredmények nélkül megy a kútba. Egy kétautós csapat átlagos éves WEC-költségvetése 20 millió euróra tehető, de ebben nincsenek benne a fejlesztés nagyságrendekkel magasabb költségei.
Nem marad azonban Lamborghini versenyautók nélkül a világ. A hivatalos kommunikáció szerint visszatérnek a bevált programokhoz: a GT3 szériákra vadonatúj hibrid versenyautót fejlesztettek, amely jövő márciusban, a Sebring-i 12 órás futamon debütál majd. Emellett 2027-től indul a szintén Temerario-alapú új Super Trofeo egymárkás széria.
A távozók helyére mindig érkeznek új próbálkozók: a McLaren két év múlva szeretne debütálni ott, ahonnan a Lamborghini most kiszáll:





