A dugattyús motorral hajtott szárazföldi járművek sebességi világcsúcsát szerette volna túlszárnyalni Chris Raschke, amikor a rajt után 4 kilométerrel, 455 km/óra körüli sebességnél autója a levegőbe emelkedett, majd a földbe csapódott. A pilóta nem élte túl a balesetet.

A 60 éves Raschke gyakorlatilag egész életét a motorsportnak szentelte, nem csak pilóta volt, de szerelt és épített is versenyautókat. Az 1990-es évek óta meghatározó tagja volt a Speed Demon csapatnak, amely részben az ő erőfeszítéseinek köszönhetően jutott el oda, hogy 2020-ban hivatalosan elismert (adott időn belül két irányban is elért) 756,25 km/órával megdöntötte a dugattyús motorral hajtott szárazföldi járművek sebességi világrekordját. A csapat alapítója és akkori első számú versenyzője, George Poteet később 774,86 km/órával is száguldott, ám ezt nem tudta megismételni, így ezt a sebességet hivatalosan nem jegyezték be rekordként.

Rekordkísérlet közben halt szörnyet egy autóversenyző 1

Amikor Poteet 2024-ben életét vesztette, Chris Raschke foglalta el helyét a Speed Demon versenyautóban, pontosabban annak utódjában – a világcsúcstartó, aranyszínű autót George Poteet kérésének megfelelően egy múzeumban állították ki. A Speed Demon 3 azonban aerodinamikai és műszaki szempontból ugyanazt az utat követte, márpedig Poteet autójának motorja egy Chevrolet Big Block V8-as volt, amelyből Ken Duttweiler épített egy 9,1 literes, dupla turbós, 3199 lóerős, 2735 Nm nyomatéki csúcsú atombombát, amelyről itt olvashatsz elképesztő részletességgel.

Az alábbi videó az utolsó, amely Raschkéról és autójáról a végzetes baleset előtt készült.