A francia autógyártóknál nemzeti sportnak tűnik elnöki limuzint építeni. Csak az elmúlt pár évben kapott a hivatal autót a Peugeot-tól, a DS-től, és most a Renault-tól. Az egyenlő bánásmód követelménye miatt nem is lehetne ez másként – az már más kérdés, hogy ki hogyan (és miből) valósítja meg a rangos feladatot.
A Renault először 1920-ban, a 40 CV alapjaira épített autót az elnöki hivatalnak. Legutóbb pedig az Espace-t építette át erre a célra, most azonban már nincsenek klasszikus buszlimuzinjai a márkának, ezért maradt a legnagyobb szabadidőjármű, pontosabban a márka terepkupéja: a Rafale.
A 300 lóerős plug-in hibrid hajtásláncon meg a hátsókerék-kormányzáson kívül nem sok minden maradt az eredeti technikából. Az autót meghosszabbították és lepáncélozták, a hátsó oldalajtókat villanymotor húzza be finoman, csendesen.
Mivel az elnöki autó nem csak közlekedési és reprezentációs eszköz, de munkahely is, külön figyelmet fordítottak a zaj- és hőkomfortra.
A leglátványosabb azonban az a rengeteg apró esztétikai és funkcionális módosítás, amelyekkel a lehető legfranciábbá tették az autót.
A hűtőmaszk rácsozata mögött például kék-fehér-piros fény világít. A műszerfalat, a hátsó középkonzolt és a kormánykerék alsó küllőjét a Pireneusokból származó, fehér erezetű fekete márvány borítja. A hátsó kezelőpanel faintarziás berakást kapott, a fejtámaszokba a francia címert gravírozták bele lézerrel, a díszítő varrások a nemzeti trikolort idézik.
Menő dolog egy páncélozott szabadidőjármű, de a japán császári kabriónál nem ismerünk kívánatosabb államfői járgányt:
