A DS, illetve korábban a Citroën egészen de Gaulle tábornoktól kezdődően biztosítja a francia államelnökök ünnepi mobilitását. A DS 19, a nyújtott DS 21, majd az SM négyajtósított verziója (utóbbi kettő Robert Chapron jóvoltából) szolgált felvonulási járműként, aztán a XXI. században jött a DS 5, a DS 7 Crossback, a DS 7 Elysée, most pedig a vadonatúj – épp csak rendelhető, de még nem átvehető – No.8.





Az autó a II. világháborút lezáró fegyverletétel 80. évfordulójára szervezett ünnepségen, május 8-án debütált. Motorikusan minden bizonnyal a legmagasabb szintet nyújtja, azaz a 350 lóerős, két villanymotoros, összkerékhajtású kivitelről van szó, amelyet nettó 97,2 kWh kapacitású akkumulátorral szerelnek, és 688 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel.
Ez utóbbi érték ugyanúgy az alapkivitelre vonatkozik, mint az 5,4 másodperces 0‒100 km/óra gyorsulás, ám mivel a francia államelnök ünneplős autóját a francia Centigonnál páncéloztatták, vélhetően rosszabb értékekkel kell számolni.
Az elnöki autót egyébként a francia kézműves ipar ünnepének is szánták, az átépítésről szóló tájékoztatóban részletesen írtak azokról a partnerekről, akik hozzájárultak az egyedi jármű különlegessé tételéhez.
Lison de Caunes műhelye készítette például fa helyett rozsszalmából az intarziás műszerfali betéteket, a kék szatén dekorelemeket a Hermès-csoport szövetspecialistái, a Métaphores manufaktúra jegyezte, míg a rakott szövetbetétek az 1835-ben alapított Atelier Lognon szakértelmét dicsérik.
Az autó legkülönlegesebb jellemzője a nyitható vászontető, amely az alábbi fotón egyértelműen látható, az egész alakos képeken pedig kikövetkeztethető.
Erről azonban nincs hivatalos információ a végleges sajtóközleményben, ezért vélhetően olyan funkcióról van szó, amelyet végül mégsem valósítottak meg a DS mérnökei, vagy amelyről biztonsági okokból nem kívánt részleteket megosztani az Élysée-palota. A fotón egy kapaszkodórúd is látható, ami feltételezi, hogy a vászontető arra szolgál, hogy az utasok felállva integethessenek, ez pedig feltételezi, hogy a hátsó lábteret is megnövelték.