Mivel az STLA Medium padló alkalmas hibrid, sőt, tisztán belső égésű hajtásláncok befogadására is, nem jelenthető ki 100 százalékos biztonsággal, hogy a DS soha nem fog benzinmotort beépíteni a N°8 szedánba, de a szándék jelen pillanatban az, hogy a cég új zászlóshajója használat közben sehol, sehogy ne bocsásson ki káros anyagokat.
A forma közvetlen ihletadó forrás a DS Aero Sport Lounge tanulmány volt, és bár sokat finomodott a dizájn, valóban egyértelműen felismerhetők az eredeti elgondolások lenyomatai a leendő szériamodellen.




A közegellenállás 0,24, ami ma már távolról sem világrekord, ám jól mutatja, hogy a karakteres formaterv és az áramvonalas kialakítás nem zárja ki egymást. A DS mérnökei még azt is kiszámolták, hogy az alapvető forma finomhangolásával 60 kilométerrel tudták megtoldani a WLTP norma szerinti hatótávolságot (autópályán 75 kilométer a hozadék.) Ez pedig különösen fontos, hiszen a hosszú hatótávolság a kommunikációs folyamat kezdete óta az egyik legfontosabb meghatározó jegye az autónak.
482 centiméteres hosszúságával a DS N°8 az eddigi leghosszabb típus, amely az STLA Medium platformra épül: nagyobb még a Peugeot 5008-asnál (4791 mm) is, pedig az három üléssoros. A N°8 190 cm széles, magassága 158 cm. A tengelytáv 290 cm, a szabad hasmagasság a SUV-ok korában nehezen értelmezhető, de áramlástani szempontból kedvező 15,5 cm.
Amilyen impozánsak ezek a méretek, nem csak ezzel hívja fel magára a figyelmet az autó, hanem például megvilágított hűtőmaszkjával és elülsőmárkalogójával, amelyhez a három modulból álló fényszórók és a függőleges V alakú nappali fényekből (amelyek egyben áramlástani szerepet is betöltenek) álló fénykarakter társul.
Hátul szintén függőleges a fénykarakter, ahogy az Aero Sport Lounge tanulmányban elővezették.
A DS N°8 kéttónusú fényezése a speciális Pixel Paint eljárás eredménye, amely gyorsabban és kevesebb energiaráfordítással valósítható meg, mint a korábbi osztott színű karosszériák. Ötféle karosszériaszín választható egyébként, mind klasszikus, konzervatív tónus. Az első lökhárítókba zárható lamellák építettek, ami a mélyen húzódó motorházfedélhez hasonlóan csökkenti a légellenállást.
A keréktárcsák 19, 20 vagy 21 colosak, utóbbiak kovácsolt szerkezetüknek köszönhetően 6 kg-mal könnyebbek, mint a 20 colosak, míg a 19 colosak küllőbetétekkel csökkentik a légáramlatok keletkezését.
A műszerfalat korábban már láthattuk, számtalan szín- és anyagkombináció áll rendelkezésre; több vegán opció is választható. Itt is megjelenik az orr fénykaraktere; a függőleges fénysáv egyben a műszerfal végét, a kilincsek helyét is jelzi.
A hosszú hatótávolság érdekében a DS N°8 üléseibe nyakmelegítőt építettek be, amely közvetlenül fűti az utas testét, így nem szükséges a hatalmas utasteret felmelegíteni. Az ülések egyébként klimatizáltak és masszázsfunkciósak is.

Hátul bőséges férőhely, ergonomikus üléshelyzet és 3 részre osztott dönthetőség vár, az ülésfelületek itt is hűthetők és fűthetők. Különleges stíluselem a szintén több színben, eltérő anyagokba burkolva megrendelhető kormánykerék, amely szintén fűthető.
A középkonzolon csillagfényes, animált háttérvilágítás teremt stílusos környezetet a kristályként megvalósított váltógomboknak és üzemmód-választónak. A telefontöltő polcot Alcantara borítja, eltolható fedél alatt pohártartókat és USB-C töltőket találunk.

A központi kijelző 16 colos, személyre szabható, különösen vékony kialakítású. A vezetői környezetben jelentős részben alkalmaztak újrahasznosított, illetve megújuló forrásból származó anyagokat, a krómozást elvetették.
Az ablakok lamináltak, hang- és hőzárók, a többrétegű panoráma napfénytetőn speciális bevonat akadályozza meg az infravörös sugarak áthatolását, azaz az utastér melegedését. A csomagtartó alaphelyzetében 620 literes, a fedél motorosan nyitható, a padló hossza 116 cm.
Az audiorendszert a francia Focal szállítja, tizennégy hangszóróját 690W-os erősítő táplálja, az ajtókba illesztett hangszórókat lézerrel gravírozott alumínium panelek borítják. Két hangszóró a tetőlemezbe került.
Gépészeti szempontból a DS N°8 kétféle akkumulátort, új villanymotorokat és fékrendszert, valamint egyedi hangolású futóművet alkalmaz. A nikkel-mangán-kobalt akkuk Franciaországban készülnek, akárcsak a villanymotorok.
Elsőkerék-hajtással 230 vagy 245 lóerős , összkerékhajtással 350 lóerős lehet a N°8. Az elülső motor átmenetileg extra erőkifejtésre képes, így pár másodperc erejéig valójában 260, 280 és 375 lóerő áll a vezető rendelkezésére. A belépő motorhoz 74 kWh kapacitású akku társul, a 97,2 kWh-ás akku a másik két konfigurációhoz jár. Az energiafelhasználás állítólag 12,9 kWh/100km, ami különösen jó, ha igaz. A hatótávolság a belépő modellnél is meghaladja az 500 kilométert (120 km/óra állandó sebesség választása esetén), a hirdetett 750 kilométerhez a nagy akkura van szükség.
A 0-100 km/óra gyorsulási értékek teljesítménytől függően 7,8, 7,7, illetve 5,4 másodperc, a végsebesség mindhárom modellváltozatnál 190 km/óra.
Speciális összkerékhajtást kap a legerősebb csúcsmodell: alaphelyzetben (15 és 140 km/óra között) csak az első kerekek hajtottak, a 4WD csak elinduláskor, illetve padlógáznál aktiválódik. Van sport üzemmód, ahol a maximális teljesítménykifejtés a lényeg, és választható állandó összkerékhajtás is, amely inkább kedvezőtlen tapadású útfelületen hasznos.
A legnagyobb töltési teljesítmény 160 kW, ezzel 20-ról 80 százalékra 27 perc alatt tölthető az akkumulátor; 10 perc alatt 200 kilométerre elegendő energiát vesz fel a rendszer. Váltóáramról 11 kW-tal (később felárért 22 kW-tal) tölthető. A fedélzeti töltésszabályozó vezérlés alaphelyzetben 80%-nál megállítja a töltést, hogy kímélje az akkumulátort.
Az autó alkalmas külső fogyasztók táplálására (V2L technológia), klímaberendezését hőszivattyú teszi takarékossá, a regeneratív fékerő három fokozatban (0,6, 1,2 vagy 1,8 m/s2) állítható, illetve ha egy külön nyomógombbal aktiváljuk az egypedálos vezetést, akár 2,5 m/s2 negatív gyorsulás is elérhető.
A DS N°8 aktív felfüggesztését a szélvédő mögött elhelyezett kamera vezérli; az útfelület jellemzői előre meghatározzák a lengéscsillapítók beállítását.
A head-up kijelző speciális kivitelű és tudású: kiterjesztett valóságú megjelenítéssel segíti a vezető tájékoztatását. Szintén a látási viszonyokat javítja a 300 méteres hatótávolságú éjjel látó készülék, amely kirajzolja a mozgó akadályokat, élőlényeket a vezetőnek. A belső visszapillantó tükör átkapcsolható digitális üzemmódba.
A DS Pixelvision névre keresztelt fényszóró minden létező vakításgátló adaptív megvilágítási technológiát alkalmaz, a forgófényektől a pixel LED-ekig; körülményektől függően 400-520 méteres útszakaszt képes bevilágítani, és a pászma alakját is módosítja, nem csak a szembejövőket takarja ki.
A félig önvezető tudás sem hiányozhat az autóból, 70 és 140 km/óra között az irányjelző megérintésére magától vált sávot, ha adottak a feltételek. Az autó felismeri, milyen úttípuson közlekedik, és módosítja sebességét a kanyarok, kereszteződések, körforgalmak előtt. A számtalan, törvény által megkövetelt vezetőtámogató funkció természetesen itt is megtalálható, a sávban tartótól a vezető éberség-felügyeletig. Európában még szokatlan a téves pedálkezelést felismerő és megakadályozó rendszer: ha az autó akadályt észlel, és a vezető mégis gyorsít, feltételezi, hogy rossz pedálra lépett, és visszafogja a gyorsítás mértékét. A parkolást kamerák és ultrahangos szenzorok támogatják.







