Hivatalosan is bemutatta a viselhető ipari robotját a Hyundai és a Kia: az X-ble Shoulder értelemszerűen a koreai piacon debütált, a szerkezet legelső megrendelője pedig az ottani légitársaság.

A Korean Air a repülőgépipari részlegén fogja hasznosítani, azaz a robot kereskedelmi és katonai repülőgépek, városi légi mobilitási járművek, drónok, lopakodók és műholdindító rendszerek összeszerelésében, illetve karbantartásában vállal szerepet. A légitársaság reményei szerint a bevezetésével javul munkavállalóik egészsége és elégedettségi szintje.

Leveszi a terhet az emberek válláról az autóipar új dobása 1

Fotó: Kia

Úgy alakították ki az X-ble Shouldert, hogy az valóban levegye a terhet a dolgozók válláról. A beépített izomkompenzációs modul a vállízületek terhelését akár 60, míg az elülső és oldalsó deltaizmokét 30 százalékkal képes csökkenteni. A prototípusok már 2022-ben elérhetőek voltak, a kísérleti fázisban pedig több mint 300-an működtek közre: visszajelzéseik alapján a robot technológiáját és ergonómiáját fejlesztették. Azóta mind a biztonságosságáért, mind a formatervezéséért számos elismerést kapott, így ISO-tanúsítvánnyal is rendelkezik.

Elsők között azoknak szállítják ki a viselhető robotot, aki előrendelést adtak le rá, míg globálisan a két vállalat közös közleményében ismertetett, előzetes tervek alapján 2026-ban dobnák piacra. A terjeszkedés olyan iparágakat is lefedne, mint az építőipar, a hajógyártás és a mezőgazdaság.