A Magyar Közlönyben közzétették a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amelynek értelmében július 5-től az úgynevezett objektív felelősség körébe sorolják a biztonsági öv használatának elmulasztásával elkövetett szabálysértéseket.

Az új szöveg szerint a gépjármű üzembentartója, illetve egyes esetekben a használója felel azért, hogy a biztonsági öv használatára vonatkozó szabályokat a járműben ülők közül mindenki betartsa. A jogszabály szövegében megjelölt hivatkozás alapján bérelt autó esetén annak átvevője lesz felelős a biztonsági övre vonatkozó új szabályok betartásáért.
A törvénymódosítás indoklása szerint Magyarországon a passzív biztonsági eszközök, így a biztonsági öv használatának aránya még mindig elmarad az európai országok átlagától. Az övhasználat dokumentált elmaradása esetén az illetékes rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat le, ugyanakkor az ügyek a válaszadás elmaradása vagy a hozzátartozóra hivatkozó nyilatkozatok miatt 75-80 százalékban eredménytelenül zárulnak – írta a Telex.
Az objektív felelősséget érvényesítő eljárás lényegesen hatékonyabb. A jelenlegi szabályozás szerint lakott területen 20 ezer forint bírságra számíthat, aki nem használ övet. Lakott területen kívül a bírság összege 30 ezer forint, aki pedig autóúton vagy autópályán nem köti be magát, 40 ezer forint bírsággal számolhat.
A rendőrség nemrégiben kezdte meg a vasúti átjárók VÉDA-rendszerbe való bevonását, így elképzelhető, hogy mostantól az övhasználatot is ellenőrzik majd a fix kamerákkal. A rendőrség rendszeresen végez drónos ellenőrzéseket is, a jogszabályváltozással mostantól az övhasználat elmulasztását is hatékonyabban ellenőrizhetik és bírságolhatják a levegőből.
Eddig az alábbi szabálysértések tartoztak az objektív felelősség hatálya alá, ezt szintén jogszabály rögzíti:
- gyorshajtás,
- vasúti átjáró tilos jelzésénél való áthajtás,
- piros lámpánál való áthajtás,
- leállósávon haladás,
- behajtás tilalmára vonatkozó szabályok megszegése,
- kötelező haladási irányra vonatkozó szabályok megszegése.
Ez a lista egészül most ki a biztonsági övekkel. Hazánkban még mindig nagyon sokan vannak, akik nem kötik be magukat, ezt egy nemrégiben tartott razzia eredményei is megerősítik:

