Delegációk közlekedése miatt a jövő hét első felében több időszakos és szakaszos, úgynevezett dinamikus zárásra lehet számítani a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Ez azt jelenti, hogy az érintett útszakaszokat mindig csak annyi ideig zárják le, ameddig a védett járművek áthaladása miatt feltétlenül szükséges. Ezek miatt május 19-e és 21-e között Budapest I., V., VI., XI., XIV. és XV. kerületében várhatóak.

Szakaszosan és időszakosan lezárják:

2025. május 19-én 15 óra és 16 óra 30 perc között az V., VI., XIV. és XV. kerületekben

  • a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1 – 4-es főút – M4 – M0 – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér útvonalat,

2025. május 20-án 14 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között a V., VI., XIV. és XV. kerületekben

  • a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1 – 4-es főút – M4 – M0 – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Eötvös tér – Jane Haining rakpart – Március 15. tér – Szabad sajtó út útvonalat,

2025. május 20-án 18 óra 30 perc és 19 óra 30 perc között az I., V. és XI. kerületekben

  • a Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Krisztina körút – Szent Gellért rakpart – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány – Dombóvári út útvonalat,
  • valamint a Szabad sajtó út – Erzsébet híd útvonalat,

2025. május 20-án 20 óra 30 perc és 21 óra 30 perc között az I., V. és XI. kerületekben

  • a Dombóvári út – Pázmány Péter sétány – Műegyetem rakpart – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Várkert rakpart – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Széchenyi Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út útvonalat,
  • és az Erzsébet híd – Szabad sajtó út útvonalat.

2025. május 21-én 7 óra 30 perc és 10 óra között az I. és az V. kerületben

  • a József Attila utca – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Várkert Bazár útvonalat,
  • a Szabad sajtó út – Március 15. tér – Jane Haining rakpart – Eötvös tér útvonalat,

2025. május 21-én 12 óra és 13 óra között az I. kerületben

  • a Várkert Bazár – Ybl Miklós tér – Apród utca – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Szent György utca – Színház utca – Hunyadi János út útvonalat,

2025. május 21-én 14 óra 30 perc és 16 óra között az I. és az V. kerületben

  • a Színház utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út– Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – Eötvös tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út útvonalat,
  • és a Krisztina körút – Erzsébet híd – Szabad sajtó út útvonalat,

2025. május 21-én 17 óra és 18 óra között az I. és az V. kerületben

  • a Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út útvonalat,
  • illetve a Szabad sajtó út – Március 15. tér – Jane Haining rakpart – Eötvös tér útvonalat,

2025. május 21-én 20 óra és 22 óra között a VI., XIV. és XV. kerületekben

  • az Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác út – M3 kivezető – M3 – M0 – M4 – 4-es főút – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1 útvonalat.

Lezárják:

2025. május 21-én 0 óra és 15 óra között az I. kerületben

  • a Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca útvonalat a Clark Ádám tér és az Attila út között.

2025. május 21-én 15 óra 30 perc és 21 óra között a VI. kerületben

  • az Andrássy utat az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
  • a Hajós utcát az Ó utca és a Paulay Ede utca között,
  • a Dalszínház utcát a Lázár utca és a Paulay Ede utca között,
  • a Lázár utcát a Hajós utca és a Dalszínház utca között,
  • a Révay utcát a Káldy Gyula utca és a Dalszínház utca között.

A lezárás idején az útvonalat keresztező útszakaszokat szintén lezárják.

Tilos megállni:

2025. május 18-án 20 óra és május 22-én 24 óra között az V. kerületben

  • a Mérleg utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Nádor utca között,
  • a Széchenyi tér teljes területén,
  • a Széchenyi téren a Magyar Tudományos Akadémia előtti nagy parkolóban,
  • az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Deák Ferenc utca között,
  • és az Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és az Arany János utca között,

2025. május 19-én 8 óra és május 21-én 24 óra között az I., V., VI., XIV. és XV. kerületekben

  • a Rákospalotai körvasút soron az M3-as autópálya felüljárója alatt,
  • a Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt,   
  • a Kós Károly sétány mindkét oldalán,
  • a Hősök terén,
  • az Andrássy út mindkét oldalán az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
  • a József Attila utca mindkét oldalán,
  • az Eötvös téren,
  • a Pesti alsó rakparton az Eötvös tér és a Március 15. tér között,
  • a Budai alsó rakparton a Lánchíd alatt, valamint előtte és utána 50-50 méteres szakaszon,
  • a Clark Ádám téren,
  • a Lánchíd utca mindkét oldalán, a parkolóban is,
  • az Ybl Miklós téren,
  • az Apród utca mindkét oldalán,
  • a Szarvas téren,
  • az Attila út mindkét oldalán a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között,
  • a Dózsa György téren,
  • a Palota út mindkét oldalán,
  • a Színház utca mindkét oldalán,
  • a Szent György utca mindkét oldalán,
  • a Szent György téren,
  • és a Dísz téri parkoló teljes területén,

2025. május 19-én 20 óra és május 20-án 24 óra között az I. és a XI. kerületben

  • a Krisztina körút mindkét oldalán a Szarvas tér és az Erzsébet híd között,
  • a Szent Gellért rakpart mindkét oldalán,
  • a Szent Gellért téren,
  • a Műegyetem rakpart mindkét oldalán,
  • a Pázmány Péter sétány mindkét oldalán,
  • a Dombóvári út mindkét oldalán a Pázmány Péter sétány és a Buda-part tér között,
  • és a Buda-part tér teljes területén.

2025. május 19-én 20 óra és május 21-én 24 óra között az I. és az V. kerületben

  • a Hunyadi János út mindkét oldalán a Gimnázium utca és a Dísz tér között,
  • a Szabad sajtó úton a hotel előtt,
  • az Erzsébet híd alatti parkolóban,
  • az Erzsébet tér park felőli oldalán a hotel előtt,
  • a Bécsi utca mindkét oldalán a Deák Ferenc utca és az Erzsébet tér között,
  • az Öntőház utca mindkét oldalán,
  • a Váralja utca végén az Orvostörténeti Múzeum feletti parkolóban,
  • a Döbrentei utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tér és a Fogas utca között,
  • a Jókai téren az Andrássy úttól 20 méter hosszan,
  • a Liszt Ferenc téren az Andrássy úttól 20 méter hosszan,
  • a Nagymező utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Mozsár utca között,
  • a Hajós utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és az Ó utca között,
  • a Dalszínház utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Lázár utca között,
  • a Lázár utca mindkét oldalán a Hajós utca és a Dalszínház utca között,
  • a Székely Mihály utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Paulay Ede utca között,
  • a Dobó utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Révay utca között,
  • a Káldy Gyula utca mindkét oldalán a Révay utca és a Paulay Ede utca között,
  • valamint Révay utca mindkét oldalán a Káldy Gyula utca és a Dalszínház utca között.

Azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak, és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek.

Az alábbi térképen részletesen megtekinthetőek a forgalomkorlátozások: