A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 31 éves izsófalvai férfival szemben, aki március elején a településén és környékén tiltott szert árult.

Az egyenruhások szervezett akcióban fogták el a 26-os főútvonalon, Szirmabesenyőnél az elkövetőt, majd házkutatást is végeztek otthonában. Ennek során törlőkendőbe csomagolt, több mint 200 gramm kristályt, mobiltelefonokat, konyhai mérleget, 350 ezer forintot.

A díler 12 millió forintot érő autóját is lefoglalta a hatóság. Az autó egy G30-as 5-ös BMW volt.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd őrizetbe vették, illetve kezdeményezték letartóztatását. A terjesztő feleségével szemben pedig kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást a rendőrség.

a videó a hirdetés után indul

Ha tudni szeretnéd, milyen egy G30-as BMW, a Vezess alábbi tesztjéből kiderül: