Szabálytalanul, vizsgáztatás nélkül adtak ki friss műszakit lassú járművekre és pótkocsikra, ezért vádat emeltek három férfi ellen. A vádirat szerint a járművek tulajdonosainak meghatalmazása alapján lassú járművek és pótkocsik műszaki vizsgáztatásával is foglalkozó 59 éves férfi azt állította, ha ő intézi a műszakiztatást, az mindenképpen eredményes lesz. Ez a gazdák és lassú járművek tulajdonosai előtt széles körben ismert volt.

A férfi 2020 őszén számos jármű esetében kérte, hogy a műszaki vizsgáztatásra Tapolca környéki helyszíneken kerüljön sor, tudva, hogy az általa ismert két műszaki vizsgabiztos az előírások megszegésével ad majd megfelelt minősítést a járművekre. Olyan esetek is előfordultak, amikor a férfi annak ellenére, hogy ez kötelező lett volna, még az előzetes kérelmet sem nyújtotta be a külső helyszíni vizsgáztatásra, az mégis megtörtént.

A férfi jelen volt a vizsgáztatás során, abban gyakran részt vett, a helyszínre a vizsgabiztosokkal együtt, a kormányhivatal autójával érkezett, vagy a saját autójával ő vitte a vizsgabiztost a helyszínre.

A két, eredetileg kormánytisztviselőként dolgozó vizsgabiztos 21 lassú jármű és pótkocsi esetében szegte meg a hivatali kötelességét. A járművek tulajdonosainak jogtalan előnyt biztosítva, arra alkalmatlan helyszíneken végezte el a vizsgáztatást úgy, hogy több esetben a járműveket el sem indították, így a világítást, a kormányberendezést, a fékek állapotát sem vizsgálták.

A két férfi a közhiteles nyilvántartásban valótlan adatokat rögzített, s így hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt is felelniük kell. Az ügyészség a két volt vizsgabiztossal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, valamint a műszaki vizsgabiztosi tevékenységtől történő eltiltás, míg a hivatali visszaélést bűnsegédként elkövető megbízójukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.